Zafírkék

Harminchét

37. Fejezet

Mindeközben...

Louis

Nem akartam egyedül hagyni Zafírt, de nem volt más választásom. Az egyik emberemre valaki rátámadt. Tudtam, hogy igaza lehet Zafírnak abban, hogy valami nem stimmel a mai nappal, de ezt nem mondtam neki. Nem akartam még jobban felzaklatni. Reménykedtem benne, hogy csak beképzeltük az egész dolgot.

— Tehát ha jól értem, senki nem látott semmit? — kérdeztem körbe újra az embereimet.
— Nem voltunk a helyszínen főnök. — válaszolta Lukas.

A fejem fogtam és próbáltam kitalálni, hogy mégis ki tehette ezt Rick-el. Zafírnak azt mondtam, hogy megsérült a fiú. De valójában meggyilkolták.

— Ez az egész nagyon gyanús, ha engem kérdezel. — mondta halkan Jack.
— Ebben egyetértünk.
— Mégis, ki az aki csak úgy a semmiből kiszúrja az egyik emberünket és szimplán meggyilkolja? Semmi oka nem lehetett rá. — tanakodott tovább Jack. És akkor beugrott.

— Ez vagy egy hadüzenet, vagy pedig elterelés. — néztem rá kissé rémülten. Jack-nek tágra nyílt a szeme és már nyúlt is a telefonjáért. Abban a pillanatban én is elővettem az én mobilomat és azonnal tárcsáztam Zafírt.

— Vedd fel bébi...— dünnyögtem magam elé. Csak csengett és csengett. Az idegeim abban a pillanatban elpattantak és erőszakosan kinyomtam a telefont. Az autóhoz siettem és feltéptem az ajtót. — Basszameg! — káromkodtam ingerülten.

— Összeszedtem az embereket Louis. — jött oda hozzám pár pillanat múlva Jack. Mielőtt válaszolhattam volna neki, a telefonom csipogni kezdett. Valaki üzenetet küldött. Amint megláttam, hogy egy ismeretlen hívótól jött, már tudtam, hogy hatalmas baj van.

Megnyitottam az üzenetet és megfagyott bennem a vér. Egy kép volt csatolva, amin a terhes feleségem, ájultan, megkötözve ül egy széken. A kép mellé a címet is elküldték. Tudhattam volna! Az, hogy megölték Rick-et csak egy csali volt.

— Mondd meg az embereimnek, hogy kövessenek! Hívd a többieket is! — mondtam Jacknek, majd megadtam a címet és amilyen gyorsan csak tudtam, elindultam. Az idegeim pattanásig feszültek és a kormányt csapkodva, próbáltam lenyugtatni magam.

Úgy éreztem, hogy végem van. Ahogy eszembe jutott a kép Zafírról, az egész testemet átjárta a félelem. Azóta nem éreztem magam így, mióta a szüleimet meggyilkolták. Vajon ki állhat mindez mögött? Magától értetődön egy név villant be az agyamba: Gideon.

— Meg foglak ölni Gideon Bille Williams! — üvöltöttem teljesen kikelve magamból. Nem érdekelt, hogy a megengedett sebességnél gyorsabban hajtok, csak mielőbb ott akartam lenni Zafír mellett. Tudtam, hogy ez is csapda lesz. Fogtam a telefont és tárcsáztam Jacket.

— Ez csapda Jack. Mondd meg a fele embernek, hogy maradjanak távolabb tőlünk, és ha megérkeztünk az épülethez maradjanak kint! — adtam ki a parancsot és választ sem várva lenyomtam a telefont, majd az anyósülésre hajítottam.
— Tarts ki bébi...— suttogtam magam elé.

Egy örökkévalóságnak tűnt, mire odaértem a helyszínre. Mély levegőt vettem, az egyik fegyveremet a nadrágszáramhoz erősítettem, egy másikat pedig a kezembe vettem, és kipattantam a kocsiból. Intettem Jack-nek, hogy óvatosan közelítsük meg az elhagyatott épületet.

Fegyverrel a kezünkben, két oldalról indultunk el, majd berúgva a kétszárnyú ajtót berontottunk. Körülnézve nem láttunk senki, én viszont megpillantottam egy vaslépcsőt, ami felfelé vezetett, így biccentettem Jack-nek, hogy induljunk arra. Egy másik ember hátulról fedezett minket.