Egy

5.5K 112 1
                                    

1.Fejezet



Olyan világban élünk, ahol ahhoz, hogy túlélő légy, meg kell magad húznod. Nem kerülhetsz középpontba, nem kerülhetsz bajba és legfőképpen, nem kerülhetsz Gideon Bille Williams látómezejébe. Ha betartod ezeket az alapvető szabályokat, talán túléled. De még így is több esélyed van arra, hogy kivégeznek még idő előtt.

A nevem Zafíra, de mindenki csak Zafírnak becéz. Anyukám nevezett el így, amikor megszülettem és meglátta a szemem színét. Zafírkék szemem van, és tiszta mint a kristály. Az egyetlen dolog ami látszódik, folyton koszos arcomból. Valósággal megvakítja azt, aki csak rám néz.

Rajtam kívűl, van egy bátyám Hunter, egy öcsém Carlos és egy húgom Melda. A szüleim harminc éve házasok és mindannyian itt élünk ebben az elnyomorult országban, aminek a neve Gösduina. Apám szerint Gösduina régebben, gyönyörű volt és biztonságos. Az emberek boldogok voltak, nem volt éhezés, nem voltak árva csemeték, akiket az utca vagy felnevelt, vagy elpusztított. Minden jól működött, mielőtt meg nem ölték a királyunkat, Russel királyt.

Russel király jó volt a népéhez, szerette őket. Nem tett kivételt a szegényebb réteggel; sőt segíteni próbált rajtuk. Iskolát biztosított a gyermekek számára, a felnőtteknek pedig munkát. Amióta viszont ő nincs, minden megváltozott. Minden rossz irányba fordult.

A trónt elfoglalták a lázadók. Másnéven a maffiák. Gideon-nal az élükön. Ő volt az, aki onnantól kezdve hatalommal rendelkezett felettünk. A palotát lerombolták, hűlt helyére egy hatalmas tíz emeletes üvegházat építettek, amit hatalmas, masszív, kőoszlopok vettek körül, hogy senki ne láthasson be. Úgy ismertük az ország azt a részét, mint a „falon túl".

Az iskolákat bezáratták, a tanárok munkanélküliek lettek és az utcán végezték. A gyerekek rákényszerültek a lopásra és ezért börtönbe vitték őket. Vagyis reméltük, hogy bebörtönözték őket, nem pedig végeztek velük. Bárkit is vittek el magukhoz abba a hatalmas épületbe, többé senki nem látta őket viszont. És ami még ijesztőbb volt.: minden tizennyolc életévét betöltő, fiú gyermekért eljöttek a családokhoz és elvitték őket. Ahogy anyám mondta; csak a jó Isten tudja hová.

Mondanom sem kell, a bátyám Hunter a múlt héten töltötte be a tizennyolcat. Onnantól kezdve az életünket átvette a félelem, a szorongás és a fájdalom, ami a szívünkbe mart, akárhányszor arra gondoltunk, hogy Huntert többé soha nem látjuk ebben az életben.

Apám nem aludt, s nem evett. Éjt nappallá téve, azon dolgozott, hogy valamilyen úton-módon kivitesse Huntert az országból idő előtt. De minden terve kudarcba fulladt. Nem volt elég pénzünk, éppen csak, hogy tető volt a fejünk felett és örültünk, ha száraz kenyérhez jutottunk. Nem volt mit tenni.

Amikor megérkezett a levél, miszerint nemsokára eljönnek Gideon emberei és összeszedik a fiatalokat, anyám vérfagyasztó sikolyt eresztett ki a torkából és zokogott. Sosem fogom elfelejteni azt, ahogyan térdre rogyott és csak sírt és sírt. Megállás nélkül. Mint a húgom, aki tíz hónapos volt még csak és bömbölt, mikor a gyomrocskája üresen kongott. Anyám nem volt fejben, ezért rám hárult a feladat, hogy az öcsémet és a húgomat ellássam. Én fürdettem őket, én gondoskodtam arról, hogy egyenek és ne kerüljenek bajba; emellett még dolgoztam és próbáltam kézben tartani a háztartást is.

Nem volt annyira jó munkám, de hálás voltam érte. Az egyik közeli utcában lakó, Garett bácsinak, van egy gurulós kis kocsija, amin kenyeret árul, amit a felesége süt otthon. Mivel már nagyon öregek mindketten, ezért én segítek be nekik. A felesége, Lídia, mindig ad egy kevéske pénzt, amiből tudok venni pelenkát a kicsi húgomnak és ami két nap után megmarad kenyér azt nekem adja.

ZafírkékWhere stories live. Discover now