Csodák márpedig nincsenek (KNB fanfic)

13. Fejezet A múlt örök marad 3/2

„- Hogy teszed túl magad a pánikon? (...)

- Sehogy. Megpróbálod túlélni. Összeszorítod a fogad, és valahogy majd csak kibírod."

Gayle Forman

Amika szemszöge:

Kedvesen megnyugtatom Sakurait, hiszen semmi rosszat nem tett, csak elmondta, hogy mit üzentem neki. Dinka meg csak bal lábbal kelhetett fel, már megint. Miután sikerül megnyugtatnom a barna hajú fiút, elindulok Harasawa-senseihez.

- Cseszd meg, Aomine! Minek van az öltözőnk, dísznek? - üvöltözik Wakamatsu-san.

- Mit sikítozol? Olyan vagy, mint egy csaj. Minek hisztizel? A pucér seggemet is láttad már, tudod edzés után tusolni szoktunk - flegmázik vele a csapat ásza. Mit sem értve nézek, Wakamatsu-sanról Dinkára. Velünk szemben állva, kapcsolja ki az övét és póló nélkül van. Megrökönyödve nézek rá, tény láttam már póló nélkül, de ez azért mégis csak más. Most komolyan le akarja venni a nadrágját?

- Ha le mered venni, megverlek! - fenyegetőzik tovább a csapatkapitány. Dinka ezen csak felbátorodik és le is tolja a nadrágot, a mellettem álló Sakurai egyből eltakarja a szememet. Komolyan, mintha óvodában lennénk.

- Na, mi lesz? - kérdezi élcelődve. A fiú kezét lefejtem a szemeim elől, egyáltalán nem érdekel Ahomine hülyesége. Újra látóterembe kerül a Dinka, letolt nadrággal. Ja, csak alatta edzős nadrágja van.

- Idióták - motyogom és többet nem foglalkozva velük, leülök a padra. De tekintettem visszavándorol a fő idiótára, akivel Wakamatsu-san veszekszik. Aomine testtartás még mindig hanyag, bár megvan benne a maga eleganciája, vállai szélesek, karján az izmok megfeszülnek. Unottan nézek végig mellkasán és a kockás hasán, ha nem egy sportolóval élnék együtt akkor még talán zavarba is jönnék ennyitől. Teljes természetességgel kúszik, egyre lentebb a tekintettem a V-vonala most jobban látszik, mint a múltkor. Ezt eddig is tudtam, hogy anatómiai felépítése tökéletes. Hiába egy lusta dög, semmi felesleg nincsen rajta. Elmélázva testén, furcsa borzongás járja át testemet, ahogy egyre furcsább gondolataim támadnak. Egyszerűen elfordítom a fejem, hátha ez segít kizárni a róla alkotott gondolatokat. Bár ez most teljesen kizökkentett a levéllel kapcsolatos aggódásból.

- Az lehet, de ott nincsen Amika, te nagyon gyökér! - kiabál tovább a csapatkapitány, ezzel felhívva rám a figyelmet. Én meg inkább nem is reagálok semmit se erre a közjátékra. Némán ülök a padon és a jegyzeteimnek próbálom minden figyelmemet szentelni, ami nehéz, mert megint a levél jár a fejemben.

- Ja, mert nagyon úgy néz ki, hogy érdekli - felel ridegen.

- Jó elég legyen fiúk! - szól fel mellettem ülő férfi. - Öltözz fel végre, Aomine! Legközelebb pedig az öltözött használd, mint eddig is. Attól, mert Momoit ezek a tetteid nem zavarták, lehet Kagamit zavarják.

- Amika. Kérem, maradjunk ennél, Sensei! - szólok közbe halkan. Bár feleslegesen teszem, hiszen Sensei az esetek nagy többségében, inkább a családnevemen szólít. - Amúgy, nem nagyon érdekel, mit csinál. Volt rajta még egy nadrág, csak Wakamatsu-sant akarta idegesíteni - beszélek tovább sztoikus nyugalommal. Nem törődve az újabb vitával, amit ezek ketten elkezdenek újra, idegesen rágcsálom a számat, miközben tollammal kattogok egyfolytában a jegyzetek fölött. Nehezen, de elkezdik az edzést, Dinka unottan kocogja le a kiszabott köröket, míg a többiek elég lelkesek, bár ez mindig így van. Mi lehet abban a levélben? Lehet már eddig is küldött, csak apa nem akarta, hogy tudjunk róla? Nem, ő nem ilyen.