Téves Látszat [Larry Stylinson]

35.

Harry unottan bámulta a számítógépet. Fejét a karján pihentette, félig az asztalon feküdve próbált valami minőségű munkát összehozni a monitoron.
A vak is látta rajta, hogy semmi kedve nem volt most ehhez. Ráadásul lassan kezdett megéhezni is. Ígyhát minthogy elrontsa az elkezdett projektet, jobbnak látta abbahagyni azt.
Nagy nehezen kikapcsolta a gépet, majd sóhajtva hunyta le szemeit. Rohadtul nem akart most főzni.

Szemhéjait felnyitva, a kanapén tartózkodó hibridre vezette zöldjeit. Louis törökülésbe húzott lábakkal, lehajtott fejjel ült a bútorzaton. Farkincája hangtalanul csapódott a kanapé anyagához, miközben összehúzott szemöldökkel nyomkodta a kezében levő dolgot. Látszólag nem igazán tudott kiigazodni rajta.

A göndörhajú még figyelte néhány másodpercig mielőtt újra nem sóhajtott, most viszont sokkal hangosabban, hogy magára vonja a kanapén ülő figyelmét.

-Nem bánnám, ha ma este te főznél valamit. - mondta Harry. Louis maga mellé tette a kezében tartott feketeséget, majd kissé mocorogva a kanapén, játszadozni kezdett ujjaival.

-Én nem tudok...? - szólalt meg bizonytalanul és felnézett a székben ülő-.. vagyis félig fekvő zöldszeműre. Harry pontosan tudta mit várt tőle a hibrid, így egy biccentéssel jelezte, hogy jól ragozta az utolsó szót. A fiú ezt látva megkönnyebbült, és apró mosolyra húzódtak ajkai.

A göndörhajú nyöszörögve hunyta le újra szemeit, ugyanis nem tudta mitévő legyen. Rohadtul nem akart egy órán keresztül a konyhában forogni, de semmilyen étel nem volt a hűtőben, amit meg tudnának enni.

Harry utálta, mikor ennyire kedvetlen volt, ami bár ritkán fordult elő, de mint mindenki másnak, neki is szoktak lenni ilyen napjai. Ahogy a mai nap is egy volt az ilyen napok közül.
Már a reggel úgy ébredt, hogy ki se akart kelni az ágyból. Persze Louis is észrevette a férfi rosszkedvét már az első pillanattól kezdve, így nem is nagyon beszélt ma a zöldszeművel. Harry pedig hálás volt ezért, mert azokon a napokon mikor rossz lábbal kel fel, békén kell hagyni őt. Nem olyan türelmes, mint ahogy általában szokott lenni és könnyebben fel tud idegeskedni. Olyan szavakat vág azon emberek fejéhez, akik felhúzzák őt aznap, amiket bár nem gondol komolyan, meg tudja bántani őket mondandójával. Ilyenkor tényleg az a legjobb, ha nem beszél senkivel.

Harry gondolkodva dobolt mutatóujjával az asztalon. Még ötlete sem volt arról, mit tudna készíteni vacsorára, nemhogy kedve legyen a főzéshez. Aztán hirtelen eszébe jutott valami.

-Mit szólnál, ha rendelnénk? - nézett újra a hibridre. Louis szemei felcsillantak.

-Pizza?

-Nem. Valami másra gondoltam.

Harry látta, ahogy Louis izgatottsága alábbhagy és a fülecskéi is lekonyulnak. A göndör viccesnek találta a kékszemű reakcióját, de ezzel egyidőben kicsit sajnálta is amiért nem egyre gondoltak. Nem tudta, hogy Louisnak ennyire ízlett az az étel.

-De ez is finom. Biztosan szeretni fogod.

A hibrid csak bólintott válaszul, mire a göndör azonnal az asztalon pihenő telefonja után nyúlt, hogy tárcsázza az éttermet. Fél órával később már kopogtak is az ajtón. Harry átvette a szatyrokat a fiatal, huszonhárom év körüli sráctól és miután megköszönte azt, széles mosollyal az arcán sétált be a konyhában várakozó Louishoz. Az étel illatát érezve egy halk nyögés szakadt ki ajkai közül.

A szatyrokból kivéve a dobozokat, az egyiket Louis elé tette, míg a másikat a kékszemű melletti üres helyre rakta. A hibrid összehúzott szemöldökkel hajolt közelebb, hogy megszagolgassa a műanyagot, mikor pedig kinyitotta azt, hátrahőkölt. Harry látva a kékszemű reakcióját, felhorkant.