Téves Látszat [Larry Stylinson]

13.

Harry újra a torkában érezte zakatoló szívverését. Óvatos, szinte hangtalan léptekkel próbált lemenni a lépcsőkön miután magára hagyta a hibridet, azon gondolkozva, mégis ki keresheti őt péntek kora délután. Niall nem lehet, hiszen legjobb barátja biztosan értesítette volna arról, hogy felmenne hozzá, vele viszont napok óta nem beszélt. A szomszédoknak pedig csak köszönni szokott, azt is csak udvariasságból, de egy ,,jó reggelt" vagy ,,jó napot"-on kívül többet nem szól hozzájuk. Egy pillanatra másik legjobb barátja is eszébe jutott, de őt is azonnal kizárta a lehetőségek közül. Zayn is mindig felhívja, mikor találkozni akar vele.

,,Biztosan nálam fogják keresni először..."

Harrynek muszáj volt nyelnie egyet. Mi van, ha megtalálták őt? Dehát az lehetetlen, őt nem ismeri úgy a média, mint Niallt. Ő nem olyan, mint legjobb barátja, aki a hibridek jogaiért harcol évek óta. Ő csak egy átlagos ember, átlagos munkahellyel, és az átlagos félelmével, a hibrid fóbiával. Miért zaklatnának egy teljesen átlagos embert úgy, hogy nem is tudnak róla semmit?

Kezei már teljesen megizzadtak, ahogy sikerült lábujjhegyen az bejárati ajtóhoz lépnie. Mindig is zavarta őt, amiért a falapon nincs az a kukucskálónak nevezett kis lyuk, melyen keresztül megnézhette ki áll az ajtó előtt, de most elmondhatatlanul utálta ezt. Tudta, hogy nincs más választása és összerezzent az újabb kopogást hallva a fán. Muszáj lesz kinyitnia...

Kezeit nadrágjába törölte, és lehunyva szemeit, beszívta a levegőt. Nyugodtnak kellett tűnnie, ezért néhány mély levegővétel után komor arcot öltött magára, a kulcsot elfordította a zárban, kezét pedig a kilincsre fonta, hogy kinyithassa az ajtót. Bárkire számított, tényleg, még az FBI-ra is, csak pont arra a személyre nem, akinek egyenesen ragyogó íriszeibe nézett.

-Anya? - kérdezte meglepetten.

-Állunk még itt egy órán keresztül, vagy beengedsz végre? - kérdezte a barnahajú nő eléggé idegesen mikor Harry még másodpercekig csak nézett rá. A göndör megrázta a fejét és ellépve az útból, hagyta, hogy édesanyja az otthonába lépjen.

Anne idegesnek tűnt...vagy feszültnek, Harry nem tudta pontosan megmondani, ahogy azt sem, hogy kerül ide anyukája, ugyanis nem pár saroknyira lak tőle.

-Anya mit.. - szerette volna feltenni a gondolatában megfogalmazódott kérdést, ahogy viszont Anne szembe fordult vele és megszólalt, a zöldszeműbe fojtotta a szavakat:

-Mégis mi van veled, Harry? Napok óta sehogy nem érlek el! Hívogatlak, írok SMS-t, de semmire nem válaszolsz! Még a közösségi oldalakon sem tudtalak elérni, mintha teljesen elnyelt volna a föld!

Harry mostmár biztos volt abban, hogy Anne ideges. Nagyon ideges és dühös volt rá, amit meg is tudott érteni, mert valóban napokkal ezelőtt beszélt vele utoljára. Pontosabban azóta nem, mióta Niall a lakására hozta a hibridet. Már azon az éjszakán mindenkit lenémított, kijelentkezett a közösségi profiljairól, és csak Niallt, Zaynt, Angie-t és Claire-t oldotta fel. Éppen ezért nem látta az anyukájától azt a sok nem fogadott hívást és a tömérdek üzenetet. Nem akarta bevallani, hiszen eléggé szégyellte a dolgot, de ezen a héten teljesen megfeledkezett Anne-ról.

-Elmondod végre, mi a fene van veled már napok óta? - a nő hangja élesen csengett, ahogy pedig csípőjére tette kezeit, Harry úgy érezte, mintha megint tíz éves kisgyerek lenne, aki valami rosszat csinált és a szülei rajtakapták őt.

-Sajnálom, anya, ez...Nem akartam, hogy aggódj miattam. - hajtotta le a fejét.

-Pedig aggódtam. - válaszolta Anne. - Van fogalmad arról min mentem keresztül ebben a pár napban? A legrosszabbakra gondoltam, Harry! Ha tehettem volna, hamarább eljöttem volna hozzád, de a munkám miatt muszáj volt megvárnom, hogy hétvége legyen. Nem is tudod milyen rosszak voltak az éjszakáim!