Téves Látszat [Larry Stylinson]

36.

A nap gyenge sugarai megvilágították a göndörhajú arcát. Bár az égen felhők gyülekeztek, melyek mögül a sárga fények erőtlenül ragyogtak, Harry mégis kezdett visszatérni az álmok világából. Szemeit lassan nyitogatta azon gondolkodva, hány óra lehet, ugyanis az este elfelejtett ébresztőt állítani, ahogy viszont megérezte a karjára nehezedő súlyt már nem is érdekelte mennyi az idő.
A karjaiban pihenő hibridre nézve halvány mosoly kúszott ajkaira. Louis békésen aludt mellette. Harry karja már teljesen elzsibbadt, ugyanis miután elaludtak, egyikük sem mozdult meg az éjszaka folyamán, de ez egy cseppet sem érdekelte a zöldszeműt. Íriszeivel csendben figyelte a mellette szuszogó teremtményt, miközben az éjjeli történteken jártak gondolatai.

Ha valaki azt mondta volna neki egy hónappal ezelőtt, hogy le fog feküdni egy hibriddel, annak a személynek az arcába röhögött volna. Egyrészt azért, mert ő, akinek hibrid fóbiája van, semmi esélye nem volt arra, hogy ez megtörténjen, másrészt azért, mert undorítónak találta még csak ennek a gondolatát is. Bár az utóbbiról azóta változott a véleménye. Igaz, Daniel biztosította arról, hogy több olyan kapcsolat létezik, melyben az egyik fél ember, a másik hibrid, mégis Harry még mindig furcsának találta ezt. Félreértés ne essék, imádta a tegnap estét. Minden egyes pillanatát élvezte, olyan érzések voltak benne, amiket már évek óta nem érzett és amivel saját magát is meglepte. És ezeket az érzéseket a kékszemű váltotta ki belőle. Az a kékszemű, aki most is békésen szuszogott mellette, arca kisimult, egy ránc se éktelenkedett rajta. Harry elveszett a fiú sötét fülecskéiben, a gesztenyebarna kócos hajában, a hosszú szempilláiban, melyek árnyékot vetettek arcára. A göndör nem tudta elhangoztatni magában mennyire gyönyörű a mellette fekvő teremtmény. Mennyire gyönyörű valójában Louis.

Hogy tudott egyszer is szörnyként tekinteni erre a hibridre?

Apró mocorgás rántotta ki gondolatai közül. Louis megmozdult a karjaiban, egyik fülecskéje az ablak felé fordult amint halk esőcseppek kezdtek leesni az összegyülekezett felhőkből. Harry türelmesen várta amíg a hibrid lassan nyitogatni kezdte szemeit, mikor pedig meglátta a kék íriszeket, apró mosolyra húzódtak ajkai.

-Szia. - köszöntötte halkan a fiút.

Louis álmos tekintettel nézett rá, de mielőtt megszólalt volna, egy hatalmasat ásított. Ahogy szétnyitotta száját, nyelvét kidugva nyújtotta felső ajka felé, miközben egyfajta halk, vonyításszerű hang hagyta el párnáit. Éles szemfogai előbújtak párnája takarásából, mire a göndör mosolya még szélesebb lett. Aranyosnak találta a kékszeműt. Most látta először így ásítani a hibridet és édesnek tartotta a fiúnak ezt a fajta ásítását, ahogy az ide-oda ugrálását is, mikor fogócskázni szoktak a lakásban. A kékszemű mindig meg tudja lepni valami újjal a göndörhajút, aki csak most jött rá, hogy még közel sem tud eleget a mellette fekvő teremtményről.

Miután összezárta ajkait, még kómásan figyelte néhány másodpercig a zöldszemű férfit, mielőtt szemei hatalmasra nem tágultak. Ahogy Harry azokba a kék íriszekbe nézett, tudta, hogy Louisnak eszébe jutott. Eszébe jutott mit csináltak tegnap este.

-Hogy vagy? - kérdezte halkan a göndör.

A hibrid a smaragdokba nézett. Arca kicsit pirosabb színt vett fel és nyelt egyet ahogy lesütötte szemeit.

-Jól.. - válaszolta a megszokottnál sokkal rekedtebb hangon. Harryt kirázta a hideg.

-Nem fáj?

Louis válaszul mocorgott egy kicsit az ágyon, majd nemlegesen rázta meg fejét, de nem nézett a mellette fekvőre. Harrynek rossz érzése támadt. Miért nem néz rá? Talán megbánta a tegnap estét? Talán hazudott és valójában mégis fájdalmat okozott neki?