Hatalmas a készülődés a 12. B osztályban, hiszen a ballagásukat és az érettségit megelőzően még sor fog kerülni az iskola által hagyományosan megszervezett három napos kirándulásra, amit idén a közkedv kívánsága szerint egy erdőben fognak megejteni. Az osztály osztályfőnöke, Han Jisung - aki a hangszerek bűvös használatát és megidomítását tanítja a művészeti iskolában - is a diákokkal tart. A 25 fős osztállyal azonban nehezen bírna el egymaga, így muszáj volt választania egy kísérő tanárt, aki a segítségére lesz majd.
Ez a választás az osztály szemszögéből nézve egyáltalán nem volt valami nehéz döntés, tekintve arra, hogy másik kedvenc tanáruk is éppen szabad lesz a kitűzött időpontban. A gyönyörű énekhangú tanár azonban nem igazán akarta elfogadni az ajánlatot a diákok noszogatására sem. Ez kavart egy kis port az adott osztályban, és az ügyet egy hosszú szünetben boncolgatni is kezdték.
– Lee tanár úr biztosan azért nem fogadta el az ajánlatot, mert az oszi lebeszélte róla! – vádolta meg osztályfőnöküket az egyik lány, Jinae.
– Nem, azért szerintem az oszi ebbe nem szólna bele, mégis csak a mi kirándulásunk, méghozzá az utolsó, amit együtt tölthetünk – tiltakozott egy másik diák.
– De ki akarna az exével egy kirándulásra menni? Nem elég, hogy egy munkahelyen dolgoznak? - érvelt a harmadik.
– De az oszi akkor sem tenne ilyet. Szerintem el tudna vonatkoztatni attól, hogy Lee tanár úr az exe, ha egy kirándulásról van éppen szó. Egész végig el tudnák kerülni egymást.
– Nem vagyok benne olyan biztos, az oszi azért elég nyápic is tud lenni.
– Jó, de miért csak az oszit vádoljuk? Lehet, hogy Lee tanár úr nem akar jönni.
– Kilencedik óta azt ígérgetik, hogy ketten visznek el erre a bizonyos kirándulásra! Aljas dolog most visszamondani.
– De nézzük az ő szemszögükből is a dolgot! Öt év együttlét után szakítottak.
– De ezt ne mi szopjuk meg akkor se!
– Majd én beszélek vele – sóhajtott az eddig csendben lévő lány – Holnap van az oszival gitár magánórám, akkor majd felhozom neki, és megpróbálom meggyőzni, hogy vegye rá Lee tanár urat is.
– Rendben – egyeztek bele a többiek.
– Remélem sikerülni fog, kilencedik óta megvan a fejemben, hogyan is fog zajlani ez a kirándulás. Nem akarom, hogy akár egy ember is hiányozzon a képből...
[...]
– Nagyon ügyes voltál. Sokat fejlődtél! – dicsérte meg diákját Jisung, miközben a lány eltette a gitárját a táskájába.
– Jisung oppa, van egy kis dolog, amiről szerintem muszáj beszélnünk – fordult a férfi felé a lány.
– Persze, mondd csak! Ugye nem valami komoly? Az osztályban van valami?
– A kirándulásról szeretnék beszélni. Megígértem a többieknek, hogy beszélek veled róla sóhajtott gondterhelten.
– Munhee, nem akarok az exemmel kirándulgatni! – sóhajtott az osztályfőnök.
– Figyi, most úgy szólok hozzád, mint unokahúg a nagybátyjához – komolyodott el a lány – Kilencedik óta az az álmunk, hogy Minho oppával és veled megyünk arra a bizonyos utolsó kirándulásra. Az egy dolog, hogy azóta szakítottatok, de huszonöt ember tele van álmokkal és reményekkel.
– Mun, én teljesen megértelek benneteket, és rettenetesen sajnálom, de Minho hyung megcsalt, és ezen semmi sem fog változtatni. Nem vagyok képes a szemeibe nézni, mert elkap a hányinger.
