Zafírkék

Tizennégy

14.Fejezet

Seth bemutatott Sylvianak és megkérte Jimmyt, az egyik férfit aki kihallgatott engem, hogy ő is tartson velünk. Egyszóval, hogy szem elől ne tévesszen. Amint megbizonyosodott arról, hogy „jó kezekben leszek", otthagyott bennünket és ment tovább a dolgára.

Sylvia egy középkorú nő volt, olyan harminc éves lehetett és kissé teltebb testalkatú mint a legtöbb nő, akit eddig láttam. Haja sötétszőke volt és magas copfba kötötte a feje búbjára. Egyszerű, világoskék kosztümöt viselt, hozzá tíz centis fehér magassarkúval.

— Hol van Cooper? — kérdezte Jimmyt, aki a karomat fogva kivezetett egy hátsó ajtón keresztül, egy hatalmas garázsba.
— Szerintem már az autóban. — biccentett oda egy másik férfinak, aki szintén egyenruhát viselt és elhaladt mellettünk.

Mikor áthaladtunk a garázson, a szemem felakadt a döbbenettől. Annyi fekete, Mercedes G 500-as kocsi állt egymás mellett, sorban, hogy meg sem bírtam számolni őket.
— Ez mind a maguké? — kérdeztem tágra nyílt szemekkel.
— Inkább a főnöké. — helyesbített Jimmy.
— Hűűű! — nem tudtam mást mondani, így csendben követtem őket, az egyik ugyanilyen autóhoz, amiben a volán mögött Cooper ült.

— Szervusz Jimmy! — köszöntötte, mikor odaértünk hozzá.
— Hogy s mint vagy Cooper? — fogott kezet vele Jimmy. Cooper mosolyogva fordult felém és Sylvia felé.
— Most már jobban, hogy ezek a szépségek a szemem elé kerültek. Szép napot, hölgyeim! — kacsintott ránk. Zavaromban lehajtottam a fejem és a papucsomat szuggeráltam, mintha csak olyan érdekes lenne.
— Fogja vissza magát Cooper és koncentráljon a vezetésre! Menni fog? — vetette oda neki unottan Sylvia.

— Igenis, asszonyom! — tisztelgett előtte Cooper, majd mikor elhaladtam az ablaka előtt odasúgta.: — A hideg ráz ettől a nőtől. — visszafojtottam a nevetésemet, amikor látványosan megborzongott és beszálltam az autóba.
— Beszéljen hangosabban! — ripakodott rá Sylvia, miközben beszállt mellém és bezárta az ajtót.
— Azt kérdeztem, hogy mindenki becsatolta magát? — köszörülte meg a torkát Cooper és a visszapillantó tükörből rám kacsintott.

Egyik oldalamon Jimmy foglalt helyet, a másikon Sylvia. Középre kerültem és nem túlzok, ha azt mondom, hogy majdnem összeroppantottak.
— Elférsz kényelmesen? — kérdezte a nagydarab Jimmy. Sylviara néztem, aki feltette hatalmas, fehér keretes napszemüvegét és mereven előre bámult.
— Nem igazán. — súgtam oda Jimmynek. Bólintott.
— A benzinkúton majd előre ülök, addig kibírod? — hevesen bólintottam és próbáltam úrrá lenni a gyorsan dobogó szívemen. Ha megállunk a benzinkúton és Jimmy kiszáll, pár másodperc alatt megtudom oldani, hogy megszökjek. Csak le kell dobnom magamról a papucsot előtte, mert nem voltam biztos benne, hogy abban is menne a futás.

— Pontosan hová is megyünk? — kérdeztem Sylviat. Unottan rám emelte a tekintetét, mintha csak szívességet tett volna vele.
— Vásárolni? — kérdezett vissza. Lenyeltem a csípős válaszomat és erőltetetten elmosolyodtam.
— Igen azt tudom, de melyik városba?
— Nem mindegy az neked? — vágta oda és kinyitotta az ölében fekvő hatalmas, kék retiküljét és valamit keresgélt benne. Visszafordítottam a tekintetemet Jimmy felé, aki halványan rám mosolygott.

— Ne vedd a szívedre kicsilány, Sylvia már csak ilyen. — mondta nekem. Visszamosolyogtam rá.
— Hallak Jimmy. — morogta Sylvia, én pedig a kezemet a szám elé kapva palástoltam a vigyoromat.

Nem tudom, milyen úton mehettünk, sosem voltam még a városnak ezen a felén, de próbáltam mindent az eszembe vésni, hogy tudjam, merre ne kezdjek el rohanni majd. A tenyerem izzadni kezdett, a fülemben vadul dübörgött a vér. Csak semmi pánik, Zafír! Megtudod csinálni! Nyugtatgattam magamat és csillapítani próbáltam a remegő kezeimet.

Nem sokkal később megérkeztünk a benzinkútra és Cooper leparkolta a kocsit. Gyorsan Sylviara pillantottam és magamban nyugtáztam, hogy unottan lapozgat egy női magazint és nem figyel rám. A szívem csak úgy zakatolt, nem tudom mi lesz a következménye, ha a kis manőverem nem sikerül, de nem is akartam ezzel olyan nagyon foglalkozni.

Cooper kiszállt és elkezdte megtankolni az autót. Jimmy rám pillantott. Reméltem, hogy nem tudja leolvasni a mozdulataimról, hogy mire is készülök. Úgy tűnt, hogy nem vett észre semmit.
— Akkor átülök előre, helyezd magad kényelembe. — mosolygott rám kedvesen. Rajtam meg előtört a bűntudat. Nem akartam kihasználni szegény fickót, de muszáj volt. Ez volt az egyetlen lehetőségem, hogy megszabaduljak ebből az átkozott helyzetből.

Lenyeltem a torkomba keletkező gombócot és és mosolyogva bólintottam. A szemem sarkából láttam, hogy Cooper végzett a tankolással és elindult az épület felé fizetni. Jimmy fogta, kinyitotta az ajtót, majd bezárta, átsétált a kocsi elejéhez, majd átült az anyósülésre. Abban a pillanatban, vettem egy mély levegőt, kinyitottam az ajtót ismét, lerúgtam a papucsomat a kocsiban és kiugrottam onnan. Még hallottam, ahogyan Jimmy megkérdezi, hogy most már kényelmesen ülök-e.

Úgy szaladtam, mint egy tűzgolyó amit kilőttek és semmit sem hallottam, a fülemben ütemesen lüktető vértől. Szaladj Zafír! A lábaim csattogtak a betonon. Bal, jobb, bal, jobb. Nem figyeltem merre rohanok, csak mentem és mentem. Nem éreztem semmit, csak az enyhe szélt ami a hajamba kapott, ahogy megállás nélkül futottam. Távolról, a hátam mögül, hallottam, ahogyan egy férfi utánam kiállt, de nem álltam meg. Csak mentem és mentem előre.

Észre sem vettem, hogy egy erdőben kötöttem ki, csak akkor mikor gyorsan a hátam mögé pillantottam, hogy lássam követ-e valaki. De semmi mást nem láttam, csak rengeteg, sűrű fát, amiket már magam mögött hagytam.

Nem álltam meg, mert félő volt, hogy mégis rám találnak. Addig futottam míg már nem éreztem a lábaimat és a tüdőm könyörgött, hogy álljak meg és pihenjek. Nem tudom meddig futhattam, arról meg végkép fogalmam sem volt, hogy hol lehetek.

Hirtelen megtorpantam és a térdeimre támaszkodtam, úgy kapkodtam levegő után. Hatalmas füvek vettek körül, még hatalmasabb fákkal. Aztán eszembe jutott, hogy nem maradhatok itt a földön, mert bárki megtalálna azon nyomban. Gondolkodás nélkül kiválasztottam egy vastag, masszív fát, aminek hatalmas lombkoronája volt. Odasiettem és elkezdtem felmászni rá.

Mikor már úgy ítéltem meg, hogy eléggé magasan vagyok, felhúztam a térdeimet a mellkasomhoz és az ágon ülve, a fa törzsének döntöttem a fejem. Mély levegőket vettem és próbáltam hangtalanul csillapítani zihálásomat. Mennyi lehet az idő? Biztosan még nagyon korán volt, nálam pedig se víz sem élelem nem volt. Te jó ég! Mit meg nem adtam volna, egy korty vízért! Megnyaltam a számat, mert olyan száraz volt mint a fűrészpor és lehunytam a szemem.