Csodák márpedig nincsenek (KNB fanfic)

15. Fejezet Találkozás 3/1

Sziasztok! Újabb fejezettel érkeztem, remélem ez is tetszeni fog nektek. Jó olvasást!

"Öngyilkosság: így hívják, pedig e tettnek semmi köze a gyilkossághoz: nincs vérszomj, nincs szenvedély, csak a halál van, a remény halála."

A mások élete c. film

Külső szemszög:

- Miért nem keltetted fel őket? - mormogja kérdését mindenki kedvenc testnevelés tanára.

- Szerintem egyértelmű, hogy miért nem - válaszol egy nyugodt női hang. Halkan a másik mellé sétál, és ő is neki dönti derekát az asztalnak, amivel szemben az egyik betegágy van. Ezüstös haja gyenge kontyba van kötve, amiből már pár rakoncátlan tincs kibújt.

- Mindig is túl elnéző voltál vele, Mayuzumi-chan - ingatja meg fejét, kissé rosszallóan Harasawa, miközben még mindig az előtte alvókat figyeli. Bár őt is meglepte, hogy így talált rájuk munkatársa. Az, hogy Aomine elaludt, már meg se lepi, most is nyugodtan fekszik az ágyon, az már inkább meglepő, hogy jobbjával szorosan magához öleli a vörös hajú lányt, aki félig rajta fekszik.

- Ennyit megérdemel szerintem. Amúgy se tudom, hogy reagálna erre a helyzetre, ha most felkelteném. Hallottad a pletykát? - szavaiból mást se lehet kivenni, csak az őszinte aggódást. Már egy ideje nyomon követi a lány életét, főleg mióta elkezdődött az új tanév. Ő az egyetlen tanár, aki tudja, mit műveltek vele a rögbi csapat egy-két játékosa. Ezért is támogatta, hogy ő és Aomine több időt töltsenek együtt, mert tudta, hogy a fiú mellett biztonságban lesz. Vagy legalábbis nagyon remélte, hogy nem egy újabb szörnyeteg karmai közé löki majd.

- Hallottam, bár semennyi igazság alapja nincsen. Ezt persze te is tudod. Már az is csoda Takeda szerint, hogy elviselik egymást. Mondjuk a képek megleptek, mint ahogy most az is, hogy így találtál rájuk - mondja nyugodt hanggal, közben tekintetét le se veszi a két kamaszról. Feje zsong a meg nem válaszolt kérdéseitől, ami a két gyerekhez köti őt. - Nem is tudom, mit gondoljak. Reggel még majd egymásnak akartak esni, annyira ellenségesek voltak egymással. Most meg így alszanak, szinte már nevetségesnek érzem - osztja meg gondolatait, kissé tartva attól, hogy ebből a kapcsolatból, csak katasztrófa lehet.

- Akárhogy nézzük a képeket és a helyzetet, egyet biztosra tudhatunk. Amika már nem tart az érintésétől, ami hatalmas ugrás nála. Tudom, hogy csak felszínesen ismered őt, de egy kis türelemmel előtted is meg fog nyílni. Bár azt nem garantálom, hogy olyan nyitott könyv lesz neked, mint Aomine, de érteni fogod őt - magyarázata nyugalmat áraszt, ami eléri a kívánt személynél a hatást. - A kapcsolatukat meg szerintem még maguk sem értik. Hiszen nézz csak rájuk! Egy szociálisan mindig is visszább maradott lány, ki érzelmileg is elég instabil tud lenni, ezt mi sem mutatja jobban, mint a múltban hagyott öngyilkos hajlamai. És a fiú, ki igaz szeretetet csak egynéhány embertől kapott, így hát az érzelmi intelligenciája igen alacsony, ha ez így nem lenne elég a lányokkal való kapcsolata is csak felszínes. Gondold végig! Ez egy robbanásra kész vegyület elemei. Most még biztosan az, de mivel ők nem egy képlet elemei, így fejlődhetnek egymás mellett, és akár még valami csodálatosat is láthatunk általuk. Csak hagyjuk őket kibontakozni, ha mégis robbanna, majd fedezékbe húzódunk. Az élet az apokalipszis után is gyönyörű - mosolyog boldogan, reménykedve, hogy tényleg megváltozik az életük egymás segítségével. Mellette álló férfi, csak felsóhajt kissé fáradtan.

- Csak egy mezei tesi tanár vagyok, mégis robbanás elhárításra akarnak alkalmazni. Mindegy is, csak ébreszd fel őket a következő óra előtt! - morogja beletörődöttséggel a hangjában. Ellöki magát az asztaltól és a kijárat felé indul, ezzel a tettével a számára még mindig értetlen duót és az őket pásztázó kémia tanárt hátrahagyva. - Sürgősen kell egy szál cigi, meg egy jó erős dupla kávé - mormogja csak úgy magának.