Téves Látszat [Larry Stylinson]

25.

Legalább húsz centi vastagságú hó borította a városok utcáit. Bár már besötétedett, a tömérdek hómennyiségtől teljesen tisztán lehetett látni még a ki nem világított utakon is. Lassan már február vége volt, és a hó még most sem olvadt el, az emberek többsége pedig örült ennek. Rég nem volt ilyen hosszú telük, mint most.

Harry is örült az elején és most is szívesen szemlélné a tájat maga körül, ha nem szorítaná annyira idegesen a kormányt kezeivel. Ajkait többször is megnedvesítette vagy egy vonallá préselte, miközben a visszapillantó tükörben néha a hátsó ülésen tartózkodó hibridre nézett, aki nagy szemekkel bámult ki a fekete Rover ablakán. Harry biztos volt abban, hogy Louisnak tetszik a hóval borított természet, hiszen hetek óta nem hagyta el a lakását, most mégsem tudott örülni a kékszemű boldogságának. Egyre idegesebb lett ahogy egyre közelebb kerültek úticéljukhoz, amit a mellette ülő személy is észrevett, de nem szólt hozzá. Nagyon jól tudta, hogy most a férfinak egy kis térre és csendre van szüksége ahhoz, hogy valamennyire le tudjon nyugodni.

Harryt meglepte mikor édesanyja este fél tizenkettőkor hívta telefonon. Nem tudta miért keresi olyan későn, mikor viszont elmondta a hívása okát a göndör szája tátva maradt. Nem akart hinni hallószerveinek és miután letették a telefont már vissza se tudott aludni. Szenvedett az alvással, a gondolatai nem hagyták nyugodni és reggel már nem is volt annyira biztos abban, hogy ez jó ötlet volt-e egyáltalán. Arról nem is beszélve milyen érzelmek kavarogtak benne mikor mindhárman beültek a kocsiba és bekapcsolta a motort. Érezte a gyomrát süllyedni mikor elhagyta azt a táblát, melyen a városának neve át volt húzva egy vonallal és egyre távolabb kerültek Lutontól. Még soha nem utálta ennyire Londont, mint most.

Már fél órája voltak úton és bár kint nem havazott, Harry mégis lassan vezetett, aminek két oka volt; az egyik az, hogy bár nem volt vihar, az út attól még kissé jeges volt és nem akart kockáztatni, a másik pedig...húzni akarta az időt. Legalább még egy kis ideig mielőtt belépnének abba a kórházba melynek címét elküldte az orvos. Ugyanis édesanyja ezért hívta fel őt tegnap este; talált valakit, aki szívesen megvizsgálná Louist, pontosan tudva azt, hogy a kékszemű egy hibrid.

-Minden rendben lesz. - Anne hangja halk volt, Harryt mégis zavarták a nő szavai.

Nem tudta mennyire hihet most ezeknek a szavaknak. Bár édesanyja szerint ez az orvos megbízható, Harry egyáltalán nem bízott meg benne. Anne nem mondta el a férfi nevét, így a göndör azt sem tudja kihez mennek, csak annyit tud, hogy egy londoni kórházban kaptak időpontot este hatra, és épp ezért indultak el már fél ötkor, hogyha a fővárosban forgalom lenne, időben tudjanak odaérni. Csak Harry azt nem tudta, ha oda akar-e érni időben?

Féltette Louist...Kibaszottul féltette, hiszen fogalma sincs kihez fogja vinni. Ki fogja megvizsgálni, ki fog vele beszélni. Harry tényleg semmit nem tudott és ez miatt haragudott is az édesanyjára egy kicsit, ugyanis hiába kérlelte, Anne semmit nem mondott el az orvosról azon kívül, hogy egy megbízható ember és senkinek nem fog elárulni semmit. Meg kellett volna nyugtassák a göndört a nő szavai, de ehelyett csak méginkább nyugtalanabb lett azoktól.

Harry nyelt egyet, ahogy meglátta az üdvözlő táblát, ami azt jelentette, lassan meg fognak érkezni. Mivel kint már besötétedett a karácsonyi fényeket itt is felkapcsolták, hiába múlt el már rég az ünnep.
Angliában sok olyan város van, ahol a karácsonyi fényeket egészen február végéig fent hagyják, ezek közé tartozik Luton és London is. Most pedig látva a sok fényt ebben a tiszta fehérségben...csodálatos látvány.

Louis nagy szemekkel, tátott szájjal nézett ki az ablakon. Szinte rátapadt az üvegre, hogy minél közelebbről lássa a sárga és fehér színeket, a fehéren világító hóembert, a színesen ragyogó kisebb és nagyobb karácsonyfákat. Ő most lát életében először ilyet, és bár fogalma sincs mik lehetnek azok a fények, elkápráztatják őt. Harry még el is mosolyodott halványan ahogy a visszapillantó tükörben az ámulkodó hibridet figyelte, a mosoly viszont azonnal lehervadt arcáról mikor már csak alig tizenöt percük volt mielőtt tényleg a megadott helyhez érnének. Szíve egyre hevesebben kezdett verni a mellkasában, mikor pedig a kórház parkolójába fordult be és leparkolt az egyik szabad helyen, szinte már ki akart szakadni a bordái közül.