Téves Látszat [Larry Stylinson]

10.

Harry imádta a grafikus tabletet használni. Nem kellett bekapcsolnia a gépet ahhoz, hogy alkosson valamit, könnyen hozzászokott, ráadásul bárhová magával vihette. Nyáron, mikor kiment sétálni, mindig vitte magával a tabletjét, hogyha valami olyasmit lát, ami tetszik neki, akkor azt azonnal le tudja rajzolni. Persze a táskájából nem hiányozhatott sem egy üres rajzfüzet, egy tolltartó, tele többféle grafit ceruzával, viszont néha nem egy fehér lapra akart alkotni, hanem egy üres oldalra a grafikus eszközön.

Szerette ezt. Szeretett rajzolni, szeretett valami újat alkotni, hiszen nem csak a munkáról szólt ez az egész. Régebben ez volt a hobbija. Gyerekkorában sokszor kiment a városi parkba és órákon át azon dolgozott, hogy minél szebben, minél realisztikusabban tudjon lerajzolni egy-két fát, vagy a szökőkútat, mert imádta ezt csinálni. A rajzolás mindig megnyugtatta őt, az agya olyankor kikapcsolt, és az előtte levő fehér lapra koncentrált. Ez pedig a mai napig sem változott. Most is, az asztalnál ülve halvány mosolyra húzodnak az ajkai, ahogy eszébe jutott még valami, ami hiányzott az alkotásból. Egy tájat rajzolt. Azt a tájat, amit álmában látott, ami annyira gyönyörű volt, hogy muszáj volt lerajzolnia azt. Nem akarta elfelejteni, ezért is vette kezébe a tabletjét és kezdett neki már reggeli után, hogy egy apró részletet se felejtsen el abból, amit szemhéjai takarása alatt látott még az éjszaka folyamán. Napok óta nem rajzolt már valami olyat, amit csak magának akart, és most, a konyhában ülve, az eszköz felett görnyedve jött rá, mennyire is hiányzott neki ez az egész.

-Ok, és akkor ez így volt... - gondolkodott hangosan Harry, miközben egy egészen nagy cseresznyefán dolgozott. Bár már lassan másfél órája foglalkozott az új alkotásával, még nagyon sok volt hátra ahhoz, hogy véglegesen befejezze, de nem bánta. Nem sietett el semmit, mert tudta, annak sosincs jó vége. Türelmes volt, minden vonalat, árnyékot, apró mintát megfontolt mielőtt lerajzolta volna azt, viszont ha hibázott is, könnyen tudott javítani. Ezért is szeretett digitálisan dolgozni. Sokkal könnyebb volt hibákat törölni számítógépen vagy tableten, minthogy egy fehér lapot elcsúfítani a többszörös radírozással.

Szeme sarkából érzékelte az apró mozgást, látta, hogy a lény a helységbe lépett, de nem szánt neki több figyelmet. Csak az alkotására koncentrált, teljesen beletemetkezett hobbijába, így nem kicsit ugrott meg a széken, mikor a percek óta egyhelyben álló hibrid megszólította őt:

-Harry...

Hangja nagyon bizonytalan volt, ezért a göndör azonnal felnézett rá. Ott állt a konyha bejáratánál, a férfitól néhány lépésnyire, lehajtott fejjel, az ujjait piszkálva. Harry gondolta, hogy a hibrid akar tőle valamit, csak a lelapult fülecskéket és a törzse köré tekert farkincát nem értette.

-Igen?

-Én..nem rossz.. - motyogta alig érthetően, mire Harry összeráncolta szemöldökeit.

-Baj van, Louis? - kérdezte, és letéve a ceruzát, mostmár egész testével a hibrid felé fordult. A kékszemű viszont csak megrázta a fejét. - Akkor? Mit szeretnél? - nézett rá várakozóan és a hangja is sokkal lágyabbá vált. Nem akarta, hogy a hibrid féljen kérni tőle valamit. - Mondd nyugodtan!

Louis még vett néhány mély levegőt, mielőtt a zöldszeműre nézett volna. Egyik kezét felemelte, és először a göndörhajúra, majd az asztalon lévő fehér lapos valamire mutatott.

-Csinál? - tette fel ezt az egyszavas kérdést és csak remélte, hogy Harry nem fogja kinevetni őt vagy..bántani...

A férfi meglepetten nézett a vele szemben álló hibridre, majd zöldjeit a tabletjére vezette, aztán elmosolyodott. Szóval erről van szó...

-Rajzolok. - pillantott újra a kékszeműre, aki kissé oldalra döntött fejjel pislogott rá. Harry intett a hibridnek, hogy menjen közelebb. - Ülj ide! - mutatott a mellette levő üres székre, amire Louis egy kis habozás után le is ült. A göndör a kezébe vette a tabletet és elmentve az eddig dolgozott alkotását, a lény felé fordította azt. - Ezt én csináltam.