Téves Látszat [Larry Stylinson]

49.

Louis a göndörhajú lapockájának támasztva homlokát lihegett. Beletelt néhány másodpercbe míg sikerült annyi erőt összeszednie magában, hogy lassan kihúzódjon a férfiből, aki halk nyöszörgéssel válaszolt eme cselekedetére. A hibrid mellé feküdve, lehunyt szemekkel próbálta rendezni zakatoló szívverését.

Harry továbbra is lehajtott fejjel próbált mély levegőket venni. Ahogy érzett egy fehér cseppet kifolyni bejáratán, az egész teste libabőrös lett.

Louis beléélvezett.

Évek óta nem érzett már ilyet.

Egy mély levegővétel után óvatosan feküdt a hátára. Végtagjai még most is remegtek, lábai annyira elzsibbadtak, hogy úgy érezte mozgatni sem tudja őket, így csak kitárt karokkal, mozdulatlanul nézett a mennyezet felé, miközben próbálta kitisztítani ködös gondolatait.

-Ez..Ez mi volt? - törte meg a már percek óta beállt csendet közöttük, és a fiú felé fordította a fejét.

A göndör hangjára Louis felnyitotta szemhéjait. Íriszei először zavarodottan pillantottak a matracra, a vele szemközti falra és a szoba ajtajára, majd ahogy tudatosult benne mit is csináltak az előbb, szemei tányér méretűre kerekedtek.

-É-Én..nem tudom... - nézett a smaragd kövekbe.

Harry ajkait egy apró sóhajtás hagyta el, ahogy az összeszűkült pupilláktól újra láthatta a kék íriszeket. Hiányoztak neki azok a ragyogó óceánok...

Louis haja csapzottan ragadt a homlokához, ami nem kicsit zavarta a kékszeműt, de most nem tudott ezzel foglalkozni. Értetlenül nézett maga elé. Mégis mi történt vele? Még soha nem viselkedett így a göndörhajúval. Sőt, most hogy így belegondol, nem is tudja, hogy mit is csinált pontosan. Annyira emlékszik, hogy a napja...szörnyű volt. Reggel óta olyan furcsán érezte magát, a nap folyamán többször eszébe jutott az álma, így többször is magához kellett nyúlnia, aztán megérkezett Harry, onnantól pedig...már nem tudja mi történt. Még emlékszik arra ahogy az ágyra löki a zöldszeműt, utána viszont már csak apró foszlányok jelennek meg az elméjében. Még Harry halk hangja feltűnik az emlékképekben, de nem biztos benne, hogy a göndörhajú a sóhajok- és nyögéseken kívül beszélt volna hozzá. Lehetséges lenne, hogy a férfi nem is szólt hozzá? Vagy tényleg csak ő nem emlékszik rá? De ha ez így van, mégis hogy nem emlékezne ilyesmire?

Louis továbbra is összezavarodva figyelte a matracon tündöklő fehérséget, mikoris eszébe jutott még valami. Arcából pillanatok alatt futott ki a vér és sápadtan nézett újra a mellette fekvőre, aki egy másodpercre sem vette le róla tekintetét.

-H..Harry... - szólította meg őt dadogva. - Én..e-elfelejtettem..

Harry felvont szemöldökkel nézett rá, de nem kellett sok idő, míg rájött mire értette a hibrid. Egy széles vigyor ült ki ajkaira.

-Semmi gond, Lou. Nem zavar. - mondta teljesen nyugodt hangon. - Mostmár legalább kvittek vagyunk, nemde?

Louis szemei hatalmasra tágultak a férfi szavait hallva. Érezte ahogy a vér pillanatok alatt szökik újra orcáiba, így fülecskéit fejére lapítva, kezeivel eltakarva az arcát nyöszörgött szégyenében. Harry elnevette magát. Szórakoztatta a kékszemű viselkedése, ahogy viszont megérezte bal kulcscsontját sajogni, muszáj volt az alsó ajkába harapnia. Egyik kezét felemelve, óvatosan végigtapogatott a harapásnyomon, és megkönnyebbülten fektette tenyerét a hasára amikor semmi vöröset nem látott ujjain. Igen, Louis megharapta, de nem vérzett. Nem bántotta őt.

Harrynek muszáj volt újra mosolyognia erre a gondolatra és az említett felé fordult, aki még mindig kezébe temetett arccal feküdt mellette.

-Hé, jól vagy? - kérdezte lágy hangon. Louis elemelte kezeit maga elől, és egy heves fejrázás után mélyen a zöld szemekbe nézett.