Csodák márpedig nincsenek (KNB fanfic)

9. Fejezet Ki van az álarc mögött? 3/1

Sajnálom a nagy kihagyást, de sok minden közbe jött most. Tanulás és a magánéletemben is voltak gondok. Ezek miatt képtelen voltam leülni és írni. Egyszerűen nem ment. Ezt a dolgot nagyon sajnálom, de most itt vagy és a történet sem áll meg, hiszen az akadályok még csak most jönnek el Amika életében. Jó olvasást az új fejezethez!

„Minden embert bánt valami, amit titkol a világ elől és gyakran megbélyegezzük azzal, hogy rideg, pedig csak szomorú.

- Henry Wadsworth Longfellow"

Amika szemszöge:

A nap sugarai lágyan cirógatják az arcomat. Lassan itt a nyár, ami egyet jelent a pokollal. Nem az évszak ellen vagyok, azt még úgy-ahogy elfogadom, de hogy Dinkával és Urasággal töltsem a szünetemet, azt már ne. Ráadásként Los Angelesben meg tíz idegennel minimum, mert még most sem tudom, hogy kik lesznek benne a csapatban. Talán fel kéne hívnom azt az öntelt bunkót, vagy hagyom és egyszerűen várok az infókra. Az utóbbi tűnik a legkényelmesebbnek. Tehát maradok annál, hogy várok. Közben otthon nem beszélnek velem, csak gyilkos és egyben dühös pillantásokat kapok, attól a személytől, aki mindig ott volt nekem, ha kellett. Ch, a bátyám egy idióta. Lenézek a kezemben tartót telefonra, ami pityegni kezd, jelezve, hogy üzenetet kaptam. Gyorsan feloldom azt remélve, hogy Nii-san írt, de csalódva látom, hogy ez csak a Szöszim. Unottan nézem meg, hogy mit is írt nekem.

"Szia, Amikacchi! Azért kereslek, mert pénteken lesz egy gyakorló meccsem Kagamicchi és Kurokocchi ellene. Bár ezt szerintem már mondta neked Kagamicchi. Arra szeretnék lényegében kilyukadni, hogy nem szeretnél eljönni a meccsünkre?"

Döbbenten olvasom végig a sorokat. Persze, ha Szöszim nem ír, akkor még ezt sem tudom meg, hogy nekik gyakorlómeccsük lesz. Ch, köszi Nii-san, hogy ennyire sem veszel figyelembe. Bár Árnyékfiú sem mondott nekem erről semmit sem. De, ha így áll a dolog, hogy nem beszél velem, akkor nyugodtan elmehetek a holnapi meccsre az ő beleegyezése nélkül is.

"Szia, Kise! Nagyon szívesen elmegyek a meccsre. Örülök, hogy legalább te beszélsz velem. De neked most nem órád lenne?"

Küldöm is el a választ. Közben lábamon dobolok feszültség levezetésként. Kise két perc után válaszol is.

"Szuper, akkor szólók a többieknek is. Ezt, hogy érted? Hisz ott van neked még Kagamicchi is. Összevesztettek? És igen órám van, mint ahogy neked is. De nekem nincs tanárom. Neked mi a magyarázatod arra, hogy telefonozol Törpe?"

Az utolsó kérdésén felnevetek, hiszen hülye kérdést tett fel. Ő tudja a legjobban, hogy el szoktam lógni pár óráról.

"Igen összevesztünk. De majd megbékél, vagy megbeszélem vele a dolgokat. Nekem az a magyarázatom, hogy nincsen. Egyszerűen logók az óráról. Történelmem lenne, de nincs azaz Isten, aki engem rávenne arra, hogy bemenjek az órára. Max, ha dolgozatot írunk, akkor megyek be."

Küldöm el a választ neki. Még beszélgetünk egymással egészen addig, még mögöttem hirtelen kivágódik az ajtó. Ijedségemben kiesik a telefon a kezemből és egyből hátra nézek. Értetlenül húzom fel a szemöldökömet, miközben fejemet oldalra döntöm. Mit keres itt? Egyáltalán honnan tudja, hogy nyitva van a tetőre vezető ajtó?

Aomine szemszöge:

Dühösen trappolok fel a lépcsőkön az ajtóig. Elegem van abból a fizika tanárból. Komolyan mi a tökömért szól bele a dolgaimba? Örüljön, hogy egyáltalán bementem az órájára. Bár tény, hogy csak azért voltam ott, mert elaludtam, de ez mellékes. Arról sem én tehetek, hogy már megint nem tudtam aludni este. Ch, elegem van az emberekből. Most eggyel sem akarok találkozni. Felérek a tető kijáratához, a kilincset kezembe fogom és kinyitom az ajtót. Amivel van egy kicsi gond, folyton beragad az ajtó, így erőből kivágom a fém lapot, ami hangosan csapódik neki a falnak. Unottan nézek körbe a beton placcon, de nem tudok sokáig nézelődni, mert megakad a tekintettem rajta. Ijedten esik ki a kezéből valami, aztán hátra fordítja a fejét felém. Értetlenül néz rám, közben aranyosan oldalra dönti a fejét. Mi? Aranyosan? Aomine neked teljesen elmentek otthonról. Megvonom a vállaimat és bezárom magam mögött a fém lapot, majd mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog, elfekszem mellett és a kék eget nézem. Ő csak felsóhajt és felveszi a telefonját, ami rezegni kezd. Felé fordítom a fejemet, úgy figyelem Vöröskét.