Csodák márpedig nincsenek (KNB fanfic)

16. Fejezet Szilánkok 5/1

Sziasztok! Újra itt vagyok, hosszú kihagyásom volt ismét sajna, de cserébe egy hosszú fejezettel érkeztem. Remélem tetszeni fog nektek. A képen Daiki anyukája van. Jó olvasást!

"Amikor mindenki hazudik, az, hogy igazat mondunk, nem csupán lázadás, hanem igazi forradalom. Szóval jól gondold meg, kimondod-e, mert az igazság fegyver."

Valós halál c. film

Amika szemszöge:

Az óra monoton kattogása, ami betölti a tanárit, valamint Harasawa sensei matatása, ez a kettő együtt idegőrlőbb, mint bármi más. Nem is értem, miért nem a tesi tanáriban keresgél, és vinné magával azt a nyomorék órát is! A feszültséget vágni lehetne, apa bal oldalamon ül, jobb lábát a balra helyezte, mindig így ül, még a tárgyalásokon is. Jobb kezével fejét támassza, míg balját lazán pihenteti lábán, ujjaival pedig egy számomra ismeretlen ritmust dobol a bakancsa bőrfelületén. Jobbomon Aomine foglal helyet, éppen egy döglött léggyel szórakozik. Undorító? Minden bizonnyal az, ahogy nagy szakértelemmel próbálja elválasztani a szárnyakat a testtől. A fiú másik oldalán természetesen édesanyja foglal helyet, nyugodtan ül, nem is zavarja, hogy mi az Isten nyilával foglalkozik egyetlen kicsi fiacskája. Mondjuk, engem jobban idegesít, mert felém fordulva teszi, konkrétan az én karfámon múlt ki a nyomorék, miután lecsaptam, Dinka meg egyből játszani kezdett vele. A tökéletes csoda család meg úgy ülnek kicsivel messzebb tőlünk, mint akik karóba ültek, merev egyenes tartással, semmitmondó arckifejezéssel, míg lányuk szemét dörzsölgeti, továbbra is sírást tettetve. Én pedig igyekszem nem megölni a mellettem boncolosat játszó gyökeret. Esküszöm, mintha a szüleink beutalóra várnának a Sárga házba. Végre Takeda sensei visszaér a kért teákkal és kávéval, komolyan, mint valami pincérnő tálcán hozza a dolgokat, amint asztalunkhoz ér, le is teszi azt, majd leül velünk szembe.

- Biztos semmit se kér, Kagami-san? – kérdezi az igazgatónő apámtól. Aki úgy pislog fel a nőre, mintha most kelt volna. Már megint elkalandozott gondolatban, biztos egy új dalon, mármint a ritmus dobolásából erre tudok gondolni.

- Köszönöm, de nem. Nagyon kedves öntől, de mint már mondtam a tárgyalás után kávéztam, így pár óráig, biztos nem vágyik a szervezettem újabb adagra – válaszol, kissé rekedtessen, amint ezt észreveszi, megköszörüli a torkát. Szeme sarkából észreveszi, hogy őt nézem, így mikor hátra dől, rám mosolyog és a karfán fekvő kezemet megszorítja, szabaddá vált jobbjával.

- Ahogy érzi. Nyugodtan elvehetik a kért italokat, cukor a porcelán dobozban van, tej és a citromlé a két kis kancsóban találják – magyarázza el nyugodt hangon, míg ő elveszi a saját teáját és kedve szerint ízesíti. Komolyan, mint valami teapartin lennénk, nem pedig tanáriba, várva az ítéletünkre. Harasawa sensei végre megtalálhatta, amit oly nagyon kereset, mert csend van, csak a széke nyikorgását hallom. Valahogy gondoltam, hogy nem fog kimenni, mint valami pletykára éhes vénasszony, bár az is lehet, hogy Takeda sensei mondta neki, hogy maradjon, végül is az ő órája előtt történt az incidens. A némaságot végül a kanalak és csészék csilingelő hangja tölti be. Daiki felé pillantok, aki furcsa módon félbe hagyta a légytetem piszkálását, és most úgy néz az anyjára, mint akitől akar valamit. A nő ezt persze észre is veszi, és kérdőn pillant rá, kávés bögrével a kezében. Kicsit meg is lepett, mikor kávét kért bögrében, de ahogy sejtettem, a sok tej és cukor miatt kellett neki bögre.

- Felét megkaphatom? – kérdezi komolyan. Én csak nézek rájuk, mintha valami új állatfajjal találkoztam volna, az állatkertben. Komolyan, most akarja lenyúlnia az anyját kávéval? Bár a nőt ez kicsit se lepi meg, mert kecsesen vállat von.