Téves Látszat [Larry Stylinson]

3.

-Hé, Angie, át tudnád venni a következő rendeléseket? Valami történt itthon és most szükségem lesz minimum két hét szabadságra. - motyogta a göndör a telefonba, viszont a vonal másik végén alig lehetett érteni a szavait, olyan halkan beszélt.

-Persze, de..minden rendben van veled?

Harry ezért imádta az asszisztensét. Angie kedves volt vele és barátságos. Mindig érdeklődött afelől, hogy hogy van, megkérdezte, hogy telt a hétvégéje, és odafigyelt rá, ami mindig jól esett a göndörnek. Kevés alkalmazottja ilyen barátságos, mint a barnahajú lány, ezért jól esett neki, hogy valaki törődik vele. Már az első nap tudta, hogy jó döntést hozott, mikor felvette őt.

-Igen, csak kell ez a pihenés most. Kérlek, csak akkor keressen bárki is, ha valami fontosról van szó! A többiek pedig rád hallgatnak, amíg én nem vagyok ott. Tudom, hogy rád bízhatom a dolgokat.

-Számíthatsz rám! - mondták vidáman a vonal másik végén, és egy gyors elköszönés után bontották a hívást.

Harry maga mellé dobva a készüléket, fáradtan dörzsölte meg kezeivel arcát. Nagyon szerencsés, hogy olyan munkája van, ahol nem nagy gond, ha két-három hetet is hiányzik. Persze azért főnökként csak többet kell bent ülnie, mint az átlagos dolgozók, de szerencsére ritkán szokott késő estig bent maradni, és mégsem kell olyan sokat dolgoznia, mint például egy sebész orvosnak, ráadásul a fizetése is jó. Nem gondolta volna, hogy évekkel ezelőtt, mikor grafikus akart lenni, egyszer oda fog jutni, hogy egy híres grafikus-designer cég vezetője lesz, egy olyan cég vezetője, amelynek a munkáját is nagyon szereti. Viszont így, hogy egy hibrid az ő lakásán lesz ki tudja meddig, muszáj volt megváljon legalább két hétre munkahelyétől...

Harryt már a fenevad gondolata is félelembe kerítette.
Egész éjjel nem aludt. Próbálta álomra hajtani a fejét és pihenni egy kicsit, de amint lehunyta a szemeit, elméje rémképeket vetített elé, ahol a kint gubbasztó szörny betöri az ajtót és Harry utoljára csak a világító kék szemeket látja mielőtt a szörnyeteg elharapná a torkát. Aztán mindent Harry vére borítana be, az egész ágyat, a paplant, míg ő nagy szemekkel, fuldokolva próbálna levegőhöz jutni, miközben feltépett torkából a plafonig fröccsenne a vörös folyadék. És ez csak egy rémkép volt a többi száz közül, amiket ma éjjel képzelt be magának, akaratlanul is.

A göndör nem tudta mit csináljon. Ki kellett mennie, hiszen a gyomra fájdalmasan korgott az éhség miatt, de nem merte kinyitni hálószobájának ajtaját. Viszont tisztában volt azzal, hogy a lakásban tartózkodó hibridnek nincs mivel rá támadnia, ugyanis este minden kést, ollót, és más éles tárgyat bevitt magával a szobába és a szekrény legfelső polcára tette azokat. Nem tudja mivel bántani őt.

Viszont ő maga is fegyver lehet.

Harry sóhajtva hajolt előre, hogy beletúrva hosszú tincseibe, valamennyire elrendezze azokat. A gyomra újabb korgása rávette arra, hogy felálljon a két személyes francia ágyáról - amelynek eddig a szélén ült - és a szekrényhez lépve, kivegyen egy vékonyabb mackónadrágot és egy fehér pólót. A Niallel való telefonbeszélgetés után a fűtést valóban magasabbra húzta, így a megszokott huszonöt fok helyett már harminc volt és ehhez a hőmérséklethez egyáltalán nem volt hozzászokva a göndör. Az éjjel annyira melege volt, hogy ki kellett takaróznia és még a pólóját is lerángatta magáról, így csak egy szál alsóban feküdt egész végig a matracon. Legszívesebben az ablakot is kinyitotta volna, viszont attól tartott, hogy lépéseit meghallja a kint tartózkodó lény, ezért a félelem miatt inkább az ágyban maradt.

A zöldszemű már teljesen felöltözve állt a szekrény előtt, viszont még nem csukta be annak ajtaját. Hezitált. Végül magához vett a legfelső polcról egy kést. Nem volt a legnagyobb, de a legkisebb sem. Egy közepes, átlagos konyhai kés volt, amit most nem is szeretne használni a reggelinél, viszont ha a lakásában tartózkodó szörnyeteg rátámadna, úgy érzi a késsel sikerülne megvédenie magát, vagy legalább annyira megsebesítenie támadóját, hogy ideje legyen elmenekülni a házból.