Az ember könnyedén ragad egy rossz kapcsolatban, elég hozzá néhány kifogás. Egyszerűen megszokja a bántást, egy idő után már nem tűnnek fel az erőszakos szavak sem és megtanul a fájdalommal élni. Valaki az egész életét képes így tölteni, ha csak nem...
A kocsihoz érve meglepetten néztem, hogy ez egy másik járgány, mint, amivel furikázni szokott.
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
Nem akartam annyira kimutatni, de hátast dobtam milyen gyönyörű.
"Az autókat is úgy cserélgeti, mint a hálótársait?"
A lehető legóvatosabban ültem bele, nehogy összekoszoljam vagy nem is tudom .. elég bajt csináltam így is.
Kényelmesen elhelyezkedtem, miközben elindultunk. Nem tűnt túl kommunikatívnak, én meg kicsit bágyadtnak éreztem magam, valószínűleg a gyógyszerektől, ezért lehunytam a szemem. Hagytam a dolgokat csak úgy csendben. Persze, szerettem volna azonnal tisztázni hogy állunk, viszont még nem volt elképzelésem mihez kezdjek a válaszokkal. Tudtam, ha eljön az ideje úgyis megbeszélünk mindent, de most még jobb ülepedni hagyni a dolgokat. Néhány percig voltam képes nyugton lenni, majd gondolataim fellázadva ellenem kezdtek tekeregni, Hoseok szavai körül.
"Azt hiszi Kook többet érez irántam. Viszont ami nagy baj, kezdem én is így gondolni."
"Pedig nevetséges. "
"De mégis.. megcsókolt, lefeküdtünk és azóta a gondomat viseli. Ha csak bűntudatból tenné ezeket, nem lenne egy kicsit túlzás?"
"Mert maximum annyit róhatna fel magának, hogy lefeküdt a barátja nőjével, de akkor is egálban lennénk, mert én ugyanezzel tettem tönkre a barátságukat."
Felsóhajtottam a gondolatra.
"Mért pörög rajta az agyam még akkor is, mikor mellettem ül?"
Az elmélkedés örvénye végeláthatatlannak tűnt. Teljesen kiszakított a béke érzetből, ezért inkább szétnyitottam szemhéjaimat. Szokásomhoz híven a város tanulmányozásába kezdtem az ablakon keresztül. Az utcai lámpák világítása, összefüggő fénycsíkot alkotva suhantak el mellettünk. Biztos voltam benne, hogy jóval gyorsabban megyünk, mint kellenne. Bár nem zavart, tudtam, hogy biztonságban vagyok.
"Basszus! Tényleg hősként tekintek rá. Hisz természetesnek veszem, hogy mellette nem eshet bajom."
Elmén kiürirítési akciója elbukott, az újabb felismerés miatt és, ha ez most nem lett volna elég, a halkan duruzsoló rádióból felcsendült Imany- Don't be so shy című száma. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek. Mondanom sem kell, tiszta libabőr lettem a hirtelen bevillanó, pikáns emlékektől.
Lopva sandítottam a férfira, hátha leolvasok valami reakciót az arcáról, de ő csupán fehéredő ujjakkal szorította a kormányt, kizárólag az útra koncentrálva. Igazából nem tudom mit vártam, hogy mosolyogva rám néz: "Ezzel kezdődött minden." ? Úgy döntöttem én sem mutatom ki mit érzek, ezzel a zenével kapcsolatban, így visszafordultam az üveghez. Azt mondjuk nem gondoltam volna, hogy egy frusztrált sóhajjal elkapcsolja a szám közepén. Egyből meg is inogtam eddigi "talán többet érez" agyszüleményemben.
