Zafírkék

Harminckettő

32. Fejezet

Amint visszaértünk, Louis azon nyomban kipattant az autóból Jack-el együtt. Nem ülhettem tétlenül, nekem is csatlakoznom kellett hozzájuk.

Ahogy körbenéztem, nem hittem a szememnek. Gideon emberei beterítették az egész udvart. Louis embereiből, szinte a fele halál áldozata lett. Mozdulatlanul feküdtek vértócsában. Kísértetiesen hasonlított az eset arra a bizonyos éjszakára...

— Jól vagy bébi? Jobb lenne ha bemennél. — suttogta a fülembe Louis. Gyorsan megráztam a fejem és összekulcsoltam az ujjainkat.
— Nem megyek sehova. — néztem rá határozottan. Bizonytalanul elhúzta a száját, de én nem hátráltam meg.

— Nem akarom, hogy bajod essen, vagy rosszul légy. — sóhajtotta idegesen.
— Itt akarok lenni, melletted. — nyugtattam meg.
— Lám, csaknem, az újdonsült házaspárhoz van szerencsém? Milyen volt a nászút? — oda sem kellett fordulnom, hogy tudjam, Seth beszél hozzánk.

— Mit akarsz Seth? — szegezte neki a kérdést Louis.
— Ne olyan gyorsan Lou! Még csak most érkeztem, nem is akarsz méltóképpen üdvözölni, ahogyan egy királyhoz illik? — kérdezte gúnyosan Seth. Vonzónak találtam ezt a férfit? Igen, ez van ha a külsőségekre koncentrál az ember.

— Lou? — ismételtem halkan.
— A pasid beceneve. Régen mindig így hívtam. — vicsorgott rám Seth. Valami nem stimmelt a fiúval. A szemei vérben úszkáltak, mint aki napok, vagy akár hetek óta nem aludt. Az arca pedig sápadt volt, mint egy hófehér fal.

— Ne papolj annyit, azt mondd miért törtél be hozzánk. — szólt újra Louis.
— Szerintem kurvára egyértelmű te pöcs. — lépett közelebb Seth, mire Louis a háta mögé tolt, hogy védőpajzsként óvjon.
— Nem vagy magadnál Seth. Még most menj el és talán életben hagylak! — figyelmeztette Louis. A karjába kapaszkodtam és próbáltam megállítani a szédülésemet. Olyan volt minden mint egy rossz álom.

— Nagyon vicces vagy! — nevetett fel Seth. — Azt hiszed elmegyek Zafír nélkül? Elvetted azt ami az enyém! — kelt ki magából. A tenyerem izzadni kezdett és a fülemben egyre hangosabban dübörgött a vér. Úgy éreztem tennem kell valamit.

— Seth, kérlek menj el. — szólaltam meg hirtelen. Minden szem rám szegeződött.
— Hogy mondhatsz ilyet Zafír? Mit tett veled ez a mocskos állat? — fröcsögte a szavakat és megindult felénk ismét, de nem lépett túl sokat, mert Jack előrántotta a fegyverét és egyenesen rászegezte. Na nem a mellkasának, nem, egyenesen a fejéhez.

— Tűnj el innen! — utasította újra Louis.
— Egész életemben ezt csináltad velem! Emlékszel? Minden ami az enyém volt, végül a tiéd lett! — markolta a haját idegesen Seth. Mindenki síri csendben hallgatta a kirohanását. — De az régen volt, tudod? Azóta változtak a dolgok. Innentől kezdve nem engedek belőle! — mondta ki és előkapta az ő saját fegyverét.

— Azonnal dobd el azt a kibaszott fegyvert, vagy lelövöm őket! — ordította Jacknek. Jack ránézett Louisra, aki aprót bólintott, hogy tegye le a pisztolyt. A férfi óvatosan letette, majd odébb rúgta. Úgy éreztem menten összeesek.
— Add ide a lányt! — intett a pisztollyal felém Seth.
— Szó sem lehet róla. — vágta rá Louis.

— Akkor megöllek! — kiabálta Seth és valami furcsa habszerűség csorgott ki a szájából. Mielőtt bárki megszólalhatott volna, eldördült a lövés. A sikolyom csontighatolóra sikerült. Pánikszerűen léptem hátra azonnal, hogy szemügyre vegyem, hogy Louist hol találta el a lövés. Ő engem nézett, de nem mozdult.

Hangos puffanással valaki a földre zuhant, mire mindannyian odakaptuk a fejünket. Seth nyitott szemmel feküdt, a pisztolya kiesett a kezéből és vér szivárgott a szájából. Valaki hátulról eltakarta a szememet és felkapott, elcipelt onnan. Olyan sokkot kaptam, hogy nem tudtam megszólalni. Hagytam, hogy az a valaki elvigyen arról az átkozott helyről.