Zafírkék

Harmincnyolc

38. Fejezet

Zafir

Amíg Louis szóval tartotta Gideont én megoldást próbáltam keresni, hogy hogyan szabaduljak ki. El sem hittem, hogy a testvérem, azaz a bátyám, pisztolyt szegez a fejemhez, egy idegen ember kérésére. Nem sokat dobott ez a kedvemen, sőt ha lehet, teljesen összetört.

Próbáltam visszafolyatni a könnyeimet de nagyon nehezen ment. Eszembe jutottak az emlékek, a közös múltunk. Teljesen átformálták a testvéremet? Agymosást végeztek rajta? Nem tudom...de azt tudom, hogy Hunter nem volt önmaga. Az én bátyám sosem tett volna ilyet. Főleg nem velem.

Amikor Gideon elmondta, hogy ő ölte meg Sethet az volt az utolsó csepp a pohárba. Nem akartam felfogni, hogy létezhet ennyire szívtelen, mocskos féreg. Ő nem nevezhető embernek. Megölte a saját fiát, akit amúgy csak a bosszúja miatt használt...

Láttam, hogy Gideon szája mozog, ahogy beszél, de a szavait nem hallottam. Teljesen elkalandoztam és próbáltam koncentrálni, hogy hogyan is csomózhatnám ki a kötelet a csuklóimról. Nem könnyítette meg a dolgomat az sem, hogy hátra volt kötözve a karom.

Hirtelen megéreztem egy pár ujjat, ami elkezdte kikötözni a kezeimet. Feltűnés nélkül, oldalra sandítottam és megláttam, hogy Hunter segít rajtam. Némán, szavak nélkül néztünk egymás szemébe.

A szívem fellélegzett, mert a testvérem szemébe bámulva, megláttam azt, amire olyan nagyon szükségem volt. Egy megerősítésre. Megbizonyosodtam arról, hogy Hunter ugyanaz aki régen volt. A bátyám. Bármit is mondott neki Gideon, bármit is tett vele, nem tudta kitépni a szívét és olyan kegyetlenné tenni mint ő maga.

— Köszönöm...— tátogtam felé némán, mikor sikerült észrevétlenül kiszabadítania. Aprót bólintott és nem mozdult, a pisztolyt a fejemhez szegezve állt. Én is úgyanúgy tartottam a kezeimet, mintha még mindig meg lennék kötözve, hogy Gideon ne fogjon gyanút.

— Nagyon elszaladt az idő fiatalok! — szakította meg a beszédét Gideon. — Ideje, hogy végre pontot tegyünk az ügy végére. Örültem a beszélgetésnek! — tette a szívére a kezét, majd felállt és megfordult. Valószínüleg az embereihez akart indulni a helyiség másik végébe, de ez nem jött össze. Ugyanis Jack és egy másik fickó, Gideon embereit leteperték.

— Bizony, pontot kell tennünk, az ügy végére! — mondta ki Jack, majd egy jól irányzott mozdulattal, ököllel belecsapott Gideon önelégült arcába. Az ütés erejétől Gideon felkenődött a kőfalra, majd lecsúszott onnan. Az arcát rögvest beborította a vér. Szájából, orrából csak úgy ömlött.

Lenyeltem a hányingeremet és hátrébb húzódtam, Hunter mellé. Jack kiszabadította Louist, aki azonnal a fegyverekért sietett.
— Te kis hálátlan dög! Hát ezért vettelek a szárnyaim alá? Hogy elárulj?! — fröcsögte Gideon Hunter felé, majd kirántotta a fegyverét és egyenesen a bátyámra célzott. Hunternek érkezése sem volt, a golyó azonnal eltalálta, egyenesen a szívébe fúródott.

— NEEE! — kiáltottam torkom szakadtából és oldalra vetődtem. Elestem, és az oldalamba, elviselhetetlen szúró fájdalom hasított. A szívem úgy zakatolt, hogy félő volt, azon nyomban kiugrik a helyéről. Behunytam a szemem, hogy visszanyerjem az erőmet.

Mikor kinyitottam őket, az a kép tárult elém, hogy Gideon egyenesen Louisra fogja a fegyverét. Louis pedig rá. Nem gondolkoztam sokat, odavonszoltam magam a vértócsában fekvő testvéremhez. A könnyeimtől alig látva, előkerestem Hunter fegyverét és remegő kezeim közé vettem azt.

Becsuktam a szemeimet és vettem egy mély levegőt. Koncentrálj Zafír! A szemed a célponton legyen, ne remegj! Tedd meg Hunterért! Louisért! Apádért! A családodért! Mély levegő, összpontosíts!

Kinyitottam a szemem, kifújtam az addig benntartott levegőt és óvatosan feltápászkodtam.
— Boldogan halok meg, miután szétloccsantottam az agyadat, herceg! — intézte a szavait Gideon Louisnak. Lenyeltem a hányást, ami nagyon kiakart törni belőlem abban a pillanatban.

— Add fel Gideon, nem kell így végződnie! — mondta neki Louis. Miket beszél ez? Az a nyomorult megölte a bátyámat! Megölte őt...

Ahogy a szavak vízhangot vertek a fejemben, elkezdtem szédülni. Nem, nem, nem!
— ELÉG VOLT! — kiáltottam el magam hirtelen. Minden szem rám szegeződött.

Felemeltem a pisztolyt, egyenesen Gideon fejére céloztam. Rettentően remegett az egész testem, így nagyon nehéz volt ott tartani.
— Zafír...— próbált figyelmeztetni Louis.
— Nem Louis, ez a csótány megölte a bátyámat! — mondtam elszántan, le sem véve a szememet Gideonról.

Az ő fegyvere még mindig Louison volt, de rám figyelt.
— Hát ez nagyon jó, a kiscsaj azt hiszi tud lőni! — nevetett fel egyszeriben jóízűen.

Ez volt az a pillanat amikor nem gondolkoztam többet, céloztam és lőttem. Akkorát dördült a fegyver, hogy a nyomástól ismét a földre rogytam. De nem csak én húztam meg a ravaszt. Gideon is megtette pár pillanattal előttem. A pisztoly kicsúszott a kezemből és Louis a földre esett.
— Eltalálta! — kiáltotta valaki.

A szédülés újra csak felerősödött és azt éreztem, hogy valami végigfolyik a combjaim között. Rápillantottam Gideonra, hogy tudjam, sikerült-e eltalálnom. Tökéletesen a két szeme között érte a találat. Azon nyomban életét vesztette.

— Zafír! — sietett hozzám Jack azonnal.
— Megöltem! — mondtam neki hitetlenkedve.
— Nem lesz semmi baj! Azt tetted amit tenned kellett! — nyugtatott meg és az ölébe vonva ringatott.
— Louis életben van? — kérdeztem hisztérikusan.
— Sshh! — mondta miközben a hátamat simogatta.

— Jack! Azonnal el kell innen men...úristen, valaki vérzik! — kiáltott fel hirtelen a másik fickó, ránk nézve. Jack és én is egymásra néztünk.
— Te vérzel Jack! — kiáltottam és elkezdtem keresni a hasán, hogy hol sérülhetett meg. Jack elkapta mindkét csuklómat és ijedten rázni kezdte a fejét.
— Nem én, nem én! — mondta szinte már sírva. Amint ezt kimondta, újabb szúró fájdalom hasított az oldalamba.

Lenéztem a lábaimra és a vértócsát látva, csontig hatolót sikoltottam, majd minden elsötétült előttem. Elvesztettem a kisbabámat?