Téves Látszat [Larry Stylinson]

16.

-Ígérem, hogy nem fog bántani téged. Nagyon kedves és jó ember, nem akar neked rosszat.

Louis csak lehajtott fejjel ült a kanapén, de a ,,félni" szón kívül nem mondott többet. Harry már negyed órája beszélt a hibridnek arról, hogy ma Anne el fog jönni hozzájuk, de hiába mondta legalább már háromszor el neki, hogy Anne semmi rosszat nem fog vele csinálni vagy fájdalmat okozni, a kékszemű még most is enyhén remegett előtte. Habár érthető, amiért Louis fél egy olyan valakitől, aki teljesen idegen számára. Hiszen Harry is nagyon félt tőle...

Anne előző nap délután hívta fel a fiát és mesélte el boldogan, hogy sikeresen el tudta intézni a munkahelyét, miszerint határozatlan időre "betegszabadságra" kényszerül, a mai nap folyamán pedig már meg is érkezik Luton-ba, hogy minél hamarabb elszállásoljon - már napokkal azelőtt talált egy elfogadható hotelt - és találkozzon a kékszeművel. A telefonon keresztül édesanyja hangján hallani lehetett mennyire izgatott, ami Harryt megmosolyogtatta, most viszont nem tagadja, kicsit aggódik a találkozásuk miatt. Bár Harry már akkor este elmondta Louisnak, hogy ki volt az aki kopogott az ajtón, és azon az estén magyarázta el neki, hogy majd Anne lesz az, aki tanítani fogja őt több dologra is, most mégis kissé kétségbeesetten áll a kanapé előtt, ugyanis Louis már reggel óta szótlan és azt is látni lehet rajta mennyire fél ettől a találkozástól. És hiába próbálta megnyugtatni őt, nem ment olyan könnyen neki.
Harry nagyon remélte, hogy Louisnak sikerülni fog megszoknia édesanyját...

Louis összerezzent, ahogy kopogtak az ajtón. Mindketten tudták, hogy megérkezett a reggel óta várt vendég, és míg a hibrid ujjait tördelve ült a kanapén, addig Harry az ajtóhoz sietett, hogy beengedje a kint várakozó személyt.

-Jó újra látni, édes fiam! - látta meg Anne mosolyát ahogy kinyitotta a nyílászárót, mire ellépve az útból, engedte, hogy édesanyja a helységbe lépjen.

-Szia, anya! - ölelte meg Harry köszönésképp, ahogy becsukta és kulcsra zárta az ajtót. - Hogy vagy?

-Kicsit kimerültem az utazás miatt, de megvagyok.

-Mondtam, hogy utánad megyek. - tolta el gyengéden magától Harry, hogy Anne íriszeibe nézhessen. - Csak szólnod kellett volna.

-És beültetted volna őt is a kocsiba? - vonta fel szemöldökét Anne, aztán hitetlenkedve fejet csóvált. - Hidd el, elég neki az, hogy meg kell ismernie egy vadidegent. Amúgy merre van?

-A nappaliban. - válaszolta Harry és már fordult is sarkon, hogy a helység felé vegye az irányt. - És...eléggé félénk...

Harry lábai a földbe gyökereztek mikor Louist nem látta a kanapén ülni. Szemei nagyra nyíltak és kétségbeesetten kezdte el kapkodni fejét, a következő pillanatban viszont zöldjei megpillantották a bútorzat mögül kilátszódó kócos hajkoronát. Egy apró, bánatos mosoly jelent meg a göndörhajú arcán, majd lassan megkerülve a kanapét, az elbújt hibridre nézett.

-Gyere, Lou. Nincs semmi baj. - nyújtotta felé a kezét várakozóan.

-Úristen... - Anne hangja elhalt, ahogy meglátta a hibridet, aki Harry háta mögött rejtőzött. Nem mert a göndörhajú mögül kilépni.

-Louis, állj ide mellém, kérlek. Nem fog bántani, ígérem. - próbálkozott Harry lágy hangon hatni a hibridre, de nem nagyon sikerült neki.

-Louisnak hívnak? - Anne hangja kedvesen csengett, mire mind a ketten a velük szemben álló nőre néztek, aki mosolyogva pillantott a kékszemű hibridre. - Szép neved van. Ritka és igazán különleges név, és ez pont illik rád. - lépett egy lépéssel közelebb hozzájuk, onnan nézett tovább Louisra. - Az én nevem Anne. - mutatkozott be mellkasára téve a kezét. - Tudom, hogy félsz tőlem, de nem kell, Harry az igazat mondja neked. Tényleg nem akarlak bántani.