Zafírkék

Hét

7.Fejezet

A nap további részében megmakacsoltam magam és nem követtem Seth utasítását, miszerint jegyzeteljem le azt amire emlékszem. Nem akartam visszaemlékezni arra az átkozott estére.

Így hát fogtam a jegyzetet és a tollat, gyorsan lefirkantottam neki egy rövid, de lényegretörő üzentet, a pultra helyeztem és befészkeltem magam a kényelmes ágyba. Próbáltam elterelni a gondolataimat a családomról, hogy ne gondoljak arra, vajon mit élhetnek most át, hogy nem csak a fiúkat de a lányukat is elveszítették. Biztosan hallották, hogy mi történt a téren és biztos vagyok benne, hogy azt hiszik mi már halottak vagyunk Hunterral. Bárcsak szólhatnék nekik, hogy ne aggódjanak!

Összekuporodtam magzati pózba és a takarót felhúztam a fejem búbjáig. Erős vagy Zafír! Emlékezz mit mondott apa és Carlos. Erősek vagyunk! Hunter és én is! Nem adjuk fel, harcosok vagyunk. Ezzel és ehhez hasonló mondatokkal nyugtattam egyre hevesebben verdeső szívemet, mindaddig még álomba nem sírtam magam.

Arra ébredtem, hogy a gyomrom rettenetesen korog. Éheztem. Már hozzászoktam, hogy korgó gyomorral kelek és fekszem le, de valamiért most borzalmasan elviselhetetlen volt az éhség. Talán azért, mert tudat alatt tudtam, hogy itt ebben az átkozott épületben rengeteg élelem van.

A másik oldalamra gördültem és ismét egy korgással ajándékozott meg a hasam. Ledobtam magamról a takarót és pár pillanatig hanyat fekve próbáltam levegőhöz jutni, ami a takaró alatt minden bizonnyal nem sikerült. A szobában már teljes sötétség volt, egy pici éjjeli lámpa volt az egyetlen fényforrás. A hatalmas üvegablakokon most fekete redőny ékeskedett, nem engedve, hogy kinézzen az ember. Mennyi lehetett az idő? Fogalmam sem volt róla, de Seth még nem jött vissza. De valaki mégis járt a szobában, mert ezek a redőnyök maguktól nem húzódnak le és a kis éjjeli sem kapcsolódik fel magától.

Felkeltem az ágyról és odasétáltam a pulthoz, ahol a jegyzetfüzet hevert, a tollal mellette. Megdörzsöltem a szememet, majd rápillantottam és fogalmam sincs miért, de nem tudtam elnyomni a mosolyomat. Az én üzenetem alatt az ő válasza díszelgett, valahogy így.:

Zafír üzenete.: Bármit is csinálsz, nem fogok eleget tenni a parancsaidnak, seggfej!

Seth válasza.: Azt majd meglátjuk kislány! Már most is az egyik parancsomat teljesíted, ami így szólt.: pihend ki magad!

Mekkora egy barom! A szemem forgattam és visszadobtam a jegyzetet a pultra. Megkíséreltem kinyitni az ajtót bár sok reményt nem fűztem hozzá. És igen, a gyanúm be is igazolódott. Be voltam zárva. A hasam meg egyre jobban korgott. Már-már elviselhetetlenül. Nem volt mit tennem, meg kellett várnom mire Seth visszajön és tudok enni valamit. Visszaballagtam az ágyba és betakaróztam.

Egy órát biztosan, ha nem kettőt de ébren várakoztam és mindent megpróbáltam, hogy ne a korgó hasamra koncentráljak. Énekeltem egy altatót, amit Meldanak minden elalvás előtt szoktam. Aztán visszajátszottam a fejemben a beszélgetésünket Carlossal, mikor egyik este vihar tombolt odakinn és ő nagyon félt. Emlékszem, nyugtatni próbáltam de nem segített, ezért hirtelen felindulásból vicceket meséltem neki, ami bevált, ugyanis Carlos majd bepisilt, annyira nevetett és már nem foglalkozott a kint zajló őrületes viharral.

Mindennap elmondtam neki és a családom többi tagjának, hogy mennyire szeretem őket. Basszameg! Még a hajnali kelés, éhezés és a munkám is jobb volt, mint az, hogy itt legyek bezárva egy ismeretlen helyen a maffia főnök markába szorítva.

Gondolataimból az ajtó zár kattanása zökkentett ki. A hasam újra felmordult, jelezve, hogy már nem sok kell és megemészti önmagát.

Seth belépett a helységbe és rögvest felém kapta a fejét. Az ágyon ültem, félig betakarózva, a lámpa gyér fényében. Én nem tudom hogy, hogy nézhettem ki, de ő fantasztikusan. Még így késő este is, egy ilyen hosszú és fárasztó nap után is, úgy nézett ki mint egy Isten! Abban a gyér fényben pedig még szexisebbnek tűnt, a kemény és karakteres arcvonalaival.