Zafírkék

Húsz

20. Fejezet

— Beszélhetnénk? — kérdeztem meg halkan pár órával később, mikor már mindketten lezuhanyozva pihentünk (egymástól igen csak távol) az ágyban. Seth biccentett. 
— Persze, miről?
— Nem fogok köntörfalazni. Szeretnék egy saját szobát, ahol csak egyedül lehetek. Nem fogok megszökni ígérem. — a hangom nem tűnt a sajátoménak, sokkal inkább másénak.

Nem tudom mit vártam, hogy majd Seth ellenkezni fog-e vagy válaszra sem méltat, de mindenesetre nagyon meglepett az amit mondott.
— Semmi akadályát nem látom. — bólintott teljesen őszinte tekintettel. Lenyeltem a torkomban keletkező gombócot és már nem igazán tartottam jó ötletnek, hogy külön válljak tőle.
— Rendben van. Köszönöm. — nem mondhattam mást. Hisz én vetettem fel ezt az egész ostobaságot. Seth csak legyintett, majd csendben lekapcsolta a mellette lévő kis éjjeli lámpát, hátat fordított nekem és elaludt.

Csak ültem, meredt tekintettel, nem is tudom mennyi ideig és hallgattam az egyre elnehezülő lélegzetét, míg nem egyenletes lett. Halkan kifújtam az addig benntartott levegőt és elhelyezkedtem én is. Álom viszont nem nagyon jött a szememre. Talán csak egy fellángolás volt ez az egész? Nem tudom, de azt igen, hogy ezt most jól megcsináltam. Ismét.

***

Másnap reggel Seth nem volt a szobában, szokásához híven. Biztosan nagyon korán kelt. Így hát nekem is ideje volt elkezdeni a napot. Felkeltem, elvégeztem a mindennapos rutinomat, majd a kis konyha felé vetettem az irányt, hogy egyek valamit végre valahára, mivel tegnap semmi étvágyam nem volt a történtek után.

Vicces volt a gondolat, hogy ekkora hatalmas épületben vagyunk, a nagy Gideon villájában és én nem veszem igénybe a lenti hatalmas étkezőt és a kiszolgálást. Kellett volna ez más lánynak! Hűha!

Amint ki akartam nyitni a hűtőt, hogy kivegyem a hozzávalókat a reggelihez, egy cetlire lettem figyelmes. Az ajtóra volt ragasztva. Seth írta természetesen.

"Ha megreggeliztél menj le a harmadik emeletre a 122-es terembe. Intéztem neked egy szobát, majd ott útba igazítanak."

Mit ne mondjak, nem repestem az örömtől, de bele kellett törődnöm, hisz én csináltam magamnak. Egyedül magamra kellett volna haragudnom, de nem, Sethre is dühös voltam. Meg sem próbált visszatartani vagy bármi! Azonnal belement, hogy minél távolabb legyünk egymástól.
— Mekkora hülye vagy Zafír...— dünnyögtem magam elé.

Amíg elkészítettem és bepusziltam a reggelimet, ami egy egyszerű tükörtojás volt, zöldségekkel és egy pohár narancslével, az agyam megállás nélkül kattogott. Talán jobb lesz így. Valamiért így kellett történnie. Nem maradhatok Seth közelébe, hisz ő nem akarja. Nem akar engem.

A gondolatra összekapódott a gyomrom és azonnal el is ment az étvágyam. Émelyegni kezdtem ezért eltoltam magam elől a tányért, megtöröltem a számat egy szalvétába, majd az egész mosatlant a mosogatóba helyeztem. Elgondolkoztam rajta egy pillant erejéig, hogy elmosom őket, de aztán gyorsan el is vetettem ezt az ötletet. Hiszen basszus, már semmi keresnivalóm itt. Seth nem akar itt látni engem, ahogyan én sem akarom őt a közelembe tudni! Na jó, ez hazugság volt, de akkor is! Valamilyen szinten igaz. A pasi tökéletesen tudja, hogy hogyan zökkentsen ki és hogyan kergessen az őrületbe. Nekem meg ebből már nagyon elegem van.

Seth nem mondta, hogy a ruháimat is vigyem magammal, de gondoltam, hogy majd utánam küldeti őket a szobaszervizzel, vagy valami ilyesmi. Aha, én kis naiv...Így hát egy egyszerű, nemtörődöm kis vállrándítással el is indultam a lifthez. Még mit sem sejtve...

— Szép napot kisasszony! — szólt hozzám a szoba előtt álló őr.
— Önnek is. — bólintottam felé. Ahogy rápillantottam, valahogy nem tűnt ismerősnek. Oké, ez hülyén hangzik, hiszen kábé senkit sem ismerek még errefelé. De annyit már tudok, hogy ez nem az a hapsi aki itt szokott őrködni. Az aki az ajtó előtt szokott állni, magas, szőke göndör hajú és kék szemű. Aki viszont most velem szemben állt, fekete hajú volt, alacsony és tömzsi. — Talán a másik őr megbetegedett? — kérdeztem óvatosan.

Halkan elnevette magát a férfi és megrázta a fejét. A nevetése hatására libabőrös lettem. (Na nem a jó értelemben...)
— Nem asszonyom, csak a kollégámnak sok dolga volt. Így én vagyok most itt helyette. — magyarázta. Én pedig egy "óh, értem már!" bólintással nyugtáztam.
— Nos, akkor további szép napot! — búcsúztam tőle el. Vagyis akartam. Még egy lépést sem tettem s az őr utánam szólt.

— Seth parancsnok értesített arról, hogy új szobát fog kapni magácska és megkért, hogy kísérjem el a kisasszonyt a harmadikra. — mosolygott rám kedvesen. De volt valami a mosolyában amitől nem tűnt őszintének. Inkább gonosznak...igen, minden bizonnyal ez lett volna a legjobb jelző rá. És igen, minden bizonnyal ekkor kellett volna megfordulnom és berohanni a szobába, magamra zárni az ajtót és megvárni Sethet. Igen, ezt kellett volna tennem, de nem is én lennék én, ha azt csinálom amit kellene. Az életben legalább egyszer. Pff.

— Tényleg nem muszáj! Ne fáradjon ezzel! — próbáltam visszautasítani udvariasan.
— Kérem kisasszony, ez parancs. Nekem pedig teljesítenem kell. — és már meg is fogta a karomat és a lifthez irányított. Milyen figyelmes...
— Rendben...— suttogtam beleegyezően. Vagy inkább legyőzötten.

A pasas nem nézett rám, egyenesen maga elé meredt és szótlanul várta a megérkező liftet. Reménykedtem benne, hogy valaki lesz benne, vagy esetleg majd ha lejjebb érünk beszállnak hozzánk...Nem tudom miért, de ettől az alaktól a hideg rázott és nagyon nem akartam vele kettesben lenni. Ez egyfajta megérzés? Hallgatnom kellett volna rá.

— Tessék csak. — terelt be maga elé az üres liftbe. Aprót biccentettem köszönet képen és beszálltam. A legtávolabbi sarokba húzódtam és az izzadt tenyeremet a ruhámba töröltem. Láttam, hogy a pasas a szeme sarkából figyelte minden mozdulatomat. De az igazi meglepetés csak ezután jött.

A pasi megnyomta a harmadik emeleti gombot és ahogy a lift elindult, egyik emeleten sem állt meg. Szó szerint sehol. Igen a harmadikon sem.
— Ööö elnézést d-de mi történik? — dadogtam idegesen. A férfi nem válaszolt, csak összeszorította az álkapcsát. Akkorát nyeltem, mintha valami hatalmas gombócot próbáltam volna letuszkolni a torkomon.

A sokktól nem tudtam megszólalni, úgy éreztem elfogyott a levegőm, amikor a harmadik emelet helyett a földszint jött. Mi a? A szívem zakatolt és csak egy dolog járt a fejemben; hogy amint kinyílik az az átkozott lift, kirohanjak onnan. Bármerre, akárhová, csak el ettől az átkozott férfitől.

A hapsi megérezhette, hogy mire készülök, mert mielőtt a lift kinyílt volna, felém fordult, közelebb lépett és fejen vágott. Igen fejen vágott, tiszta erőből. Fájdalom nyílalt a halántékomban, a síkoltásom mintha vízhangzott volna és egy szempillantás alatt elsötétült előttem minden. Annyit éreztem még, hogy a férfi felkap és elindul velem. Hogy hová azt nem tudtam. Csak reméltem, hogy ha kinyitom a szemem, ez csak egy rossz rémálom lesz.