Dahlia segítségre szorul.
Austin segít rajta.
Egy lány, aki gyűlöli az intimitást.
És egy fiú, aki gyűlöli őt szenvedni látni.
Hogyan válik két teljesen idegen ember, egymás lelki támaszává?
Mi köt össze két teljesen különböző háttérrel, és személyi...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
🐭
Forog velem a világ. Forog velem a szoba. Szédülök, a fejem könnyű, pedig milliónyi gondolat és érzelem nyomja szét a koponyám, és akármit is szeretnék mondani, hang egyszerűen nem jön ki a számon. Atomrobbanásként ért az, hogy Austin itt és most szerelmet vallott nekem, és fogalmam sincs, hogy mit csináljak, most hogy tudom.
Fogalmam sem volt róla. Viccnek is rossz volt még esélyét is látni hogy talán tetszhetek neki, mindazok után amit látott, és amit elmondtam neki. Felvágtam az ereim, küzdöttem a depresszióval, feldolgoztam azt, amiről nem beszélek szívesen, elfogadtam, hogy nekem sosem lesz jó a szex, mindezt Austin szeme láttára, úgy hogy egy ponton őt is megbántottam és ellöktem magamtól. Mégis hogy hihettem volna, hogy úgyanúgy érez irántam, ahogy én iránta?
Mindezek után, mégis mit láthat bennem? Mi lehet az velem kapcsolatban, amiért úgy érzi, megéri küzdeni? Miért akarja magának azt a sok bajt, ami velem jár?
Akármennyire is kiugranék a bőrömből az örömtől, egyszerűen nem tudom ép ésszel felfogni.
-Mégis miért szeretnél? - ráncolom a homlokom, hangom vékony és reszketeg, mellkasom csak úgy ég a fájdalom és boldogság keverékétől.
Nem tudom tartani magam, a magabiztosságom a romokban, az önbecsülésem a béka segge alatt, Austin előtt olyan vagyok, akár a tiszta, átlátható üveg, és úgy érzem, ennél nincs már lejjebb.
Indulatosan kifújja a levegőjét az orrán, és olyan dühös és szenvedélyes tekintettel illet, hogy a szám kiszárad a döbbenettől, és valami furcsa, áramütés szerű érzés hasít végig a végtagjaimon.
Elfordul, a fejét dörzsöli, mély levegőt vesz, aztán ismét a szemembe néz. Egyszerre komolyan és lágyan.
-Mert erős vagy. Nálam sokkal erősebb. Nem bírtam volna olyannyira embernek maradni mindezek után, mint te. Csak beleképzelem magamat a helyedbe, és fogalmam sincs, hogy lehet az, hogy nem vesztél ebbe az egészbe bele. Megmaradtál önmagadnak, megmaradt az akaratosságod, az önzetlenséged, és... - ujjait összekulcsolja a tarkóján, úgy néz a szoba sötétségébe, és halványan elmosolyodik - Folyamatosan fejlődni akarsz. Jobb lenni, változtatni. Nem tett tönkre téged ez az egész, inkább erőt merítesz belőle, és egyengeted az utadat, úgy, ahogy a legjobbnak gondolod, és nem hagyod, hogy bárki is beleszóljon.
Megcsóválja a fejét, és hitetlenül elmosolyodik.
-Inspirálsz engem.
Sírhatnékom van. A gyomrom remeg, a testem mozdulatlan, a szívem majd' kiugrik a helyéről. Fogalmam sincs, hogy hova vezet ez a beszélgetés, félek, rettegek kapcsolatra gondolni, belemenni valami kiláthatatlanba, de olyan mennyiségű szeretetet érzek más felől, olyan fontosnak érzem magam Austin szavaiban, hogy még ha ketté is szakadok, de a szívem nyer az eszem fölött.
