Zafírkék

Nyolc

8.Fejezet

Túl korán szólalt meg az az átkozott ébresztő és én nem akartam megmozdulni, annyira fáradt voltam.
— Seth! — szóltam neki, de semmi. Vagy teljes kómában aludt, vagy direkt nem hallotta meg, hogy a nevén szólítom. — A francba már! — morogtam és megpróbáltam befogni a fülem. Ne nyisd ki a szemed, ne nyisd ki a szemed. Kinyitottam a szemem. Nagyon nem kellett volna, de nem bírtam magammal. Ha kinyitom a szemem, nem tudok már vissza aludni. Morogva álltam fel és a békésen alvó Sethre néztem. Semmit nem érzékelt az ébresztő óra rémes hangjából, ami még most is csörömpölve üvöltött. — A fene essen belé! — dünnyögtem és tettem egy lépést, hogy átnyúljak a dereka felett, a kis éjjeli szekrényre, de azzal nem számoltam, hogy a lábam belegabalyodott a földön lévő plédembe, így se szó se beszéd, szó szerint ráestem Seth meztelen mellkasára.

Levegő után kapkodtam és félve meresztgettem a szememet, hogy lássam, fel-e ébredt. De hálistennek nem. Hangosan kifújtam a levegőt amit addig visszatartottam, majd megmozdultam, hogy feltápászkodjak róla, de mielőtt hátrébb húzódhattam volna, Seth megérezte, hogy rajta fekszek. Hirtelen átkarolta a derekamat, felkapott és hasra fektetett az ágyán. A bal kezemet hátracsavarta és rám nehezedett. Felordítottam a fájdalomtól ami a karomba és a vállamba hasított. Rögtön elengedett.
— Basszus! Mi a fenét csináltál? — kiáltott rám. Nyögve próbáltam feltornázni magam ülőhelyzetbe de nem jártam sikerrel, annyira lüktetett a fájdalom a karomba. Seth óvatosan átfogta a derekam és felültetett.

Leráztam magamról a kezeit és dühös pillantást vetettem felé. Az órája még mindig bömbölt, így felé biccentettem. Összezavarodva nyúlt oda és kapcsolata ki. Újra csend telepedett a szobára.
— Mégis mi a francot hittél mit akarok veled csinálni? — csattantam fel és a hatás kedvéért rávertem egyet az ágyneműre. Seth nem szólalt meg, de a tekintete bűntudatról árulkodott. Először nem értettem, majd szép lassan rájöttem. — Azt hitted, hogy megakarlak ölni?! — kaptam a szám elé a kezem és felugrottam, majd hátrálni kezdtem. Seth összevonta a szemöldökét.
— Mi? Dehogy! Szó sincs ilyesmiről! — rázta meg gyorsan a fejét. Kócos, szemébe lógó haja annyira gyönyörűvé tette markáns arcát!

— Akkor meg mit?! — ordítottam rá. Felállt és a szekrényéhez lépett. Ügyet sem vetve arra, hogy még mindig teljes sokkban álltam ott a szoba közepén. — Most meg mit csinálsz? — kérdeztem döbbenten, mikor fogta az egyenruháját és elindult a fürdő felé. Visszafordult és felhúzta az egyik szemöldökét.
— Elkészülök? — kérdezett vissza, mintha nem lenne egyértelmű. Elöntötte az arcomat a pír és elkaptam a tekintetem tökéletes testéről.
— Én megyek elkészülni először! — mondtam durcásan és egy pillanatra elgondolkoztam, hogy épelméjű vagyok-e.

Úgy nézett rám, mintha nem lennék normális, amit teljesen megértettem, mert abban a pillanatban én sem éreztem magam tizenhét évesnek, sokkal inkább egy ötéves kislánynak. Vállat vont és ledobta az ágyára a ruháit, majd a konyhába indult.
— Siess, nem érünk rá egésznap. — vetette oda félvállról és rám sem nézve elővette a hűtőből a vizet és töltött magának egy pohárral. A nyelvemre haraptam, hogy ne mondjak semmi csípőset és elindultam a fürdőbe.

Mivel nem volt másik ruhám, ezért csak lezuhanyoztam és fehérneműt cseréltem. A hajamat megfésültem, fogat és arcot mostam, majd felvettem egy újabb zoknit. Cipőm még mindig nem volt, de gondoltam, majd valahonnan úgyis szereznek nekem egyet a hazaútra. Mert, hogy nem terveztem több időt ott tölteni abban az átkozott épületben. Már előre elterveztem, hogy mit fogok mondani azoknak az embereknek akik kifognak kérdezni. Seth azt mondta, hogy ha együttműködök, akkor minél előbb szabadulok meg. Így hát összeszedtem minden gondolatomat az estével kapcsolatban és próbáltam nyugodt maradni.