– Jisung, te leszel a világ legszebb menyasszonya! – ámuldozott legjobb barátom, Felix.
– Attól, mert Minho kérte meg a kezem, én is vőlegény vagyok, ne felejtsd el! – küldtem felé egy dermesztő oldalpillantást.
– Mindannyian tudjuk, hogy Jisung hangja az ágyban vetekszik a nők sikításával! – nevetett Seungmin.
– Miért is ti vagytok az öltöztetőim? – fordultam feléjük, és dühösen csípőre tettem a kezeim.
– Mert nincs rajtunk kívül más barátod – nyújtotta ki a nyelvét Jeongin.
– Kössz, hogy emlékeztettek – forgattam szemet, és helyet foglaltam a széken, hiszen a sminkes végre megszülte az alapozót ami pont az én bőrszínem.
– Hé, ne felejtsd el, hogy mekkora egy köcsög fasz voltál gimiben! – boxolt bele a vállamba Felix, mire a sminkes csúnya pillantást küldött felé – Bocsánat!
– Azt se felejtsük el, hogy Minhonak milyen nyomi barátai voltak gimiben – emlékeztettem.
– Hé! Én gimiben is döglesztő voltam! – dobta hátra a nemlétező hosszú haját Jeongin – De Minhonak legalább voltak barátai!
– Nem úgy, mint neked! – vágta hozzám Seungmin.
– Uhum. A barátok, akik bezárták a szertárba Minhot és az ellenségét, akik bármikor meglátták egymást majdnem egymásnak estek – vigyorogtam.
– De az az ellenség most itt ül előttünk a székben, és éppen Lee Minhoval készül házasságot kötni!
– Hát igen...végül szépen megdugtak a szertárban... – nevettem – Utána meg el sem engedtem annak a nyomoréknak a kezét.
– Az a nyomorék a férjed lesz kb. 40 perc múlva.
– Telik az idő srácok. Érzem, hogy kezdek megöregedni – vihogott Jeongin.
– Nocsak ki beszél, a babaarcú kis maknae? – pillantottam rá, amikor a sminkes befejezte az alapozást, és keresgélni kezdett a dolgai közt.
Jeongin éppen készült visszavágni, de ekkor kicsapódott a szoba ajtaja, majd egy lihegő Hyunjin és mögötte egy szintúgy lihegő Changbin szaladt be.
– Nem láthatjátok a menyasszonyt! – takarta el a szemüket Felix.
– Felix! Hányszor mondjam, hogy én is vőlegény vagyok!? – pattantam fel a székről idegesen, és abban a pillanatban nem kellett volna pirosító, hiszen a dühtől úgy virítottam, mint egy vörös rózsa.
– Muszáhj volth jönnhünkh! – lihegett Hyunjin.
– A vőlegény eltűnt! – kiáltott fel Changbin, velem pedig a világ hirtelen megfordult, és azt hiszem elájulhattam.
[…]
– Hol van Minho! – kiabáltam magamból kikelve.
– Azt mondta, hogy mégsem akar veled összeházasodni, és inkább lelép – rántott vállat lazán Hyunjin.
– De...de... – pislogtam, mint béka a csalánban.
– Fogadd el Jisung! Minho biztosan megbánta, hogy megkérte a kezed, és közben talált mást! – mondta Jeongin.
– Igaza van Jeonginnak! – bólogatott Seungmin egyetértően.
– Azt mondjátok, hogy Minho már nem szeret, és mágbánta, hogy megkérte a kezem, mert van már más? – néztem körbe a társaságon könnyes szemekkel.
– Pontosan, de ne vedd a lelkedre, nem illettetek össze! – bólogattak egyetértően a barátaim.
Sírva temettem a kezeimbe az arcom, és a szoba közepén zokogtam, akár egy kisgyerek. Senki sem jött oda hozzám, mindenki csak bámult.
