Dahlia segítségre szorul.
Austin segít rajta.
Egy lány, aki gyűlöli az intimitást.
És egy fiú, aki gyűlöli őt szenvedni látni.
Hogyan válik két teljesen idegen ember, egymás lelki támaszává?
Mi köt össze két teljesen különböző háttérrel, és személyi...
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
🦔
Az egyik pillanatban még a cigimet szívva hallgatom Dahlia reszketeg hangját, aztán hallom ahogy sír, ahogy újra és újra fojtogatják az érzelmei, és vöröset látok, és fáj a szívem, és a másik pillanatban elkapok két kulcscsomót, és már a kocsiban ülök, úton Kelet Malibuba, fel a gazdag dombra, hozzá.
Mert vele akarok lenni.
Vele leszek, még ha a hátralevő életemben cölibátust is kell fogadnom. Inkább verem ki magamnak minden nap, de többé nem fog szenvedni a szex miatt. Inkább vígasztalom meg minden egyes kibaszott nap, de többé nem hagyom, hogy amiatt sírjon, hogy őt nem lehet szeretni. Vele leszek, és többé nem hagyom, hogy bárki is bántsa. Vele leszek, és meg fogom védeni minden sráctól, minden érintéstől, minden fájdalomtól. Vele leszek, még ha fél is a kapcsolatoktól. Megmutatom neki, hogy én más vagyok. Jól fogok vele bánni. Akár le is süllyedek mellé bármikor. Szeretem, és ha Dahlia most nem is érez irántam úgy, de úgy fog.
Küzdeni fogok érte. Küzdeni fogok a szüleivel ha kell, küzdeni fogok minden démonjával ha kell, küzdeni fogok a szexuális vonzalmam ellen is, ha így szükséges. De nem fogok úgy elmenni Európába, hogy nem kaptam meg őt. Hogy nem mutattam meg neki azt, ami lehetséges.
Elegem van már őt szenvedni látni. Hogy egy fiú sem bánik vele úgy, ahogy azt megérdemelné, hogy állandóan fanyargatja magát, kínozza, károsítja magát, nem érzi magát nőnek, mert hogy ezt a felfogást tunkolták bele a tapasztalatai. Hogy nem elég, nem nő, nem teljes. Hogy őt nem lehet szeretni, mert hogy is lehetne, mikor nem hajlandó lefeküdni a pasikkal? A pasikkal, akiknek még az agyuk helyén is a pöcsük van, és nem látnak túl a saját vágyaikon, pedig milyen szerencsés az, aki Dahliát megismerheti! Különleges, érdekes, egyedi. Gyönyörű! Egy ujjal sem kellett hozzám érnie, hogy felkeltse a figyelmem. Egy négyzetcenti csupasz bőrt sem kellett mutatnia, hogy magába szippantson.
Nem a legéletvidámabb lány, nem áll a világa vattacukorból és szivárványokból, nem optimista, nem látja a dolgok fényes oldalát, de istenem, annyira önzetlen! Annyira maga elé helyezi a szeretteit, mintha nem is számítana ő hogy érez, csak én, vagy Charlotte, vagy Matias, vagy Denis ne aggódjon miatta. Figyelmes, jó hallgató, egyszerű, vele könnyed, mintha felhőkön járnék, mikor a társaságában vagyok. Csak egy szűk köre ismerheti meg a kedves, aranyos, önzetlen Dahliát, és kurvára örülök annak, hogy én közéjük tartozom!
Vele akarok lenni, és nem fogok megelégedni puszta barátsággal.
Még akkor is feszengek a sírásától hirtelen rám jövő ingertől, amikor a fényeimet lekapcsolva félrehúzok a Mendez ház kapuja alá. Rengeteg érzelem és gondokat kavarog bennem, és érzem hogy addig nem leszek képes lehűteni az izzó fejemet, amíg nem láthatom őt. A karjaim között kell tudnom ahhoz, hogy a sajgó fájdalom a mellkasomban megenyhüljön, mert...Annyira kicseszett vele az élet! Annyira sajnálom, mert nem tudja, nem tudja milyen egyszerű a megoldás, milyen ronda tréfát űznek vele az emberek, mennyire elhiszi, hogy....szegény kicsikém!
