WHAT YOU WANT, BABE! (Jungkook +18) BEFEJEZETT

15. Have you eaten yet?

Már egy hét telt el mióta magához vett. Nem tudok másképp fogalmazni, mivel olyan vagyok, mint egy kóbor kiskutya. Semmi haszna belőle, mégis befogadott. Ha megkérdeznék hogyan teltek ezek a napok, két szó jutna eszembe. Mennyei és furcsa. Az előbbi azért, mert ki ne akarna egy fedél alatt élni a sráccal, akiért oda van, ráadásul hercegnő módjára. Az utóbbi meg pont emiatt. Képtelen voltam megszokni a körülugrálást. Például ameddig fürödtem ágyat húztak és elvitték a ruháimat kimosni, mire kiértem rendszerint tiszta, összehajtott öltözék várt. Minden napszakban, amikor csak megéheztem, elém rakták az ételt, majd elmosogattak utánam, még akkor is, ha csak egy kávét ittam. Hiába erősködtem, hogy ez csak egy bögre, egyszerűen elhessegettek a mosogató közeléből. Nem mondanám, hogy nem volt kényelmes, de teljesen ellentéte az eddigi életemnek. Néha tényleg nevetségesnek éreztem. Arról nem is beszélve, hogy a főzés rendesen hiányzott.

Aki szarkalábai megsokasodtak mikor vasárnap megpillantott a konyhaajtóban, a mosolygástól. Tudta megint megpróbálom megfűzni, hogy had csináljak valamit. Viszont nem érthette az indokaimat.

- Segíthetek, kisasszony? – somolygott orra alatt.

- Szeretnék készíteni egy kis kimchi levest – somfordáltam közelébe. Bíztam benne, hogy megenyhül a szíve és zöld utat ad tervemnek.

- Sooyoung remek kimchi levest készít, ha úgy kívánja azonnal csináltatok Önnek. – válaszolta.

- Saját magam csinálnám, ha lehetséges – igyekeztem meggyőzni.

- Mr. Jeon a lelkemre kötötte, hogy pihennie kell, ezért nem engedhetem, hogy megerőltesse magát. – nézett rám szigorú szemekkel, mégis volt benne valami kedves fény és az ajka is felfele görbült. Nem tudtam eldönteni, hogy barátságos vagy ijesztő inkább.

- Neki szeretném készíteni, amolyan köszönet képen – motyogtam.

- Oh, hát erről van szó.. – leplezetlenül felragyogott kijelentésemen, de annál tapintatosabb, minthogy rákérdezzen érzéseimre. Pedig azt hiszem, ilyenkor minden ember első reakciója az lenne: miért, bele vagy esve? Bár gyanítom, ha ő ilyet kérdezne, biztos nem így jönne ki a száján. – Nos, ez esetben megsúgom, hogy a koreai kimchi ramen leves a kedvence – fedte fel előttem, eddig sosem látott fogsorát.

„Azta. A fogai is makulátlanok, akár mindenmása."

- Azonnal szólok Eunjinak, hogy szerezze be a szükséges hozzávalókat. Amint megvannak, értesítem és neki kezdhet, viszont lenne egy kikötésem. Kérem, engedje meg, hogy Haeri segítsen a főzésben. Arra az esetre, ha rosszul lenne, vagy bármilyen probléma merülne fel.

- Ugyan nem leszek rosszul – legyintettem, elvégre már kutyabajom, már csak foltok látszódnak halványan. – De rendben, beleegyezek.

Hát így történt, hogy végre birtokba vehettem Jungkook konyháját. Megmondom őszintén jó volt, hogy Haeri mellettem volt, mivel semmit sem találtam. Ott elbuktam, hogy hol lehetnek a fazekak, aztán meg a fűszerek. De ő szó nélkül adott a kezembe mindent. Nem igazán társalogtunk, pedig sok mindenre kíváncsi lettem volna, viszont nem mertem kérdezni. Eléggé furcsa helyzet volt mindenesetre. Tudtam, hogy bár nem sokkal, de idősebb, mint én, ez lerítt róla, ebből kifolyólag nem éreztem helyénvalónak faggatni. Na meg az is kellemetlen lett volna, ha muszájból válaszolgat, hisz ő alkalmazott, biztos nem utasítaná vissza a kérdéseimet. Ezekkel a meggyőző érvekkel a fejembe főzőcskéztem inkább csendben.

Jungkook a szokásosnál is később ért haza. Fáradtan és magához képest csapzottan esett be az étkezőbe. Mivel megkértem Akit, hogy amint hazaér közölje vele, itt várom. Látszott rajta, hogy első útja hozzám vezette, ami nem kicsit esett jól. Persze totális zavarban voltam, de azért mosolyogva álltam fel, hogy köszöntsem. Meglepődött, majd végig futatta rajtam szemeit. Képtelenség megszokni a bizsergést, ami minden alkalommal elkap, amikor testemet bejárja perzselő írisze. Szemvillanás alatt pezsdült fel a vérem, ugyanakkor meg is könnyebbültem, hogy épségben hazaért. Végül felkereste tekintetemet és nyugalmat árasztva teremtett szemkontaktust, miközben felém indult.