Téves Látszat [Larry Stylinson]

9.

-Igen...Igen, értem... - mondta a göndör, miközben hüvelyk- és mutatóujja közé csípte orrnyergét. Mikor legelőször beszélt ezzel az emberrel, akkor még rohadtul nem tűnt ennyire beképzeltnek. - Megértem önt, higgye el, de látta a képet. Rajta van a neve és az aláírása is. Kérem, értse meg, hogy az én embereim csak a munkájukat végezték, azt a munkát, melynek a végeredménye önnek is nagyon tetszett. Csak azt alkottuk meg, amit maga elképzelt.

Talán már vagy fél órája beszélhet Mr. Daves-szel, de nem tudja biztosra, csak azt, hogy a mai nap eléggé lefárasztotta őt. Főleg a mostani telefonbeszélgetés. Már este tíz is elmúlt, a göndör pedig alig várta, hogy letegye a mobilt és végre aludni mehessen. Bár nem volt olyan nehéz napja, mégis benne volt az a stressz, amit az egykori vevője ért el nála azzal, hogy továbbra is fenyegette őt és a cégét. De legalább a hibriddel ma nem tartottak annyira egymástól, mint eddig, ez pedig kicsit enyhített az idegességén. Harry az ebédet és a vacsorát is Louis mellett fogyasztotta el, neki pedig, ahogy tegnap este is, most is kockákra vágta a húst és megetette a kékszeműt, aki minden falatot készségesen megevett. Harry bár tagadta, mégis örült mikor látta, hogy a hibrid a napnak mind a három részében mindent megevett, hiszen így legalább nem fog éhezni. Ugyanakkor a göndör elhatározta, hogy tartani fogja magát a korábbi döntéséhez; holnaptól megpróbál más ételt is adni a lénynek.

Harry legszívesebben arcon vágta volna a vonal másik végén beszélő férfit, aki újra neki intézte a szavakat, de ahelyett, hogy telefonon keresztül fojtotta volna meg, inkább csak szemforgatva vett egy mély levegőt. Horkantását elnyomta, szabad kezét erősen ökölbe szorította, és kifújva a levegőt, lassan bólintott egyet.

-Persze. Tartom.

Na jó, a flegmás válaszán nem tudott mit változtatni...

Hallotta, ahogy Mr. Daves leteszi valahova a telefont, majd a lépéseket, ahogy elmegy onnan. Harry idegesen kezdett el járkálni a konyhában, alsó ajkát már majdnem véresre rágta, de megpróbált nyugodt maradni. Legalábbis még egy kis ideig...

A göndör nem értette Mr. Daves miért hisztizik még mindig, hiszen elküldte neki a lapról készített képet, ami egyfajta bizonyítéknak is számítható, de nem. Hiába van ott a neve, hiába van ott az aláírása, ő még most is azt állítja, hogy nem ő akarta így. Most elvileg az asszisztensével akar beszélni erről, vagy valami ahhoz hasonlóval, hogy őszinte legyen, kezdett már egyre kevésbé figyelni a férfi ostobaságaira.

Fáradtan dörzsölte meg szabad kezével szemeit, majd oldalra nézett. Zöldjei a földön fekvő lényen állapodtak meg. Louis összegömbölyödve, mozdulatlanul pihent az összegyűrt takarón. Ajkai kissé elnyíltak egymástól, szemhéjai lehunyva voltak, pillái apró árnyékot vetettek arcára.

Harry párnái halványan felfele görbültek ahogy az alvó hibridet figyelte, viszont a mosoly hamar arcára fagyott, mikor észrevette Louis gyenge remegését. Talán negyed órája van, hogy a kékszemű elaludt, de csak most tűnik fel Harrynek, hogy egész testében reszket. De miért? Megint rémálma van? Nem, akkor kéne hallja a hibrid nyüszítését is. De akkor mégis miért remeg?

A férfi elmerengve nézett végig a földön fekvő lényen, szemei pedig megakadtak a hibrid lába mellett heverő pokrócon. Harry összevonta a szemöldökét. Lehet, hogy fázik?

Zöldjeit elkapta a padlón fekvőről és megpróbált nem rá gondolni, elméje azonban ellene fordult. Szemei előtt ott lebegett az a kép a remegő Louisról és hiába próbált arra koncentrálni, hogy legyen résen mikor Mr. Daves újra elkezd a telefonba beszélni, nem sikerült neki.

Görcsösen szorította füléhez a készüléket, viszont egy perc újabb néma csend után megelégelte a várakozást. A mobilt kihangosítva, lenémította azt, és az asztalra téve, kilépett a konyhából. Lassan sétált közelebb a lépcsőknél alvó hibridhez és várt. Miután másodpercekkel később sem történt semmi azon kívül, hogy Louis folyamatosan remegett, Harry lehajolt, hogy a kezébe vegye a pokrócot.