Téves Látszat [Larry Stylinson]

34.

Reggel Harry arra ébredt, hogy figyelik őt. Bár nem látta, hiszen a szemei csukva voltak, de határozottan érezte azt a kék tekintetet magán. Viszont ahelyett, hogy kinyitotta volna szemeit, mást talált ki.

Oldaláról hasára fordulva tettette tovább, hogy alszik. Hallotta ahogy a mellette fekvő élesen beszívja a levegőt és nagy erőfeszítésébe került, hogy visszatartsa mosolyát. Majd' megölte a kíváncsiság, hogy mi lesz a kékszemű lépése. De Louis nem csinált semmit.

Harry először azt hitte, hogy a hibrid hozzá akar érni, mivel az ablakon beszűrődő nap fénye, amelyet lehunyt szemhéjai alatt is érzékelt egy pillanatra eltűnt, mintha az égitestet eltakarta volna egy felhő és a matrac is jobban besüppedt mellette, de aztán...A nap sugarait újra érezte az arcán, ahogy azt is, hogy Louis távolabb húzódik tőle.
Harry hazudna, ha azt mondaná, nem volt csalódott. Jobban mondva, nem is tudta mit érzett jelenleg, csak azt, hogy...örült volna, ha Louis megérintette volna őt. Mégha a hibrid nem is tudta, hogy ébren van.

A göndör próbálta kizárni ezt a szokatlan érzést magából, és lassan nyitogatni kezdte szemeit. Louis az ágyon ült, fejét az ablak felé fordította. Harry azonnal rájött, hogy az üvegen keresztül néz ki a városra, a kissé lekonyult fülecskéi pedig egy dolgot jelentettek; ki akart menni.
A férfi sajnálta a hibridet, ugyanis a kékszemű legutoljára február végén volt kint, azóta pedig már lassan másfél hét telt el. Harry sokáig morfondírozott, de mindig ugyanoda kötött ki; valamikor ki kell vinnie a hibridet, még akkor is, ha pontosan tudja, hogy ez veszélyes. Nem tarthatja örökre bezárva őt.

Kezeivel megtámaszkodva a matracon, a lehető leghalkabban próbált felülni az ágyon, annak reményében, hogy Louist észrevétlenül magához tudja rántani, mikor viszont a hibrid egyik fülecskéje megmozdult, Harry tudta, hogy a terve sikertelen, így gyorsan kellett cselekednie. Épp akkor nyúlt a kékszemű után mikor amaz felé fordult és egy halk kiáltással próbált elugrani, de késő volt. A göndör elkapta a derekát és magához húzta őt. Louis elveszítve egyensúlyát esett a matracra, mire Harry azonnal köré fonta karjait, egy pillanatra sem engedve el őt, nehogy elmeneküljön tőle.

-Megvagy. - mondta mély, rekedtes hangon, egy apró mosollyal az arcán. - Aludj még. Túl korán van.

-Én nem álmos. - felelte a hibrid. Harry nyöszörögve hunyta le szemeit.

-Akkor csak maradj csendben és várd, amíg visszaalszom.

-De én éhes. - motyogta Louis és ahogy a göndör félig kinyitotta szemeit, látta, hogy a kékszemű fülecskéi a fejére lapulnak. Harry sóhajtott.

-Nagyon éhes vagy? - kérdezte. Louis már épp szólásra nyitotta a száját, mikor gyomrának korgása csapta meg mindkettejük hallószerveit. Harry felnevetett. - Ok, megkaptam a választ!

A fiú enyhe pírral az arcán sütötte le szemeit, mire a göndör mosolyogva nyúlt a hibrid felé, hogy összeborzolja az amúgyis kócos hajkoronáját. A kékszemű erre egy alig hallható, nemtetsző morgást adott ki, azonban az ő ajkain is ott díszelgett egy apró mosoly. Már nyoma sem volt annak a megtört hibridnek, akit Harrynek meg kellett nyugtatnia az éjszaka folyamán. A férfit pedig elmondhatatlan örömmel töltötte el, hogy egy mosolygó kékszemű nézett vissza rá most reggel.

Az éjjeliszekrényen pihenő telefon zavarta meg ezt a nyugodt hangulatot kettejük között. Harry a készülék után nyúlt, de nem volt ismerős neki a kijelzőn tündöklő telefonszám. Kis gondolkodás és még néhány csengés után végül fogadta a hívást.

-Styles. - szólt bele köszönésképp.

Egy új vevő kereste. Harry ajkairól lefagyott a mosoly, ahogy ez tudatosult benne. Arca komorrá vált miközben hallgatta a férfi mondandóját és mikor amaz a végére ért, csak utána szólalt meg: