Téves Látszat [Larry Stylinson]

11.

Már reggel tíz óra is elmúlt amikor Harry még mindig a plafont bámulta. A hátán feküdt, széttárt karokkal, a takaró egészen mellkasáig volt húzva. Az éjszaka folyamán arra ébredt, hogy fázik, ugyanis előző nap lejjebb húzta a fűtést, a szobájának az ablakát pedig véletlenül nyitva felejtette. Ő pedig csak egy szál alsónadrágban volt. Mostmár csak abban reménykedett, hogy a figyelmetlensége miatt nem fog meghűlni, ugyanis legalább négyszer prüszkölt miután nyakig betakarta magát.
Már csak egy zavaró betegség hiányozna neki.

Álmosan pislogott a mennyezet felé, miközben a tegnapi napon gondolkodott. Louis keze szerencsére pár óra alatt rendbe jött, már nem érzett fájdalmat, és vacsorára az eredeti bőrszíne is visszatért. A kékszemű természetesen örült ennek és Harry is megkönnyebbült, hogy nem lett komolyabb baja a hibridnek. Az este viszont ugyanazokkal a gondolatokkal feküdt le, mint amelyekkel ma reggel ébredt.

Még mindig hihetetlennek tartotta azt, hogy hozzáért a hibridhez. Valóban megérintette őt, érezte a bőrét, érezte a testének melegét, a fenevad pedig nem támadta meg. Nem tépte le a karját, nem ugrott a torkának ahogy a göndör az elmesélt történetekből hallotta. Harry nem értette, miért nem ölte meg őt a hibrid, azt sem értette, miért nem félt mikor hozzáért, és pont ez miatt kezdte egyre jobban furdalni őt a kíváncsiság. Többet megakar tudni a kint tartózkodó fenevadról.

Lassan ülőhelyzetbe szenvedte magát, és álmosan dörzsölte meg arcát kezeivel. Zöldjeit az ablak felé vezette, tekintetével pedig azonnal megpillantotta az üvegen keresztül lehulló apró fehér pelyheket. Harrynek halvány mosolyra húzódtak ajkai. Talán szerencséjük lesz és nem kell elbúcsúzniuk a téltől már március elején...

Kimászva az ágyból a szekrényhez lépett, hogy elővegyen egy mackónadrágot és egy egyszerű pólót, majd magára kapta azokat. Utoljára még kinyújtóztatta végtagjait, mielőtt szobájának ajtajához lépett volna. Lassan már negyed tizenegy is elmúlt.

A nyílászáró hangjára Louis azonnal felkapta a fejét. Kékjeit egyből a göndörhajúra vezette, aki meglátva a hibridet, kedvesen elmosolyodott.

-Jó reggelt! - köszöntötte őt, Louis viszont csak kérdően ráncolta össze szemöldökét. - Rég felkeltél?

A hibrid egy kis gondolkodásba révedt, mielőtt fejet csóvált volna. Még mindig nem volt túl beszédes.

-Akkor jó. Gondolom már most éhes vagy. - Harry mintha kitalálta volna Louis gondolatait, ugyanis a hibrid hasa hangosan megkordult ahogy az ,,éhes" szót meghallotta. Elszégyellve magát hajtotta le a fejét és ezzel egyidőben lapította le fülecskéit is. Már nem volt mit tagadni, valóban éhes volt. A férfi halkan felkuncogott. - Nyugi, én is éhes szoktam lenni amint felkelek. - mondta. - Megyek, készítek valamit.

Harrynek nem kellett sokat gondolkodnia azon, hogy reggelire tükörtojást és sonkát készítsen maguknak. Nagyon remélte, hogy Louis meg fogja enni a tojást, hiszen tegnap is mindent megevett, mégha az este szintén nem húst vacsoráztak. Viszont nem kételkedett ebben, ugyanis a hibridet látszólag nem zavarta az, hogy új dolgokat kell megkóstolnia. Harry szinte biztos volt abban, hogy ezt az ételt is szeretni fogja.

Amint elkészült a reggelivel és az asztalra tette a tányérokat, már hívta is az említettet, aki néhány másodperccel később be is lépett a helységbe. A göndör a székre mutatott, a kékszemű pedig szófogadóan ült le a szokásos helyére. A tányérján lévő sonkát azonnal felismerte, a hús illatától pedig már össze is futott a nyál a szájában, az a két fehér valami viszont új volt még számára.

-Ez tükörtojás. - foglalt helyet Harry a mellette levő széken. - Kicsit fura neve van, de ez is nagyon finom. Ezt kenyérrel szokás enni, de az nélkül is nyugodtan megeheted. - magyarázta. - Felvágom neked, hogy megtudd kóstolni, jó?