Szia Jisung! Tudom, most furán érezheted magad, hogy csak egy szó nélkül eltűntem, egy levelet hagyva magam után. Én is rosszul érzem magam, mert csak egy ilyen régimódi búcsúra futja tőlem.
Igazából rendesen el akartam búcsúzni, de úgy éreztem, hogy ha eléd állok, akkor nem fogom tudni kibírni könnyek nélkül. Nem akartalak elszomorítani, nem mintha ez nem szomorítana el. Vagyis remélem kicsit azért szomorú vagy. Érted mit akarok kibökni igaz?
Na mindegy.
Kérdezheted, hogy most hol vagyok, merre tartok, mit csinálok, hogy vagyok, de ne tedd! Csak simán engedj el engem Jisung, kérlek! Tudom, hogy jó barátok voltunk, de csak simán engedj el engem! Ha azt akarod, gondolj úgy rám, mint aki elárult téged.
Bárhogyan gondolhatsz rám! Ne gondolj vissza az emlékeinkre, a sok jó dologra amit ketten átéltünk! Nem tudom, hogy te hogy vagy vele, de én mindig is imádtam a közeledben lenni, éppen ezért kell most kisétálnok az életedből.
Csak téged akarlak megóvni mindezzel. Meg akarlak óvni a toxikus szerelmemtől. Meg akarlak óvni magamtól, a féltékenységemtől, és a kapzsiságomtól. Tudom, hogy ha valami csoda folytán az enyém is lennél, csak tönkretennélek, hiszen túlságosan is szeretlek ahhoz, hogy kibírjak egy percet is nélküled.
Ezért megyek el tőled messze Jis. Mert nagyon szeretlek, és sajnos már nem úgy mint egy barátot...
Minho
- Jis...- tartotta meg barátját karjától fogva Felix, amikor ezt a levelet a másik felolvasta legjobb barátjának - Jisung nyugodj meg! Jis...
- Elment - engedte le maga mellé a kezeit Jisung üres tekintettel - Minho elment...elhagyott engem... Felix, Minho itthagyott engem.
- Nem tudhatta, hogy te is szerelmes vagy belé - simogatta a karját Felix
- De Felix, én szeretem Minhot. Miért hagyott magamra?
- Nem tudom Sungie, de meg kell nyugodnod!
- Utána megyek! - kezdtett szaladni egy random irányba a fővárosba.
- Jisung ne hülyéskedj! Hatalmas a város!
- Én úgyis megtalálom! - szalad előre Jisung. - MINHO! GYERE VISSZA SZERETLEK!!!
Az emebrek furcsán nézték a fiút, aki úgy futott, hogy szinte fájdalmas volt nézni, főleg úgy, hogy közben sírt is. De Jisungot ez nem érdekelte.
- Basszus Jisung! - morgolódott Felix, majd tárcsázta Minho számát - Vedd fel te rohadék! - szidta az idősebbet.
Végül annyit hívta az idősebbet, hogy az kénytelen volt felvenni a telefont.
- Minho, a faszom sem tudja, hogy hol vagy, de Jisung szeret téged, és utánad szaladt, hogy megkeressen a fővárosban! Nem fogja sokáig bírni!
- MINHO! - hallatszott a telefon túloldaláról Jisung hangja.
- Jis ott van? - lepődött meg Felix.
- Itt van a vonatállomáson- szólalt meg Minho is.
- BESZÉLJ VELE TE ROHADÉK! Ha Sungienak baja lesz megöllek! - nyomta ra az idősebbre a telefont Yongbok.
- MINHO!- zokogta Jisung, és ellökte az útjából az embereket.
- Jisung! - tárta szét a karjait Minho.
- SZERETLEK MINHO!!! - ölelte meg hirtelen az idősebbet Jisung, hogy majdnem eldőltek hátra - NE MENJ EL!
- Nyugalom Jisung! - nyugtatta Minho a kisebbet.
- Minho...nem kapok levegőt... - kapaszkodott bele az idősebb farmerkabátjába Sungie.
- Jisung, mondd hogy nálad van a gyógyszered! - tolta el magától sietősen Minho Jisungot.
- O-otthon felejtettem... - veszítette el az eszméletét Jisung a vonatállomáson, a többszáz ember között, talán örökre...
- Jisung! - ült le a földre Minho, és elkezdte ébresztgetni Jisungot, de már túl késő volt - Valaki, segítsenek! - nézett könyörgően, könnyes arccal és szemekkel a vonatra várakozókra.
- Félre, orvos vagyok! - ült le Jisunghoz egy orvos - Asztmás?
- Igen. Többszáz métert szaladt és nincs itt a gyógyszere!
Az orvos megnézte Jisung pulzusát, de már nem volt neki. Reményvesztettül pillantott fel Minho szemeibe.
- Sajnálom, már nem lehet megmenteni...
- Ne...Jisungie! - fogta kezeibe Jisung arcát Minho - Ne tedd ezt velem! Ébredj fel könyörgöm! Jisung! GYERE VISSZA HOZZÁM! SZERETLEK! BASSZA MEG, ÉLNED KELL! - borult az élettelen testre, és ott kezdtett el fájdalmas zokogásba - Sungie...
Elég rövid lett sajna...
Ennek az írásakor én is elsírtam magam. Legyen pt.2?
