Csodák márpedig nincsenek (KNB fanfic)

7. Fejezet A rosszat, jó követ... Vagy mégsem? 4/2

„A testvéri szív színtiszta gyémánt, gyöngédsége határtalan!

- Honoré de Balzac"

***

Fáradtan csoszogok ki a konyhába, ahonnan finom illatok is jönnek. Taiga tesz-vesz ott. Megállok a küszöbön és az ajtófélfának dőlve nézem, ahogy csinálja a reggelinket.

- Mivel érdemeltem ki, hogy reggelit csinálj nekem? – mosolygok rá. A hangom hallatán összerezzen, és felém kapja a fejét.

- Megijesztettél. Amúgy nem értem, hogy miért lep meg az, hogy főzők? Tudod, hogy szeretem ezt csinálni ráadásul meg is nyugtat. – érvel cselekedete mellett. Persze, hogy tudom. Sőt ő gyakrabban van itt, mint én. Mentségemre szóljon, ez csak azért van, mert ő szereti ezt csinálni. Én is szeretem, de időigényes és néha nincs hozzá kedvem. Emiatt csinálja ő ezt gyakrabban, de be szoktuk osztani, ahogy a házimunkát is.

- Bocsi nem akartalak megijeszteni. És igen tudom, hogy szeretsz főzni. – értek egyet vele. Lassan oda vánszorgok a helyemhez, amire le is ülök végül.

- Nem értem, hogy miért nem alszol még? Kilenc óra van még csak. Aludhatnál nyugodtan. – mormogja, miközben az ételt kavarja a serpenyőben.

- Eljöttél mellőlem, így hát nem volt kedvem tovább fetrengeni. Meg amúgy is hétfő van. Neked nem lenne suli? – nézek rá kérdőn, közben az asztallapra rajzolok kicsi köröket az ujjam hegyével.

- Egyszerű nem hagyhatlak felügyelet nélkül. Szóval az egész napot együtt töltjük. Mit szólnál ahhoz, ha megkajálnánk, után filmet néznénk egész nap, közben pedig nassolnánk? Persze csak akkor, ha te is szeretnéd. – pillant rám érdeklődve. Régebben is csináltunk már ilyet, amikor Amerikában éltünk. A pultra nézek, ahol a rengeteg hizlaló étel fogad.

- Úgy, mint régen?

- Igen. Úgy, mint régen. – kuncogja el a végét, amire én felnevetek. Felpattanok a helyemről és oda szaladok Taiga mellé, lábujjhegyre állok, s az arcára adok egy puszit.

- Remélem, tudod, hogy szeretlek. Mindjárt jövök, csak letusolok. – nevetve hagyom hátra bátyámat. Beszaladok a fürdőbe, gyorsan levetkőzök és már a jó meleg vízpermet alatt állok. Nem tervezem hosszúr, mert akkor elkezdek gondolkodni az álmomon és a múltamon. Nem akarok emlékezni rá. Persze ez nem így megy. Le nézek a kezeimre, amiken ott vannak a hegek. Ezért járok mindig pulcsiban vagy a hosszított ujjú ingben. De tesin, ilyeneket nem hordhatok ezért, van csukló szorítom. És már megint itt tartok. Nem akarok emlékezni ezekre az időkre, de mégis hatalmába kerítenek. Bárcsak lenne az életben egy újra indító gomb, mint a telefonokon, akkor mindent másképpen csinálnék. Bár lehet, akkor nem ismerném Kisét, Kasamatsut és a többieket. Nem állnánk ilyen közel egymáshoz a bátyámmal. Apa nem féltett volna mindentől és lehet, hogy még mindig Amerikában tengetném a mindennapjaimat. Nem. Az életem így tökéletes, ahogy van. Igaz van rossz oldala is, hiszen az érmének is két oldala van.

Lassan elzárom a zuhanyt és a kabinból is kiszállok, miközben magam köré tekerem a törülközőmet. Óvatosan lépkedek a vizes járólapon, ne hogy elessek, mert már csak az hiányzik nekem. Át tipegek a szobámba ahol fel is öltözök gyorsan.

***

A délelőttünket és a délutánunkat azzal töltöttük, amiről szó volt. Filmeztünk és nassoltunk együtt, mint rég. Jó érzéssel töltött el, hogy ezt csináltuk. Most Taiga tusol én meg a kanapénkon fetrengek, mint egy jól lakot macska. Hirtelen csendül fel Nii-san kedvenc csengőhangja. Ijedten esek le a fekvő helyemről.