Zafírkék

Harmincnégy

34. Fejezet

— Biztos benne doktorúr? — kérdeztem az orvost, hátha félre nézett valamit.
— Igen kisasszony, eléggé biztos vagyok benne. — kuncogta el magát. — Úgy látom nem igazán örül a hírnek. — jegyezte meg. Óvatosan megráztam a fejem és nyeltem egy nagyot. Terhes vagyok...
— Tudom, hogy nem látszik rajtam, de örülök. — mondtam teljesen őszintén.

A szobánkban ülve visszajátszottam a fejemben az orvossal fojtatott beszélgetésünket. A kórházból hazaérve egy szót sem szóltam Louishoz. Azt akartam, hogy anya, Carlos és Melda ide jöjjenek hozzánk, de anya nem akarta. Neki otthon van a helye. Azt sem engedte, hogy én maradjak velük.

Azt mondta, most egyedüllétre van szüksége. Ahogy végignézte, hogy a szeretett férje meghal, ez érthető is volt. Mindennap ápolta és emelett gondoskodott a gyerekeiről. Gyerekeiről. Furcsa ezt a szót így használni. Mert az egyik gyereke, pontosabban az elsőszülött fia, már többé nem tartozott közénk. Olyan volt, mintha több éve nem láttam volna Huntert. Vajon mi lehet vele?

Vicces visszagondolni arra, hogy miatta kerültem ide, ahol most vagyok. Miatta? Nem, ez nem igaz. A saját hibámból vagyok itt és éltem át mindazt amit. Hunter kérte, hogy ne menjek oda, hogy azonnal menjek haza, sőt még azt is kérte, hogy ne szálljak ki az autóból. Hallgattam rá? Természetesen nem. Így nem hibáztathatom őt a történtekért.

A kezemet a hasamra szorítottam és lehunytam a szemem. Még mindig hihetetlen volt számomra, hogy ő is összejött. Miért voltunk ilyen felelőtlenek? Hogy nem jutott ez az eszünkbe? Van elég probléma, és most egy kisbaba is. Nem azzal van a baj, hogy megfogant. Nem, hanem azzal, hogy ilyen körülmények között fog megszületni.

Itt nincs biztonság, sem az ő számára, sem pedig a miénkre. Ha jót akarok a babának, az ő érdekeit kell figyelembe helyeznem. Nem élhet ilyen életet, ahol emberek öldökölik egymást és mindenhol veszély leselkedik ránk. Az kivan zárva. Egy megoldás van, amitől ugyan rettegek, de mindent a kicsi érdekében alapon meg kell tennem: el kell hagynom Louist.

Nehéz lesz, főleg így, hogy rájöttem beleszerettem. De nincs más választásom. Nem sokáig fogom tudni palástolni a terhességemet, most még nagyon az elején vagyok. Viszont a későbbiekben már nem fogom tudni eltitkolni.

Az orvos adott egy időpontot az egyik nőgyógyászhoz, holnap tíz órára. Beszélnem kell Louissal, valamit ki kell találnom. Mintha megérezte volna, hogy rágondolok, bejött a szobába.
— Hogy érzed magad? — nyújtott felém egy csésze citromos teát.
— Köszönöm. Még mindig nem fogtam fel. — válaszoltam ő pedig mellém ülve átkarolt.

A forró folyadék jólesett a kiszáradt torkomnak és megnyugtatott.
— Nagyon sajnálom, hogy nem ismerhettem meg jobban. Biztosan remek ember volt az apád. — masszírozta a vállaimat. Némán bólintottam. Louis közelében biztonságban éreztem magam, de nem lehetett mindig minden percben mellettem.

— Nem tudom, hogy miért történt mindez. — bámultam magam elé. Louis kivette a teát a kezemből, letette az éjjeliszekrényre és a karjaiba vont.
— Minden okkal történik bébi. De túl leszünk ezen is. — biztatott. Hinni akartam neki, azt akartam, hogy minden amit mond igazzá váljon.

— Holnap szeretnék elmenni a nőgyógyászhoz. — vetettem fel hirtelen. Kissé megfeszült és hátrébb húzódott, hogy a szemembe tudjon nézni.
— Miért?
— Szerintem felfáztam, vagy ilyesmi. — füllentettem. Pár percig méregetett, majd bólintott.
— Rendben van, majd kérünk neked időpontot. — simogatta újra a hátamat.

— Már kértem. — válaszoltam halkan.
— Mikor?
— A kórházban ma. — vontam meg a vállaimat.
— Óh, értem. Hányra?
— Tíz órára kell mennem.
— Rendben. — habzott a válasszal, így most én húzódtam el.

— Ha nem tudsz jönni semmi baj, kérd meg az egyik emberedet, hogy vigyen el. — simítottam meg az arcát. Lehunyta a szemét, élvezte az érintésem.
— Biztos nem gond? El kell intéznem pár dolgot. — a tekintete őszinte sajnálatot sugallt. Egy cseppet sem bántam, hogy nem ő visz el. Minél inkább titokban akartam tartani a kicsi létezését.

— Egyáltalán nem baj. — nyomtam csókot az arcára.
— Köszönöm. — puszilta meg a homlokom.
— Nagyon fáradt vagyok, szeretnék pihenni. — mondtam neki egy idő után.
— Öltözz át és bújj be az ágyba, nekem még el kell intéznem pár telefont. De nemsokára csatlakozom hozzád. — tápászkodott fel.

— Jól van, de siess vissza, nem akarok egyedül lenni. — kérleltem. Az ágy végénél megállt és onnan nézett le rám. Csak akkor vettem észre, hogy mennyire fáradtnak tűnik ő is.
— Sietek bébi. — hozzám hajolt és lágy csókot lehelt az ajkaimra. — Szeretlek. — mondta, amitől a szívem őrült vágtába kezdett. Meg sem várta a válaszomat, az ajtóhoz lépett és már ki is ment.

— Én is szeretlek...— mondtam halkan, de már nem hallhatta.
Tettem amit Louis javasolt és átöltöztem a pizsamámba, majd bebújtam a hatalmas francia ágyba. A fejemre húztam a takarót és álomba sírtam magam. Mennyire átkozott helyzetbe kerültem?

***

Hajnali órákban járhattunk, amikor megéreztem, hogy Louis végre csatlakozik hozzám. Nem sokat aludtam, de amikor az ajtó kinyílt már teljesen ébren feküdtem. Hallottam, hogy leveszi a ruháit és a telefonját az éjjeli szekrényre helyezi. Majd az ágy süppedni kezdett, ahogy leereszkedett rá.

Betakarózott és magához vont. Belecsókolt a hajamba és hangosan kifújta a levegőt. A szemeim könnyekkel teltek meg, ahogy arra gondoltam, hogy elfogom hagyni ezt a férfit, aki annyi jót tett velem.
— Ébren vagy? — szólalt meg. Pár perc néma csend után válaszoltam. Nem akartam, hogy hallja, hogy sírtam.
— Igen.
— Miért nem aludtál? — kérdezte aggodalmasan.

Felé fordultam, így egymással szemben feküdtünk. Az ujjaival kisimította a hajamat a szememből és megpuszilta az orrom hegyét.
— Téged vártalak. — mosolyogtam rá halványan. Még az ablakon beszűrődő holdfényében is láttam, hogy felcsillant a szeme.
— Most már itt vagyok, nem megyek sehová. Próbálj meg aludni, kérlek.

Vettem egy mély levegőt és bólintottam. Befészkeltem a fejemet az álla alá és hagytam, hogy azon nyomban elnyomjon az álom. Nem is tudja ez a férfi, hogy milyen hatással van rám. Teljesen átvette az irányítást, nem csak a testem, de a lelkem felett is. Birtokba vett és valósággal függeni kezdtem tőle.