Téves Látszat [Larry Stylinson]

54.

Niall türelmetlenül dobolt lábával a padlón, ami megtörte az őt körülvevő csendet. Szemei megállás nélkül a falba szerelt kis kijelzőt nézték, melyen a számok irtózatosan lassan növekedtek. Niall azt hitte, ha nem fog megérkezni egy percen belül, megállítja a mozgó szerkezetet és a lépcsőkön fog felrohanni.

Amikor a lift végre felérkezett az adott emeletre, a szőkeség folyamatosan a kinyíló gombot nyomta. Lehetséges, hogy ezzel le fogja blokkolni a felvonót és talán ő is így bent ragadna, de ez ha az eszébe is jutott, jelenleg nem érdekelte őt. Sietős léptei visszhangzottak a folyosón ahogy az egyik ajtó felé közeledett, majd megállva előtte, bekopogott a nyílászárón. Várt egy kicsit, de nem érkezett válasz. Kezét megint kopogásra emelte, mikor viszont ekkor sem történt semmi, türelmetlenül nyomta le a kilincset. Magában már azon gondolkozott hogy fogja betörni az ajtót, azonban meglepetten pislogott, mikor az könnyed szerrel kinyílt előtte.

Niall ledermedt. Miért van nyitva Harry ajtaja hajnali háromnegyed kettőkor?

Ahelyett, hogy ezen járt volna az agya, vett egy mély levegőt és szélesebbre tárta maga előtt az ajtót. A látványra, ami bent fogadta őt, egyáltalán nem volt felkészülve; az előszoba padlóján üvegszilánkok voltak, a konyha bejáratánál egy telefon, betört kijelzővel, tőle nem messze pedig egy kisebb, már száradt vértócsa. Az egész lakás olyannak tűnt, mintha háború terület lenne, mégis ami felülmúlta mindezeket az a vele szemben lévő falnál ülő férfi volt.

Niall lélegzete elakadt egy pillanatra. Harry ott ült, felhúzott térdekkel, karjait összefonva azokon. Fejét lehajtva tartotta, így nem látta legjobb barátját, göndör fürtjei eltakarták az arcát.

A szőkehajú végre észbe kapva, becsukta maga mögött az ajtót, és azonnal a zöldszeműhöz sietett.

-Harry! - szólította meg őt ahogy elé térdelt, és egyik kezét a vállára szorította. - Harry, hallasz?

Az említett mintha nehéznek érezte volna a fejét, olyan lassan emelte fel azt. Niall szemei kitágultak ahogy meglátta a göndör arcát. Harry alsó ajka csúnyán fel volt hasadva, míg az orrától egy széles vércsík húzódott le egészen az álláig. Szemei vörösek voltak ahogy rá nézett, mintha már hosszú percek óta megállás nélkül sírt volna, arca pedig meggyötört volt és nedves.

-Úristen. - lehelte maga elé Niall ahogy jobban szemügyre vette legjobb barátját. - Mi történt, Harry?

Az arcát és pólóját pásztázta kékjeivel, mikor íriszei felfigyeltek valami színesre mellette. Kékjei csak egy másodpercre pillantottak a kissé gyűrött papírra, majd alsó párnájába harapva nézett vissza a zöld szemekbe.

A göndörhajú ajka megremegett ahogy szólásra nyitotta a száját.

-E-Elvitték Lou-Louist.. - mondta rekedten. Niall szinte fel se ismerte a hangját, de még Harry sem. A telefonbeszélgetés óta a göndörnek olyan furcsa volt beszélni, mintha nem is az ő hangja lett volna, hanem valaki teljesen másé. - A..A fekete ruhásak i-itt voltak és..és Louis..

-Hé, nyugi! - ragadta meg mindkét kezével Niall a vállát, ugyanis a férfi egész testében remegni kezdett előtte. - Hányan voltak? A fekete ruhásak. Hányan voltak?

Harrynek nehezére esett válaszolnia erre, hiszen nem emlékezett pontosan.

-Ne-Nem tudom. - felelte. - Öten vagy..haton...

-Ismerted valamelyiküket is? - kérdezte Niall. Harry erre csak megrázta a fejét.

Nem emlékezett olyan tisztán az arcokra, de abban biztos, hogy egyiküket se ismerte. Bár mégha megerőltette volna magát, akkor sem jutott volna eszébe egyik férfinek se az arca, hiszen az elméjében csakis Louist látta. Louis könnyes arcát, aki fejére lapított fülecskékkel könyörög neki, hogy ne engedje, hogy elvigyék őt tőle.