Zafírkék

Kilenc

9.Fejezet

Amikor Seth magamra hagyott a két férfival, teljesen átváltottak más stílusra. Komorak lettek és már cseppet sem voltak vicces hangulatban. Steve leült velem szemben az asztal másik oldalára, Jimmy pedig állva maradt. Pontosabban kis terpeszben, karba font kezekkel. Amolyan ugrásra készen.

— Akkor kezdjük is el. — kulcsolta össze az ujjait Steve. Bólintottam, hogy rendben van, kérdezhet. — Először is, Hunter Matthew a bátyád, igaz?
— Igen. — válaszoltam. Steve bólintott.
— Te is tagja voltál a bandának, amiben a testvéred is belépett?
— Nem. Ezidáig nem is tudtam erről a banda dologról. Csak azon az éjszakán szereztem róla tudomást. — megnyaltam a szám szélét, mert éreztem hogy iszonyúan kiszáradtak az ajkaim.
— Ha nem voltál a csapatban, mit kerestél ott az este, ööö...
— Zafír. — segítettem ki. Biccentett, hogy köszöni.
— Tehát, mit kerestél ott, Zafír? — kérdezte újra.

Fészkelődni kezdtem a székemben, próbáltam nyugalmat erőltetni magamra.
— A bátyám barátjától megtudtam, hogy ott lesznek mind. Mint tudják, megkaptuk a levelet, miszerint Hunternek el kell jönnie magukkal ide. — ránéztem Jimmyre, majd Stevere. — Amikor ezt a barátja elmondta, hogy Hunter nem lesz otthon az utolsó éjjelen, kissé kiakadtam. Mert hát, gondoljanak csak bele. — nagyot nyeltem, éreztem, hogy a gombóc hatalmasra dagad a torkomban. — Hunternek a családja mellett kellett volna maradnia, azelőtt, hogy elszakították volna tőlünk. — mély levegőt vettem. Steve bólintott.
— Nyugodtan, nem sietünk. — biztatott. A szemébe néztem.

— Megkértem az említett barátját, hogy vigyen magával, hogy én is a bátyámmal tölthessem azt az estét. — folytattam.
— Ki volt ez a barát? — kérdezte Jimmy. Próbáltam kiverni a képet a fejemből, ahogyan az élettelen Dalien teste, vértócsában mozdulatlanul feküdt.
— Dalien Cross. — nyögtem ki.
— Csak a bátyád barátja volt? Veled semmilyen kapcsolatban nem állt Dalien? — kérdezte Steve. Megráztam a fejem.
— Arról tudtál, hogy Dalien szerelmes volt beléd? — ahogy Jimmy szavai eljutottak  az elmémig és felfogtam, azonnal felkaptam a fejem.

— Maguk honnan tudják ezt? — meredtem rájuk döbbenten. Steve megköszörülte a torkát.
— Egy jó ideje figyeltük Dalient és a barátait. Volt egy tégla közöttük, aki a mi emberünk volt. Rengeteg információt megosztottak vele, amit ugyebár ez a fiú eljutatott hozzánk. — magyarázta. — Tehát, tudtál róla?
— Én csak arról tudtam, hogy kedvel engem. — hazudtam.
— Nem ez téves, Dalien szerelmes volt beléd. — nézett rám nyomatékosan. — Őrülten szerelmes volt beléd az a fiú. És az őrültet szó szerint értem.

Csendben maradtam. Nem tudtam, mit kellene erre mondani. Azt tudtam, hogy eléggé tetszettem neki, mert a bátyám figyelmeztetett vele kapcsolatban, de nem hittem volna, hogy ez tényleg ennyire komoly.

— Ezt mégis hogy érti? — kérdeztem halkan.
— Dalien a megszállottad volt. Figyeltetett téged, volt hogy ő maga követett. Fényképeket készített rólad titokban, amikor nem figyeltél. Például mikor kenyeret árultál a városban. — mesélte Steve én pedig úgy éreztem, hogy menten elájulok. Jimmy is észrevehette, hogy lesápadtam, mert egy pohár vizet nyújtott felém.
— Jól vagy? — kérdezte. Felhajtottam a vizet és bólintottam. Kissé remegett a kezem de próbáltam elrejteni, hogy ne láthassák, mennyire felkavart ez az információ.

— Folytathatjuk? — kérdezte Steve. Biccentettem, jelezve, hogy igen. — Rendben, csak szólj ha rosszul vagy! — mondta.
— Jól vagyok.— inkább magamat győzködtem, mintsem őt.
— Mit mondott neked Dalien, mikor érted ment, hogy elvigyen a térre? — tette fel az újabb kérdést Jimmy. A tenyerem izzadni kezdett és a combomba töröltem.
— Azt mondta...— itt vettem egy mély levegőt, majd élesen kifújtam. — hogy van egy tervük és hogy Gideon emberei erre nem fognak számítani.
— Elmesélte neked a tervet? — kérdezte Steve.
— Nem. Azt nem mesélte el. Csak annyit mondott, hogy felveszik a harcot velük. — a szemeim elhomályosultak, megdörzsöltem őket, így újra kitisztult a látásom.

— Mit mondott még? Beszélj kislány, bátran! — biztatott valamelyik. A fejemben kavarogtak a gondolatok.
— Mondtam neki, hogy Gideon emberei fel vannak fegyverkezve, erre azt mondta, hogy ő is szerzett párat maguknak. — Steve az asztalra csapott, amitől összerezzentem.
— Tudtam, hogy ő szerezte! Látod? — fordult Jimmy felé, aki komoran bólintott. — Rendben kislány, csak még egy kérdés. — szorította meg a kezemet az asztalon Steve. Bólintottam, hogy tegye fel és essünk túl rajta. — Ki volt az, aki a tervet kezdte el felvázolni, ott a tűz körül?

A testem remegni kezdett, levert a víz és alig láttam valamit, a fekete foltoktól amik megjelentek a szemem előtt. Gúnyos táncot jártak előttem és egy hang a fejemben megszólalt. Spicli vagy Zafír! Tudtam, hogy kiről van szó. Bár a nevét nem tudtam, de azt igen, hogy hogy nézett ki. Ezek szerint nem tudták lelőni, mert ha szükségük van az információra, hogy ki volt az, akkor még keresik.
— Gyerünk kislány! — biztatott Jimmy is és az asztalra könyökölt. Behunytam a szemeimet és kértem Istent, hogy bocsásson meg nekem.
— Nem tudom a nevét. — nyögtem ki.
— De azt viszont igen, hogy, hogy nézett ki ugye? Jimmy, hozd a papírt és a tollat! — sürgette meg Jimmyt. Hátra simítottam a tincseimet amik a szemembe lógtak és mély levegőt vettem. — Rendben, mondhatod! Mi volt rajta?
— Egy fekete bőr mellény. Fekete nadrággal. Bakancs és a jobb csuklóján egy szürke, nemesacélból készült óra. — próbáltam visszaemlékezni, de annyira távolinak tűnt az az este. Steve sebesen lefirkantotta amiket elsoroltam.
— Haja?
— Nem volt. Kopasz. — éreztem, hogy keserű epe gyűlik a torkomba és égeti a nyelőcsövemet. Gyűlöltem magam, amiért elárultam mást. De nem volt választásom. Vissza kellett kapnom a bátyámat és a szabadságomat.

Steve becsukta a füzetet és felállt.
— Mára végeztünk! Nagyon szépen köszönjük Zafír! Eltudom képzelni, mennyire rossz lehetett visszaemlékezned arra a borzalmas estére, nemhogy még beszélni is róla. — nézett rám együttérzőn. Bólintottam, nem tudtam megszólalni, mert tudtam, ha szóra nyitom a számat rögvest elsírom magam.
— Gyere, visszakísérlek a szobádba. — nyúlt a karomért Jimmy, hogy felsegítsen. Szó nélkül engedelmeskedtem neki és némán mentem vele.

Lehorgasztott fejjel csendesen tettem meg az utat a tizedik emeletig. Nem akartam látni senkit és semmit.

Az ajtó elé érve Jimmyre néztem.
— Kérdezhetek valamit? — habozás nélkül bólintott. — Életben van? — hangom nem volt több suttogásnál. Jimmy körbenézett, mintha megbizonyosodna róla, hogy senki sem figyel minket titokban, majd gyorsan bólintott egy rövidet. Nincs szó amivel letudtam volna írni mit éreztem ennek a mozdulatnak a jelentősége iránt. A szívem hevesen verni kezdett a mellkasomban és félő volt, hogy azon nyomban kiugrik. Hát él! Hunter él! Szorosan lehunytam a szemeimet és a megkönnyebbüléstől könnyek csorogtak le az arcomon. A szívemhez kaptam a kezemet és halkan Jimmy felé tátogtam, hogy köszönöm.

Némán bólintott és kinyitotta előttem az ajtót.
— El leszel egy ideig, egyedül? — kérdezte.
— Igen, persze! És Jimmy ne aggódj! — néztem rá hálásan.
— Hogyan?
— Nem mondom el senkinek. — úgy tettem, mintha a számat becipzáraztam volna és a kulcsot messzire hajítanám. Halvány mosolyra húzta a száját, majd viszonozta a gesztust.
— További szép napot Zafír! — búcsúzott el.
— Neked is, Jimmy! — intettem és az ajtó bezárult.