Zafírkék

Huszonnyolc

28. Fejezet

Reggel amint felébredeztem egyedül találtam magam az ágyban. Louis biztosan már hamarabb felkelt. Gondoltam magamban, mert nem akartam arra gondolni, hogy csak addig maradt velem, amíg látta, hogy elaludtam. Bíztam ebben, de bevallom, több esélyt láttam az utóbbira.

Szokásosan felöltöztem, amennyire tudtam rendbe szedtem a külsőmet és elindultam az étkezőbe, ahol már Louis várt.
— Jó reggelt, hogy aludtál? — ivott bele a kávéjába. Ma is fantasztikusan sármos volt.
— Köszönöm, a történtekhez képest elég jól aludtam. Na és te? — kérdeztem tőle.

— Én is. — válaszolta tömören, de a szemén láttam, hogy jól szórakozik.
— Mit csinálunk ma? — kérdeztem és elvettem egy fánkot, ami az asztalra volt kipakolva.
— Nemsokára indulunk. — nézett rám.
— Hová?
— Hát először elugrunk egy pékségbe, aztán majd megtudod. — mondta sejtelmesen.

— Nem szeretem a meglepetéseket, főleg nem azokat amiket te és az embereid okoztok. — szúrtam oda.
— Ennek örülni fogsz. — zárta rövidre a témát és intett, hogy kövessem.

***

Fogalmam sincs, hogy milyen pékséghez mentünk, de amint beléptünk megcsapott a friss pékáruk illata. A kenyereket látva eszembe jutott, amikor még Lídiánál dolgoztam. Az emlék egyszerre tett szomorúvá és boldoggá.

— Nagyon elgondolkodtál, minden rendben? — kérdezte Louis.
— Igen persze, csak eszembe jutott a régi munkám. — mondtam neki. Vajon Lídia felvett valakit a helyemre?
— Hol dolgoztál?
— Ne tégy úgy mint aki nem tudja...— figyelmeztettem.
— Igazad van. Pontosan tudom, hogy Lídiának segítettél eladni a kenyereket.

— Szép idők voltak...— sóhajtottam.
— Azt a munkát én intéztem neked. — bökte ki Louis. Én meg enyhén szólva kiakadtam.
— Hogy micsoda?
— Jól hallottad. Ismerem azt a házaspárt régóta. Megegyeztem Lídiával, hogy téged alkalmazzon. — vonta meg a vállait mintha nem lett volna akkora nagy dolog.

De mielőtt bármit is kérdezhettem volna, egy férfi lépett ki a pékség hátsó részéből.
— Jó reggelt barátom! — köszöntötte vidáman Louist.
— Szia Tomas! — kezelt le vele.
— Nocsak, hát ki ez a szépséges angyal? — nézett rám. A kezemet nyújtottam, hogy bemutatkozzak, de ő ahelyett, hogy megrázta volna, csókot nyomott rá.
— A neve Zafíra. — szólt Louis.
— Hívjon csak Zafírnak. — javasoltam neki.

— Tegeződjük kedves. — bólintott Tomas.
— Na és mi járatban vagytok erre? — kérdezte tőlünk.
— Szeretnénk mindenből vinni frisset. — magyarázta Louis.
— Semmi akadálya! — vágta rá Tomas.

Amíg a férfiak bepakolták a dobozokat az autóba én elmajszoltam egy vaníliapudingos párnácskát.
— Köszönünk mindent Tomas! — köszönt el tőle Louis.
— Én köszönöm barátom! — ölelték át egymást férfiasan. — Megfogtad vele az Isten lábát. — kacsintott rám Tomas.
— Az biztos. — dünnyögtem gúnyosan, mire mindketten elnevették magukat.

Miután elköszöntünk Tomastól, nem hazafelé vetettük az irányt.
— Hová megyünk?
— Meglepetés.
— De...
— Semmi de! Várd ki szépen, türelemmel. — fojtotta belém a szót Louis.
Durcásan keresztbe fontam a karjaimat és duzzogva elfordítottam a fejem. Tudom, hogy gyerekes, de nem nagyon érdekelt.

Láttam, hogy félszemmel figyel és mosolyra görbül a szája sarka. Próbáltam figyelmen kívűl hagyni, de nehezemre esett mert annyira jól nézett ki. Na és az illata! Hát az valami fenomenális volt...

Ahogy kifelé bámultam az ablakon azt hittem, hogy a szemem rossz tréfát űz velem. Behajtottunk egy kis faluba, ami nagyon de nagyon ismerősnek tűnt.
— Ez az én falum...— tátottam el a számat azon nyomban mikor elért a felismerés. Louis rám pillantott, majd lehúzódott az út szélére. Hatalmas kísértés fogott el, hogy kinyissam az ajtót és hazáig fussak, mert csak egy utca választott el a házamtól.