Zafírkék

Harmincöt

35.Fejezet

— Igen kisasszony, száz százalékban állíthatom, hogy maga állapotos. Gratulálok! Mindent felírtam a papírra, hogy ezután hová menjen további vizsgálatokra és miket vigyen magával. Minden jót kívánok önnek! — köszönt el tőlem a nőgyógyász Dr.Angelika. Nagyon szép nő volt, szőke göndör hajjal és hatalmas zöld szemekkel.

— Mégegyszer köszönöm, további szép napot! — léptem ki a kórteremből a papírokkal a kezemben, amik megerősítették azt, amit már amúgy is tudtam. De valamilyest meg is nyugodtam, mert az orvos mindent rendben talált.

— Készen van kisasszony? — lépett hozzám Jack, aki a folyosón várakozott. Reggel Louis megkérte, hogy hozzon el engem, így vele jöttem.
— Igen mehetünk. — bólintottam. Már éppen a kijárat felé indultunk, amikor Dr.Angelika utánam szólt. Visszafordultunk Jack-el és kérdőn néztünk rá.

— Elnézést Zafír kisasszony, de kiesett a tárcája, tessék. — nyújtotta felém a kis pénztárcát amit Louis vett nekem még a múlthéten.
— Óh köszönöm. — köszöntem meg. Angelika rápillantott Jackre és szélesen elmosolyodott.
— Igazán nincs mit, maga az apuka ugye? Fogadják őszinte gratulációmat. — fogott vele kezet. A lábam gyökeret eresztett és levert a víz. Angelika nem is tudta, hogy most húzta keresztbe az egész szökési tervemet.

— Ööö...— nézett rám Jack zavarodottan, mire én óvatosan megráztam a fejem.
— Ideje mennünk, minden jót doktornő! — kaptam el Jack kezét hirtelen és az ajtó felé kezdtem húzni.
— Maguknak is! — kiáltott utánunk a nő.

— Ezt nem hiszem el komolyan...— sziszegtem magam elé. Jack furcsa módon nagyon csendben volt, így hátrapillantottam. Éppen a telefonján nyomkodott valamit. Talán nem is kell aggódnom, mivel nem is érdekli az ami történt?
— Milyen vicces, hogy összekevert minket valami párral, akik babát várnak! — nevetgéltem idegesen.

Jack elrakta a telefonját és kifejezéstelen arccal nézett rám.
— Na mindegy. Mehetünk? — kérdeztem és a kocsi felé biccentettem. Jack nem mozdult. — Várunk valakit? — néztem körbe a parkolóban. Jack ismét nem szólalt meg.— Az istenit Jack, mondj már valamit! — ripakodtam rá.

— Nem hallgathatod el ezt Louis elől. — válaszolta végre. Nekem meg a pulzusom az egekbe szökött.
— Nézd, én nem is akartam eltitkolni előle! Ugyan már, hisz mi okom lenne rá? — próbáltam menteni magam. Nem hitt nekem.
— Tudom, hogy hazudsz. — hagyta rám és nekitámaszkodott az autónak.
— Jack, azonnal vigyél haza! — kezdtem begurulni.

Rám sem nézett, csak a körmeit piszkálta. Akármit mondtam, nem szólalt meg. Teljesen az őrületbe kergetett. Aztán jött a feketeleves...

Egy autó szélsebesen beparkolt pontosan mellénk, majd kipattant belőle Louis. Az állam ott helyben leesett és megkukultam. Olyan dühösen lépett hozzám, hogy úgy éreztem magam mint egy kisegér, akit mindjárt eltaposnak.
— Mi a fene történt? Mi ez az egész? — kiáltott rá Jackre. A férfi kihúzta magát és felém biccentett.
— Szerintem a hölgy közölni akar magával valamit főnök. — ahogy ezt elmondta, be is ült az autóba, kettesbe hagyva engem az ideges Louissal. Kösz szépen mindent!

— Miről beszél Jack? Miért küldött egy üzenetet, hogy van valami amiről tudnom kell? Válaszolj! — ordította. Aha! Tehát ezért sms-ezett Jack! A kis szemét, leadta a drótot Louisnak! Kihúztam magam és csípőre vágtam a kezeimet.

— Először is, ne kiabálj velem! — kezdtem felemelni a hangom én is. — Másodszor pedig, tényleg itt kell megbeszélnünk ezt, az egy, kettő, hár...— kezdtem számolni az embereit akik körbevettek minket.
— Hat. Hat embert hoztam magammal. — segített ki. A szemem forgattam.