Zafírkék

Huszonegy

21. Fejezet

Fogalmam sincs mennyi idő telt el, de azt hiszem nem kevés. Arra ébredtem, hogy a fejem iszonyatosan hasogat. A szemeimet alig bírtam kinyitni és amikor sikerült végre, akkor is csak sötétséget láttam.

Amint kezdtek visszatérni az emlékek a fejemben pánik uralkodott el rajtam. Volt egy férfi aki őrnek adta ki magát. Elrabolt. Basszus.

A szoba ahol voltam inkább egy pince lehetett, mármint a hideg kőből ítélve amin feküdtem. A kezeim láncra verve voltak, a lábaim összekötözve. Nem túlzok ha azt mondom, majdnem ismét elájultam.

— Felébredtél? Nahát, ideje volt. — szólalt meg egy rekedtes, mély, férfi hang, a szoba egyik végéből. Nem láttam ki az, mert teljesen sötét volt. A borzongás végigfutott a testemen.
— Ki maga és mit akar tőlem? — kérdeztem ijedten.

— Tudod...mikor ide kerülnek az emberek, mindig ezt a kérdést teszik fel legelőször. — gúnyosan nevetett. — Vagy még a másik klasszikus a: „Hol vagyok? Miért hoztak ide?" szokott lenni. — a hangja olyan nyugodt volt, mintha csak egy esti mesét olvasott volna fel.

— Maga beteges! Engedjen el! Most azonnal! Higgye el, jobban teszi, mert ha Gideon ezt megtudja...— kezdtem kétségbeesetten, de a nevetése félbeszakított.
— Gideon? Kiscsibém, téged nagyon jól átvertek. — kezdte és felkapcsolt egy kis éjjeli lámpát. A hirtelen fénytől hunyorítanom kellett.

Amikor a szemem végre hozzászokott a világításhoz, azonnal felmértem a terepet. Jól sejtettem, egy hatalmas pincében voltunk. A szoba végében, ahol a pasas állt volt kis íróasztal, a lámpával és néhány papírral, meg persze egy gurulós székkel. Semmi más nem volt ott lent, csak a falból kiálló vascső, amihez hozzá voltam láncolva.

— Nem értem ezt...mit akar tőlem? — kérdeztem újra és szemügyre vettem a pasast. Közelebb lépett, az egyik karjával a zakóját tartotta a vállára dobva. Kis terpeszben megállt előttem. Rendben van ha Sethre azt mondtam, hogy a leggyönyörűbb férfi akit valaha láttam, akkor most maga Isten állt előttem.

Le sem tudom írni szavakkal, hogy mennyire elképesztően gyönyörű volt. Magas, nagyon-nagyon magas. Hosszú lábbakkal, finoman kidolgozott izmokkal, szemébe lógó barna hajjal, elegáns szakállal és meleg barna szempárral.

Fekete inget viselt aminek a felső két gombja nem volt begombolva, így egy picit látni lehetett férfiasan picit szőrös mellkasát. Fekete öltönynadrág, ami ott simult rá ahol kellett és fényes szintén fekete elegáns cipő volt rajta. Az ingje a karjainál feltűrve és minden porcikájából sütött az elegancia és a kifinomultság.

Biztos voltam benne, hogy minden nő a bugyijába élvezett ha csak egy pillantást is vetettek rá. Főleg a szájára. Csókolni való ajkai gúnyosan mosolyogtak rám.

— Ki kell hogy ábrándítsalak Gideonnal kapcsolatban bébi. — a vigyora egyre csak szélesedett, nekem pedig kedvem lett volna letörölni azt.
— Ezt meg hogy érti?! — szaladt ráncba a szemöldököm.
— Jó kapcsolatot ápoltál vele? — kérdezte és elkezdett előttem sétálni lassan.

Óvatosan megráztam a fejem.
— Nem ápoltam vele semmiféle kapcsolatot. Nem tudom miről beszél.
— Hm...tehát akkor ebben nem hazudott. — ez meg mi a fenét jelent? — Viszont ha nem vele, akkor a fiával igen, nemde? — állt meg egy pillanatra.
— Maga meg mi a fenéről hadovál?! Nem is tudom ki Gideon fia! És még ha tudnám sem kezdtem volna ki vele! — védtem magam azonnal.

Fürkészve nézett rám, a szeme huncutul  csillogott.
— Nem tudtad, hogy a te drágalátos Sethed a nagy maffia fia? Vagyis helyesbítek, Gideon nem egy maffia, csak egy kis söpredék aki nagynak hiszi magát. Az igazi maffia én vagyok.— forogni kezdett velem a világ. Akkora hányinger tőrt rám, hogy azt hittem nyomban kidobom a taccsot. De tartogattam, hátha a pasas közelebb merészkedik hozzám és a cipőjére okádhatom a reggelimet.

— Ez nem lehet igaz...— nyögtem ki valahogy és könnyek gyűltek a szemembe. De valahol legbelül mélyen tudtam, már szinte az elejétől fogva, hogy Sethnek köze van Gideonhoz.
— Sajnálom bébi, vagyis dehogy sajnálom! — nevette el magát gonoszul. Undorodva néztem rá.
— Nem érdekel Seth, sem Gideon, ha nagyon messze akarok menni akkor maga se érdekel! — indultam be azonnal. — Engedjen el a kibaszott életbe már! — kiabáltam el magam és rángatni kezdtem a megláncolt karjaimat.

— Nanana, ne ilyen hevesen bébi. — figyelmeztetett. — Még csak most jön a java. — kuncogta el magát. A plafonnak emeltem a tekintetem, próbáltam erőt gyűjteni, hogy kibírjam azt, ami következni fog.
— Ne kíméljen, halljuk. — bátorítottam, csak hogy legyünk már túl az egészen.

— Ezt már szeretem. — bólintott én pedig megpróbáltam nem a szememet forgatni. — A lényeg egyébként az, hogy Gideon tudomást szerzett a kis kialakulóban lévő románcotokról és úgy érezte közbe kellett lépnie. — kezdte. A könnyeimet nyeldesve hallgattam minden szavát. — Egyébként ez egy elég hosszú történet, szóval helyezkedj el kényelmesen. Itt leszünk egy darabig. — az íróasztalához lépett, kihúzta a széket és leült velem szembe.

A zakóját a háttámlára terítette, ő pedig terpeszkedve hátradőlt, mintha csak a trónt foglalta volna el.

— Mielőtt elmeséli a történetet...— kezdtem.
— Igen? — érdeklődve figyelt és összefonta az ujjait az izmos hasán.
— Kérdezni szeretnék valamit.
— Tessék csak. – biccentett felém. Nyeltem egy nagyot.

— Gideon átadott magának? — tettem fel a kérdést ami már azóta foglalkoztatott, hogy a pasas elmondta, hogy Gideon intézkedett Seth és az én ügyemben.

A férfi jóízűen felnevetett, engem pedig levert a víz.

— Hogy Gideon átadott-e nekem? Bébi, te már az elejétől fogva az enyém voltál, csak Gideon és a kotnyeles fia beleköpött a levesembe.