– Jisung, kész van az ebéd! – nyitottam be az általam említett fiúval közös szobánkba – Jisung?
– Nem vagyok éhes – jött egy tompa hang, ami valószínűleg a párnába bújásának köszönhető.
– Ugyan már bébibogyó, tudom, hogy korog a pocid – léptem be a szobába, és leültem az ágyunkra – A kedvemért!
– Fáradt vagyok, kérlek ne erőltesd! – fordította felém a fejét.
– Tudod nem csodálom, hogy fáradt vagy. Egész nap a szobában kuksolsz, és szerintem két napja nem is húztad el a sötétítőt sem. Kis depis mókusom, mi bánt? – döntöttem oldalra a fejem, és a hátát kezdtem simogatni a pizsamája alatt.
– Semmi – fordította el dacosan a fejét.
– Hát már milyen gyerekes itt valaki! – csóváltam a fejem, majd lassan befeküdtem mellé, és a könyökömre támaszkodva néztem le rá – Hanjiii~, nem foglak békén hagyni, amíg nem mondod el nekem!
– De nem akarooom! – fordult vissza felém hirtelen, de látszólag meglepődött, hiszen így nagyon közel került egymáshoz az arcunk.
– Nem gondoltam volna, hogy ennyire makacs vagy – bólintottam elismerően, majd kezemmel sunyin beférkőztem a pólója alá, és hasát kezdtem cirógatni az ujjbegyemmel.
Lassan hajoltam le hozzá, és enyhén eltátott ajkaira egy lágy csókot hintettem, miközben kezemmel felsiklottam a mellkasára. Csókunk közben átkarolta az egyik karjával a nyakam, és elmélyítette ajkaink táncát. Őszintén, Jisung még sose volt ennyire kiszámíthatatlan, pedig én eddig jól ki tudtam igazodni rajta.
Ujjaimmal már elértem a melléig, ahol aljasul úgy döntöttem, hogy belecsípek a mellbimbójába. Tudom, hogy az a gyengéje, de kíváncsi vagyok, hogy most mit reagál erre.
Az alattam fekvő fiú azonnal eltolt magától, és kipirult arccal nézett a szemeimbe. Én jól láthatóan végignyaltam az ajkaimon, amit csak egy fasza csók lezárásának nevezek.
– Még mindig nem mondod el?
– Ki fogsz nevetni – sóhajtott fel gondterhelten, ami nagyon cuki volt (véleményem szerint), de lehet csak azért, mert fülig bele vagyok zúgva, és lassan már az is cuki lesz számomra, ha sétálás közben megmozdul a lába…
– Nem foglak, ígérem!
– A macskáid életére esküdj, meg itt és most! – nyomta a mellkasomnak a mutatóujját.
– Megesküszöm Soonie, Doongi és Dori életére, hogy nem foglak kinevetni, bármilyen butasággal drukkolsz elő – tettem a szívemre a kezem.
– Oké – bólintott a fiú, majd egy gördüléssel elvette az éjjeli szekrényről a telefonját, s ezt követően visszagördült hozzám, de egy kicsit szorosabban hozzámsimult.
A fejemet az övének döntve néztem mit úgyködik éppen. Egy online webhelyre kattintott, ahol cipők voltak. Összeráncolt szemöldökkel figyeltem mit csinál. Jisung egy cipő miatt szomorú?
– Ez itt – tolta a képembe a mobil.
Kicsit távolabb toltam a telefont, hogy jól láthassam a képet. Egy cseresznyepiros színű, platformos Converse cipőt vetített az arcomra a képernyő, a leírás szerint pedig csakis egyetlen méret maradt raktáron, mégpedig egy 38-as. Mostmár tudom honnan fúj a szél.
– Szeretnéd? – pillantottam rá.
– Uhum – bólintott aranyosan.
– 150 ezer wonért megéri neked?
