Zafírkék

Huszonnégy

24. Fejezet

A katasztrofális estém után kisebb fejfájással ébredtem. Reménykedtem benne, hogy a hajnalban történtek mind csak álom volt. De ahogy kinyitottam a szemem és megláttam a redőny apró kis lyukacskáin beszűrődő fényt, tudtam, hogy ez bizony a kegyetlen valóság.

Minden vágyam az volt, hogy legyen már vége ennek a folytonos szenvedésnek aminek ki lettem téve. De úgy tűnt, hogy nem igazán van arra esély, hogy minden a helyére kerüljön.

Két kis halk kopogás szakította félbe a reggeli gondolataimat.
— Kiaz? — kiáltottam ki kissé rekedten.
— Jó reggelt kisasszony! A házvezető nő vagyok, Renata. Bejöhetek? — jött a válasz.

— Persze jöjjön csak. — ültem fel és megköszörültem a torkomat.
Az ajtó kitárult és egy idős, alacsony hölgy lépkedett be a szobába, egy kis fémtálcát tartva a kezében.
— Elnézést ha felébresztettem kisasszony, de Louis úr küldött. — mentegetőzött.

— Nem, semmi baj, amúgy is ébren voltam már. — válaszoltam neki. Kedvesen bólintott és felém nyújtotta a tálcát. — Ez meg mi? — pillantottam le rá.
— Fájdalomcsillapító önnek, mert tegnap kisebb baleset érte. Nagyon sajnálom, ugye jobban van?

— Óh, igen persze. Köszönöm. — biccentettem és elvettem a gyógyszert, majd be is vettem és ittam pár korty vizet.
— Biztosan éhes már, a reggeli mindjárt készen van. Louis úr odalent várja önt. Azt mondta nyugodtan készüljön el, s miután megreggeliztek elmennek kettesben valahová. — mesélte izgatottan.

— Ööö, mindenekelőtt szeretnék lefürdeni. Van erre lehetőség? — kérdeztem zavartan. A hölgy bólintott.
— Igen persze, nem látta? A szobájához is van egy fürdőszoba, ott ni. — mutatott a gardrób mellé.
— Nahát! Észre sem vettem. — vakartam meg zavaromban a fejemet.

— Ha szeretné, addig még lezuhanyozik kimosom a ruháit és be is szárítom őket. — ajánlotta fel.
— Az nagyon jó lenne, hálásan köszönöm.
— Ez csak természetes. — bólintott felém.

Feltápászkodtam és bementem a fürdőszobába. Levettem magamról mindent és kiadtam az ajtórésen Renatanak. Megköszönte és kiment.

A forró víz jólesett a meggyötört testemnek és teljesen felfrissített. Egy pár pillanatig elhitettem magammal, hogy otthon vagyok és éppen munkába készülök. A könnyeim elvegyültek a forró vízzel és patakokban folytak le az arcomon. Nagyon honvágyam volt.

Mikor már úgy ítéltem meg, hogy elég volt és összeszedtem magam kellőképpen, kiszálltam a kádból. Megtörölköztem és magamra kaptam egy fehér köntöst. A hajamat kifésültem és hagytam, hogy magától megszáradjon. Nem mertem belenézni a tükörbe, mert volt egy elképzelésem, hogy hogyan is nézhettem ki...

Mire kiléptem a fürdőszobából, a ruháim már kimosva, szárazon pihentek az ágyon. Magamban megjegyeztem, hogy milyen ügyes is ez a Renata és ha találkozom vele, mindenképpen el is mondom ezt neki.

Magamra kaptam mindent és korgó gyomorral, kissé émelyegve indultam el a konyhába.

— Erre jöjjön kisasszony! — lépett mellém hirtelen Renata. Hálásan néztem rá, mert legutobb sem találtam a konyhát és semmi kedvem nem volt újabb kellemetlen meglepetésben résztvenni.

— Köszönöm. És a mosást is, maga nagyon ügyes. — dicsértem meg. Őszinte mosoly tűnt fel az arcán.
— Ez a dolgom, de azért köszönöm kisasszony. — mielőtt bármit mondhattam volna, a hasam újabb korgással jelezte, hogy éhes vagyok. Zavaromban felnevettem, de Renata aggódó arccal fordult felém.
— Nemsokára jóllakhat. — jegyezte meg.

Szó nélkül bólintottam és hagytam, hogy bekísérjen az ebédlőbe, ahol már Louis kényelmesen elhelyezkedett. Egy hatalmas hosszú, elegáns, faragott asztal terpeszkedett az ebédlő közepén. Kristálycsillár lógott a plafonról és hatalmas kétszárnyú ablakok vették körbe a helységet. Egyszerűen fenomenális volt.

— Jó reggelt. — szólalt meg Louis. Zavartan bólintottam felé, mert eszembe jutottak a hajnalban történtek.
— Neked is. — válaszoltam halkan.

Renata arra hivatkozva, hogy máris hozza a reggelit, elsietett a konyhába.
— Foglalj helyet. — biccentett a magával szemben lévő székre Louis. Nem akartam vitatkozni, mert amúgy most eléggé kedves volt, így tettem amit kért.

— Hogy aludtál? —
Vállat vontam.
— Ahhoz képest amik történtek, mondhatni egész jól. Na és te? Biztosan újabb álmokat képzeltél el magadnak amiket megvalósíthatsz. — szúrtam oda finoman. Összeráncolta a szemöldökét, mint aki nem igazán érti.
— Ezt meg hogy érted?
— Pontosan tudod te is. Engem is megálmodtál és láss csodát, meg is valósítottad ezt a rémálmot. — vigyorogtam rá gonoszul.

Louis összeszorította a száját és figyelmen kívül hagyta a csipkelődésemet. Akárcsak egy igazi, érett férfi. Egy részemnek ez igencsak imponált, a másik részem pedig undorodott magamtól, amiért ilyesmi megfordult a fejemben.

— Tessék, a reggelije uram. Rántotta, sült bacon, friss zöldségekkel, plusz palacsinta juharsziruppal. És az elmaradhatatlan frissen facsart narancslé. — tette le a tányérokat Renata Louis elé. A nyál összefutott a számban amikor hozzám ért és elém helyezte őket.

— Nagyon köszönjük Renata, most elmehetsz. — mondta neki Louis. Renata bólintott.
— Jó étvágyat maguknak. Engedelmével. — és már ki is sietett. Próbáltam nem elnevetni magam, hogy mennyire "nemesnek" érzi magát Louis, miközben csak egy egyszerű senki.

— Hogy ízlik a reggeli? — kérdezte egy idő után tőlem. Egy akkora falat volt a számban, hogy alig bírtam megszólalni és ő ezt pontosan tudta, ezért is választotta ezt az alkalmat, hogy szóra bírjon.

Gyorsan megrágtam az ételt és letuszkoltam a torkomon. Nem adtam meg neki azt az örömöt, hogy kiakasszon.
— Isteni finom, bár anyukám főztjét sokkal jobban szeretném most. — válaszoltam neki.

Pár pillanatig farkasszemet néztünk egymással, majd én kaptam el először a tekintetem mert úgy éreztem, hogy a pasas felperzsel. De komolyan, ma talán még szexibb volt mint amire emlékeztem.

Ma fehér ing volt rajta, krémszínű öltönynadrággal és fehér cipővel. Az ing ismét feltűrve, felül kigombolva volt. A hajából pár tincs a szemébe lógott. Úgy nézett ki mint egy filmsztár. Vagy valami modell.

Elfogyasztottuk a reggelit, csendben, minden ízét kiélvezve.
— Ez fantasztikus volt. — töröltem meg a számat a szalvétába.
— Renata remek szakács, igen. — bólintott egyetértően Louis. — Készen vagy egyébként? — állt fel az asztaltól.
— Ha arra gondolsz, hogy a hazaindulásra készen állok-e akkor a válaszom igen. — néztem rá jelentőségteljesen.

— Nem ígérhetek semmit, de most viszont szeretném ha velem jönnél. — intett a fejével az ajtó felé. Hatalmas sóhajtások közepette feltápászkodtam és utána indultam.

***

— Hová megyünk? — kérdeztem egy idő után a kocsiban ülve.
— Szeretném ha beszereznénk mindent amire szükséged lehet. — válaszolta Louis rám sem pillantva. Nem hittem a fülemnek.
— Louis, nem akarok veled maradni, miért erőlteted ezt? — kérdeztem hitetlenkedve.

— Térjünk vissza erre két nap után, rendben? — vette le a szemét az útról egy pillanatra.
A szemem forgattam és az út további részében hozzá sem szóltam. Nem tudom mit gondol ez a fazon, de az biztos, hogy két nap alatt nem fogom megváltoztatni a véleményemet!