Zafírkék

Tizennyolc

18.Fejezet

Gideon irodájába menet, Seth a kezemet fogta és el sem engedett amíg oda nem értünk. A hüvelykujjával simogatta a kézfejemet és biztatóan megszorította valahányszor érezte, hogy megfeszül a testem. A gondolataim cikáztak, nem tudtam mire számítsak. A félelem a hatalmába kerített és nem volt menekvés.

Teljes csendbe tettük meg az utat hozzá. Lementünk a földszintre, aztán Seth egy hátsó ajtó felé vitt, majd mikor körbepillantott, hogy meggyőződjön arról, hogy senki sem figyel minket, megnyomott egy kis gombot a falon. Igen, nem viccelek, a falon.

A téglával borított fal, lassan elhúzódott és egy hosszú, keskeny lépcső tárult elénk, ami lefelé vezetett. Irtózatosan ijesztő volt. Összerezzentem.
— Ne félj, itt vagyok veled. — nyugtatgatott meg. Idegesen bólintottam és követtem őt lefelé. Amint elindultunk a lépcsőkön, a fal visszazárult mögöttünk. Odakaptam a fejem és nyeltem egy nagyot. Ki a franc találta ezt ki?
— Óvatosan gyere. — utasított Seth. A kezét markolászva lépkedtem le a hosszú lépcsőn.

Mire leérkeztünk a szemem újra tágra nyílt a csodálkozástól. Egy hatalmas halban találtuk magunkat. Ízlésesen berendezve, rengeteg emberrel, akik ide oda mászkáltak, talpig feketébe öltözve. A nők folyamatosan vonalban voltak valakikkel, mert a fülükből kilógó kis fullhallgató és hozzátartozó kicsike mikrofon erről árulkodott. Ámulatba ejtve néztem őket. Olyan volt, mint egy kisebb cég. Látszott rajtuk, hogy rengeteget kell dolgozniuk, de már rutinosak voltak a tevékenykedésükben.

— Erre gyere. — rántotta meg finoman a kezemet Seth. Követtem, amerre ment, míg meg nem álltunk egy hatalmas kétszárnyú ajtó előtt, ahol két egyenruhás, fegyveres őr vigyázban állt. Mikor meglátták Sethet és engem, azonnal félre álltak az útból és kinyitották előttünk az ajtót. Seth biccentett feléjük, majd engem magával húzva belépett a szobába.

Minden fekete és bordó színben pompázott. A figyelmemet rögvest megragadta, a hatalmas, apró kristályokkal díszített csillár, ami a mennyezet közepén lógott.

— Hívatott minek, uram. — Seth hangja visszarántott a csillogó kövek világából.
— Foglaljatok helyet. — biccentett Gideon, aki egy hatalmas, faragott, cseresznyefa asztal mögött ült, egy fekete bőrszékben. Az egész megjelenése tisztára tekintélyt parancsoló volt. Fehér inget viselt, fekete szövetnadrággal, a szájában pedig egy vastag szivar füstölgött.

Seth követte az utasítását és kihúzott két széket, amire elhelyezkedtünk, Gideonnal szembe. A tenyerem izzadni kezdett és muszáj voltam a combomba törölni azt.

— Nem akarok köntörfalazni, — nézett nyomatékosan, egyenesen rám — de mi volt ez a szökési manőver? — nagyot nyeltem a kérdése hallatán, pedig pontosan tudtam, hogy ez fog történni.
— Én...— kezdtem volna de Seth közbevágott.
— Az én hibám volt. — mondta, nekem meg felszaladt a szemöldököm a magasba. Gideon kíváncsian fordult a fiú felé.
— Csakugyan? Mondd csak Seth, ezzel a lánnyal kapcsolatban, minden a te hibád? — a hangja csöpögött a gúnytól.

Seth arcizma meg sem rándult. Mereven figyelte Gideont.
— Nekem kellett volna elvinnem őt. Felelőtlen voltam és rá bíztam másokra. — válaszolta neki. Gideon aprót bólintott.
— Azt mondtad kezeskedsz érte. — mutatott felém. — Hogy nem lesz probléma. Az, hogy felelőtlen voltál, még nem jelenti azt, hogy neki, joga volt elszöknie. — pillantott rám idegesen. Amennyire csak tudtam, belesüppedtem a székbe és behúztam a nyakamat. — Bántottak téged? — kérdezte kimérten tőlem. Tudta a választ, de megráztam a fejem. — Netalántán olyat tettek veled, amit nem akartál? — újra csak a fejem ingattam. — Akkor mi okod volt arra, hogy ezt tedd Zafíra?