Csodák márpedig nincsenek (KNB fanfic)

10. Fejezet Szörny vs Démon 3/2

„A harcos nem fél egy kicsit őrültnek lenni, ha kell. Mert sem a harcban, sem a szerelemben nem láthat mindent előre.

- Paulo Coelho"

- Akashi? Miért vagy itt? – lihegem a kérdésemet. Ő csak hátra fordul és elindul felém.

- A csapatba válogatok embereket. Most szombaton lesz az első edzés. Gondoltam értesítlek róla, ha már edző lettél. – mondja monoton hangon.

- Hol lesz és hánytól? – kérdezek lényeges dolgokra rá. Ő csak ravasz mosolyra húzza ajkait.

- A bátyád tudni fogja. Viszlát, Démon! És üdvözlőm a Szörnyeteget is. – indul el. Én csak nézek utána értetlenül. Lassan megfordulok és én is elindulok vissza. Kezdem megérteni és átlátni a gondolkodási módján. Tény, hogy neki sem lehetett egyszerű a gyerekkora. Hogy mi is az pontosan még nem tudom, de rá fogok jönni.

Egyenesen a fiúöltözők felé megyek. A folyosón megpillantom Pinkikét és Dinkát. Vajon rá gondolt Akashi a Szörnyetek megnevezés alatt? Biztos, hogy rá, hiszen szinte mindenki így hívja a háta mögött. Ők is észrevesznek engem. Momoi megkönnyebbülten elmosolyodik és integet nekem, amit viszonozok is neki. Lassan megkedvelem ezt a lányt. Ami talán nem is baj annyira.

- Hol a francba rohantál már? – von kérdőre Dinka. Oda érve hozzájuk, megállok, és rá nézek.

- Mi van, csak nem aggódsz értem? – csipkelődők vele. Ő csak elfintorodik és oldalra néz.

- Nem. Csak kérdeztem. – hazudik. Mindig oldalra néz, ha hazudik. Erre már rájöttem. Hát akkor tényleg aggódott értem. De ez miért esik jól nekem, hogy ő így érzett? Lehet, megörülök lassan.

- A csapatkapitányok koronázatlan királya üdvözöl téged. – terelem el inkább a beszélgetés és ezzel együtt a gondolataimat is.

- Te honnan ismered Akashit? – kérdezik szinkronban.

- Felhívta a bátyámat valamelyik nap, és mivel nem tudta felvenni, én vettem fel. Beszélgetem vele, ajánlatot tett én pedig elküldtem melegebb éghajlatra. Aztán véletlenül találkoztunk az egyik parkban, ami nincs messze a sulitól és rá beszélt az ajánlatára. – mesélem tömören neki a dolgokat.

- Lényegében az ördöggel kötöttél üzletet, mint abban a filmben a motoros fickó. – nevet fel Aomine.

- Na, de Dai-chan! Nem is olyan, mint az ördög. – förmed rá anyáskodóan.

- Biztos a Szelem lovasra gondolsz. Nem teljesen volt olyan, de igen az érzés meg volt. – felelem vállat vonva. Még beszélgetünk ezután normális témáról, pontosabban a meccsről beszélgetünk. Míg meg nem érkeznek a bátyám, a csapata és Kise is. Így ezzel a kis csapattal indulunk el, hogy merre azt nem közölték velem, de gondolom kajálni.

Csendben sétálok a Ni-san és Dinka között furcsa, hogy most nem piszkálódnak egymással.

- Hé, Bakagami! – na, csak el kellett magam még, csak gondolatban is szólni.

- Mi van idióta? – kérdezi Taiga kicsit feszülten.

- Azt a cselt hol tanultad? Még sosem láttam. – érdeklődik. Amire ő gondolhat, az egy elég látványos és gyors csel. Még én használtam egyszer ellene, nem hittem volna, hogy megtanulja. Annyi a lényege, hogy neki iramodsz a veled szemben álló védőnek, a jobb lábad jobb irányba van és szinte az egész testsúlyodat oda helyezed, így a védő azt hiszi arra mész így ő kimozdul arra, te pedig a bal oldalt választod így átjutsz rajta. Persze ez nagyon gyorsan lejátszódik szinte pillanatok alatt és ez a lényege, a gyorsaság.