Han Jisung az iskola legmogorvább, legszigorúbb tanára. Minden diák fél tőle, mindig csend van az óráján, és mindenkinek elég egy pillantás a fiútól, és máris remeg.
A 26 éves férfi két éve tanít a szöuli gimnáziumban. Rezzenéstelen, érzelemmentes arcáról, rideg külsejéről, egyenes tartásáról, fekete ruházatáról és enyhén kopogó cipőjéről már messziről megismeri őt mindenki a folyósókon.
Sötétbarna haja minden nap ugyanúgy van fésülve, és mindig fénylik akár a legjobb minőségű selyem. Arcát ugyan olyan smink fedi minden nap; natúr szemek, halvány piros ajkak.
A hétnek mind a hét napján más-más fekete hosszúujjukban jelenik meg, amik tökéletesen rátapadnak karcsú termetére. Fekete farmere és fekete 10 cm magasságú csizmája pedig már említésre sem méltó. Azonban...
Jisungon minden nap rajta van a szörmés fekete mellény, ami a térdéig ér. Ez a szörme töményen árasztja magából a kemény rózsa illatot. Bármikor bemegy egy osztályba, és elsétál a diákok előtt, azok szemüket behunyva szívnak a finom illatból.
Nem csak a férfi külseje volt ijesztő. Ami belül rejtőzött attól is féltek a diákok. Ezt a férfit még egy gyerek sem látott még somolyogni sem a suliban. Sosem kiabált, azzal ijesztett rá a gyerekekre, ha higgadtan szidta őket.
Volt benne valami olyan, amit senki sem értett. Egy finom szál, talán kecsesség, talán csak inteligencia, de valami rendkívülivé tette. Nem beszélve arról, hogy egy egyetemi tanár képzettségű matematika tanárról beszélünk.
A diákok már attól megrettennek, ha alkalmazni kell Pitágorász tételét vagy a háromszög tételeit, miközben ez a férfi még a legbonyolultabb tételt is felmondja egy akadás nélkül, a gondolkodást hanyagolva. Ijesztő, de közben mindenkit lenyűgöz.
De azt tudnunk kell, hogy akármennyire rideg most Jisung egykor még nem volt ilyen. Régen, talán 2-3 éve, amikor még egyetemista volt, még egy önfeledt, vidám személyiségű fiú volt, aki minden nap mosolygott, szinte sosem volt szomorú.
Szerette az embereket, és sokat kedveskedett mindekinek. Mindegyik osztálytársával úgy el tudott beszélgetni, mintha a barátai lennének. Tele volt élettel.
Sok barátja volt, mint már azt említettem. Ezekből a barátokból mára kettő maradt, akik mindvégig mellette állnak, bármilyen legyen a fiú személsisége. Ők Felix, a legjobb barátja és Minho, Jisung jegyese.
A két Lee tudja csak igazán, hogy mi történt a fiú életében, ami ilyenné tette. Ők voltak mellette már az elejétől. Most is mellette vannak annak ellenére, hogy a másik nem igazán kér belőlük, és próbál tőlük független életet élni. Ők tudják, hogy Jisung bármennyire is azt mutatja, hogy jól van, igazából nagyon is rosszul van, de nem enged semmiféle segítségnek.
Minho és Felix is ebben a suliban tanítanak. Minho táncoktató, Felix pedig angol tanár. Mindketten rugalmasak, és a diákok imádják őket. El sem tudnák képzelni őket, hogy Han Jisunggal barátkozzanak. Kétség nélkül nem ismerték a három tanárt tökéletesen.
Jisungnak ma 7 órája van a suliban. Mondanom sem kell, hogy ugyan úgy néz ki ma is, mint az esetek többségében. Feketében. Talán még a szokásosabbnál is morcosabb reggel, amit jegyese nem bír figyelmen kívül hagyni, így leszólítja.
- Jisung! - ragadta meg kedvese kezét, de ő csak elhúzta.
- Szia Minho! - köszöntötte Minhot Jisung, ami még jó dolognak számított.
- Van egy kis időd? - kérdezte Minho.
- Talán egy kicsi - nézte meg a telefonján az időt a még magassarkúban is alacsonyabb fiú.
