Zafírkék

Tizenhat

16.Fejezet

— Seth? — kérdeztem és az információ hallatán izgalom kerített hatalmába. Seth vajon aggódik értem?
— Seth parancsnok. — javított ki a bátyám.
— Igen, igen, persze. — legyintettem és lehajtottam a fejem. Nem akartam, hogy meglássák a mosolyomat.
— Honnan ismered a parancsnokot? — kérdezte Adam. Felé kaptam a fejem és próbáltam állni a testvérem fürkésző tekintetét.

— Ő vitt el a lövöldözés után. Elvileg a „szárnyai alá vett". — fintorodtam el.
— Várjunk csak egy percet, szóval akkor téged Seth parancsnok babusgat? — viccelődött Adam, mire Hunter tarkón vágta. — Hé! Ezt meg mért kaptam? — dörzsölgette a nyakát.
— Zafír még mindig a kishúgom! — morgott rá.
— Miről beszél Adam? — fordultam Hunter felé. Nem nézett a szemembe. — Hunter! Mit értett Adam az alatt, hogy babusgat engem Seth? — kezdett az egekbe szökni a pulzusom. Tudtam, hogy amit mondani fog, az nagyon nem fog nekem tetszeni.

— A szálláson mindenki arról beszél, hogy a parancsnok az új fogollyal kufircol. — nyögte ki Adam, mire Hunter újra megakarta ütni, de Adam kitért az ütés elől. Leugrottam az ülésről és megfogtam a bátyám karját.
— Te ezt elhiszed? Elhiszed ezt a pletykát rólam és arról a fickóról? — kérdeztem tőle.
— Persze, hogy nem! — mondta rögvest. — Tudom, hogy te nem tennél ilyet és remélem, hogy ő sem próbálkozott ilyesmivel. — nézett nyomatékosan a szemembe.

Olyan érzésem volt, mintha a lelkembe látott volna és én rögtön elszégyelltem magam, mert eszembe jutott, hogy milyen intim helyzetbe kerültem a felettesével.
— Nem tett semmit és én sem csináltam semmit. — szépítettem a dolgokat. Na jó, füllentettem a bátyámnak, de nem mondhattam el neki a szexuális életem részleteit. Megkönnyebbülten fújta ki a levegőt.
— Akkor jó. — bólintott szerintem inkább magának, mintsem nekem.

— És most mi lesz? — váltott témát Adam.
— Szerintem vissza kellene vinnünk téged. — nézett rám...Hunter! Hogy mi?
— Te megörültél! Nem megyek vissza, hát nem érted? Haza akarok menni! — kiáltottam fel tiltakozva. Hunter a hajába túrt.
— Nem vihetlek haza, túl veszélyes Zafír. Gideon emberei rajtad tartják a szemüket. Mit fogsz csinálni, ha a szüleink házára rátörnek? Én nem leszek ott, hogy megvédjelek titeket! — magyarázta idegesen.

Igaza volt, ezen már én is elgondolkoztam, hogy ha holnap sem találnak rám, akkor az otthonomban fognak keresni. A szüleim és a testvéreim nem viselnék jól, ha idegen férfiak törnének rájuk engem követelve.
— Akkor vigyél el valahová máshova, kérlek Hunter! Nem akarok visszamenni! — könyörögtem neki. Szomorúan rázta a fejét.
— Nem tehetem kicsim, kivégeznek, ha rájönnek, hogy rejtegettelek. — a tekintetéből már tudtam, hogy ezt a csatát elvesztettem. Megadóan bólintottam és kedvtelenül szálltam be a terepjáróba.

Felesleges volt az egész szökésem, csak magamnak nehezítettem meg a dolgokat. Igaza volt Sethnek, ő időben figyelmeztetett, hogy ne csináljak semmilyen hülyeséget, mert csak magam alatt vágom a fát. De annyira makacs voltam, hogy nem hallgattam rá. Önfejűségemnek az lett az ára, hogy még karácsonykor se fogok megszabadulni abból az átkozott fogdából.

Csendben ültek be a fiúk is az autóba és némaságban vezettek vissza Gideon paneljához.

— Ha titeket is ide hoztak, miért nem találkoztunk eddig? — kérdeztem egy idő után Huntert.
— Mert nekünk külön szállásunk van és semmi keresnivalónk itt még. Egésznap a kiképző terepen vagyunk. — magyarázta. Összevontam a szemöldököm.
— Kérdezősködtem utánad, hogy tud-e bárki bármit rólad, de azt mondták, hogy nem adhatnak ki semmilyen információt veled kapcsolatban. — meséltem el neki.