Csodák márpedig nincsenek (KNB fanfic)

15. Fejezet Találkozás 3/2

"Kibírom a hegeket, pláne azokat, amik kívül vannak."

Jessica Sorensen

Aomine szemszöge

Csak nézem, ahogy a vörös ciklon elviharzik, Satsukit szinte letarolja, míg gyerekkori barátom, próbálja szavakkal visszatartani. Esélytelen, olyan dolgot boncolgattam, amit ő csak felejteni akart. Kegyetlen lennék? Hm, meglehet, de szükséges volt, még ha most nem is bántja magát, de így lehet, később se fogja.

- Aomine Daiki! Te teljesen hülye vagy? – kiabálva közelít felém, a másik házi sárkányom. Csodás, az egyik sír, mert nem érti meg, amit mondok a másik meg ezért basz le, és még csak szerda reggel van. Csengessenek már végre be, hadd meneküljek el tesire! Az óra utána mind a kettő házi sárkányom lenyugodna, és nem akarna nekem esni.

- Nem, Satsuki. Teljesen értelmesnek tartom magamat – nézek rá unottan.

- Hogy mondhattál ilyet neki? Főleg úgy, hogy te tudtál a hegekről. Még nekem is egyértelmű volt, hogy lelkileg nincs a toppon, pedig velem ilyenekről nem beszélt. Kérj tőle bocsánatot! – utasít anyáskodóan. Istenem, már csak anyám hiányozna, hogy hazajöjjön, mondjuk, szívinfarktus kapna a rendetlenségtől, ami a szobámban van, szóval a harmadik házi sárkányomat ezzel kihúznám a listáról.

- A számmal leginkább. Nem kérek bocsánatot, lenyugszik és rá fog jönni, hogy igazam van. Pont ezért nem beszélt neked erről, mert te sajnálnád és pátyolgatni kezdenéd, mint valami védtelen kisgyereket. Rókácskának egyik sem kell. Miért akarod olyan miatt sajnálni, ami részben nem az ő hibája? Amit meg magával tett saját döntése volt, így dolgozta fel azt, amit lelkileg nem volt képes. Szarul csinálta, már tudja. A sajnálatodtól, csak még szarabbul érezné magát, gyengének és selejtesnek gondolná. Valamint elég pátyolgatást kapott ő attól a két idiótától, és még az apjától is, mert biztos, hogy bűntudata van az öregnek, mert nem törődött velük eleget gyerekként. Szóval hagyjad most! Azért mondtam így neki a dolgokat, mert tudom, hogy erős, és sose várná el senkitől se, hogy babusgassák. Ő a Vörös Démon, és hiába kapta ezt a gúnynevet mások szerint, szerintem nem az, sőt ennél találóbb becenevet nem is adhattak volna neki – mosolyodok el úgy, mint mikor erős ellenféllel kerülök szembe a pályán.

Pityereg egy kicsit, miközben átrágja magát a szavaimon, óra kezdetére összefogja magát szedni. Tudom, hogy most nem kell érte aggódni, ez a helyzet nem annyira durva, mint a tegnapi, akkor is magát büntette, azért játszottunk három órán keresztül, csak magát akarta lefárasztani, ami annyira jól sikerült neki, hogy megint én cipelhettem haza a hátamon. Igaz, sikeresen bealudt a tömegközlekedésen, így már nem volt annyira egyszerű hazavinni, mindegy az apja nagyon örült, mikor a kezébe nyomtam szó szerint a lányát. Elmondtam nagyvonalúakban mi volt, még üdítőt is kaptam, megemlítettem azt is, hogy volt felesége egy picsa. Meglepődött, hogy a kisvörös mesélt nekem róla, de egyetértett velem, hogy nem éppen volt minta anya és feleség. A levélről hallgattam természetesen, nem az én dolgom erről tájékoztatni őket, majd Vöri megteszi, ha akarja. Persze mielőtt Bakagami haza ért volna, én leléptem onnan, semmi kedvem nem volt találkozni vele. Attól, mert a legfiatalabb Kagamit kedvelem valamennyire, a többit nem fogom. Gondolataimból Satsuki szakít ki, aki újabb prédikációba kezd, de annyit leszűrök, hogy végül is azt teszek, amit akarok, de ne merjem elcseszni. Nem, mintha ez volna a tervem. Bár igazából tervem sincsen már, jó azt nem engedtem el, hogy felhasználom Vöröskét, az ellen az idióta ellen, mindegy meglátjuk, mit hoz a bajnokság. Egy biztos, most miénk lesz a Téli kupa. Ahogy meghallom a csengőt, egyből felállok és elindulok ki, úgyis kint lesz tartva az óra.