A színpad sztárja(Bakudeku)

35.rész

-De ki miatt ájultál el?-kérdezi Jones. Apám meg csak ránk mutat.
-Na halljam, szépségem, hogy milyen piszkos dolgot műveltél ezzel a szépfiúval, amire az apuci elájult?-néz rám, Kacchanra meg mutogat.
-Az, hogy a kapcsolatunk, elején apám kocsinában csináltunk valami piszkosat és ő meglátta.-mondom neki, full vörös fejjel.
-És mi volt az?-kérdezi a szemöldökét rángatva pervez vigyorral a képén.
-Ahoz neked semmi közöd!-válaszol Denki, mert neki elmondtam mindent, és már egész jól megérri az arckifejezéseket amiket adok neki.
-Áaaah-sohajt fel-pedig én is beakartam ájulni.-mondja nevetve.
-Te nem beájulnál, hanem csatlakoznál ahoz.-csap a homlokára apám. Ezek után még beszélgettünk és este haza indultunk, lefeküdtünk aludni. Ezek után pedig gyorsan el is telt a maradék egy hónap is. Épp a suliba megyünk Kacchannal amikor hirtelen fájdalmam lett, és összerogytam.
-Deku! Istenem mi van?-kérdezi tőlem, de csak annyit érzek, hogy alul nedves leszek.
-Beindult!-üvöltök fel amire Kacchan hívja a mentőket. Nem sokkal később már a mentőautóban felkszek Kacchan pedig mellettem ül es fogja a kezemet.
-Zuzu, minden rendben lesz! Itt vagyok!-nyugtat Kacchan kedvesen.
-Tudom, de ha most nem élem túl akkor tudd, hogy szeretlek!-mondom neki, mert olyan fájdalmaim vannak amiket még én sem értek, hogy egy nő hogy bírja ki. A korházban bevittek a szülészetre és nekiláttak az ellátásomnak.
-Mi a neve uram?-kérdezi egy nő.
-Bakugou Izuku.-nyögöm ki két fájás között.
-Sajnálom, de ilyen név nincs a listánkon.-mondja.
-Midorya Izuku vagyok, csak áttváltottam a nevem a gyermek apjáéra!-üvöltöm már a fájások miatt, és az ágyat is ketté tudnám törni annyira szoritom a szélét.
-Elnézést.-hajt fejet, és kirohan az orvosért. Fel perc múlva az orvos és Kacchan is bejönnek. Kacchan mellém áll és megfogja a kezem.
-Az orvos azt mondta hogy bent lehetek a szülés alatt.-mondja Kacchan. Az orvos rám teríti a takarót és leveszi a nadrágomat, majd elkezdi vizsgálni a nyílást.
-Egészen tág vagy! Kb úgy egy óra és beindul!-mondja és jeget ad nekem. Én a jeget eszegetve szenvedek, amíg észre nem veszem, hogy erősödik és az orvos is felfigyel.
-Nyomja! Már kint van a feje!-szól amire megnyomom és már fél óra mulva kin is volt a csöpség.
-Nagyon ügyes volt, uram. És gratulálok a kisfiúhoz!-mondja majd egy kék pokrócba oda is adja a csöpséget. A fejformája és a szemformája is az apjáé. A haja is ugyan olyan tüsis csak neki zöld a haja. Ahogyan elvettem a csöpséget, felsírt és ahogy megérezte a szívdobogásomat fel is nevetett. Én és Kacchan csak sírni tudtunk, olyan csodálatos élmény volt ahogyan a fiamat ott tarthattam a kezemben. Kacchan felült mellém az ágyra és áttölelt.
-Köszönöm, köszönöm.-hajtogatja miközben a csöpség hasát simogatja. A csöpség elkezdett a melkasom felé mászni és bekapta a bimbómat. Én meglepődtem és Kacchan is. Ekkor bejött Szanitécia.
-Nyugi Midoriya! Képes vagy a szoptatásra.-jön és egy babaruhát nyom a kezembe.
-Köszönöm, de maga hogyan kerül ide?-kerdezem.
-Amint megtudtam, hogy ide kerültél, jöttem ahogyan csak tudtam. Az osztályod már kivan készülve ahogyan elhallgattam Aizawat.-mondja amire én csak néztem.
-Miért?-kérdezi Kacchan.
-Mert Denki idegsokkot kapott Uraraka-val együtt. Kirisima elájult, Todorokival együtt. Iida meg fel-le furkos a teremben és mindenkit nyugtat. A többiek meg csak simán izgulnak miattatok.-lép be Aizawa, anyáékkal és Bakugou szüleivel az oldalán.
-Istenem Izuku, gratulálok!-jön egyszerre anyámtól és az anyósomtól, miközben a nyakamba borulnak úgy hogy a gyereket ne nyomják össze.
-Köszönjük!-mondom nekik, miközben Kacchan óvatosan eltóltja őket.
-Fiam! Gratulálok!-jön apám és ad egy puszit a fejemre és megsimogatja a kicsi hasát. Masaru pedig csak állt és sírt csendben.
-És mi a neve?-kérdezi két szipogás között Masaru.
-Katsuzu Bakugou.-mondom mosolyogva, majd intek neki, hogy jöjjön ide. Ő idejön, én pedig egy ölelésre lehúzom, ő visszaölel. Mikor lenyugodott, akkor elhúzodott, és én még mindig annyit hallottam magam mellől, hogy Kacchan ugyan azt a szót ismétli, vagyis azt, hogy köszönöm.
-Kacchan, befejeznéd a köszöngetést.-szólok neki.
-De, hát köszönöm!-mondja.
-Szívesen, de ehez te is kellettél!-mondom neki, amire abbahagyja és elvörösödik.
-Na ugye fiam, ha te nem csinálsz a kis brokkoliból rakott brokkolit, akkor most nem lennénk itt.-mondja Mitsuki, amire Aizawa, Apa és Masaru is csak néznek rá. Anyum pedig csak kuncog mellette.
-Most mi van? Ez az igazság nem?-kérdezi amire az orvos is bejön.
-De asszonyom, igaz.-mondja az orvos amire már én is vörös leszek.
-Hé, Dr.úr! Egy 18 főböl álló csapat tolong az ajtóban!-ront be az ápolónő.
-És mit akarnak?-kérdezi.
-Azt mondják, hogy valamilyen Mido anyut akarnka látni.-mondja, amire én felkuncogok.
-Ők hozzánk jöttek!-mondom nekik, amire beront az ajtón az összes osztálytársunk.
-Mido anyuuuuu!-mondják egyszerre és körbeállják az ágyat.-Gratulálunk!-mondják szintén egyszerre.
-Köszönjük!-mondjuk Kacchannal egyszerre. Ezek után még beszélgettünk, és anyáékkal megbeszéltük, hogy amíg suliban vagyok addig ők vigyáznak a kicsire. Az iskolában és a munkában is maradt minden a régi, egy év elteltével leraktuk a diplomát és most itt állok Kacchannal egy erdő közepén lévő folyó partján.
-Kacchan?-nézek rá.
-Igen?-néz rám.
-Miért, hoztál el ide?-kérdezem.
-Emlékszel amikor még gyerekként ebbe a folyóba estem bele, és te jöttél segíteni nekem?-kérdezi.
-Igen?-nézek rá furán.
-Na én akkor szerettem beléd!-mondja majd letérdel.
-Midorya Izuku, megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz feleségül?-kérdezi, és elővesz egy piros dobozt. Kinyitja és benne van egy vörös és zöld égköves gyűrü. Én a nykába ugrom sírva.
-IGEEEEN!-üvöltöm el magam, amire fel állunk és az ujjamra húzza a gyűrűt.
-BAKUGOU VAGYOK!-üvöltöm el magam, amire Kacchan csak nevet és magához húz egy csókra amit viszonzok egyből. Amint haza értünk az ajtóban egy Katsuzu várt boldogan tapsikolva. Én felemeltem és vele együtt léptem be az ajtón.
-Anya! Apa! Anyós! Após!-kiálltok be a házba.
-Anyós?-jön Mitsuki meglepetten.
-Após?-néz rám Masaru hülyén amire felmutatom a gyűrűt, a két szülő csak boldogan tapsolnak, amire anyuék is megérkeznek sírva.
-Anya, apa ne csináljátok már kérlek.-adok nekik sebkendőt.
-És mikor lesz az esküvő?-kérdezi apa.
-Azt még nem tudjuk, de az biztos, hogy az osztálytársaink meglesznek hívva.-jelentem ki. Ezzel a mondattal pedig megindultam a szobánkba mert fáradt voltam, és befeküdtem Katsuzu-val az ágyba és aludtunk el.