𝐑𝐎𝐘𝐀𝐋 𝐅𝐋𝐔𝐒𝐇

𝟏𝟗. 𝐅𝐄𝐉𝐄𝐙𝐄𝐓

CAMILLA

Ha ténylegesen van olyan pillanat az ember életében, amikor legszívesebben sírva beülne egy sarokba, hogy hagyja őt békén mindenki, akkor az nekem ez lenne. Persze nem tehetem meg, mivel mint kiderült, óriási felelősség szakadt a nyakamba, még ha csak átmeneti időre. Pedig milyen szívesen magamra zárnám a hálószobánk ajtaját, nem engednék be az égvilágon senkit, mert percek lefolyása alatt futott ki a talaj a lábaim alól, és most mégis nekem kell összetartanom azt, ami Jimmynek is nagyon nehezen sikerül, holott őt erre nevelték, erre készítették fel egészen kicsi kora óta.

Ennek ellenére én lettem az ideiglenes főnök. Én, aki mindig igyekezett kimaradni az alvilág dolgaiból, de azzal, hogy kimondtam az igent a St. Louis-ban, olyan hatalmat kaptam a kezembe, amiről akkor még fogalmam sem volt.

Bár most sem túl sok van, és remélhetőleg minél hamarabb visszaadhatom a jogos tulajdonosának az irányítást. Az élet más területein sem remekelek főnökként, ez pedig végképp nem lesz kivétel.

Most mégis össze kell szednem magamat Jimmyért és Mattért, mert az ő szabadságuk a tét.

– Cami, figyelsz te ránk? – ránt vissza a legjobb barátnőm hangja a jelenbe, ezzel elérve, hogy realizáljam, mennyire a legjobb formámat kell mutatnom annak ellenére is, hogy az alhasam görcsöl, mert még most sem hatott a gyógyszer.

– Bocsi, kicsit elgondolkodtam! – rázom meg a fejemet, hátha akkor könnyebben tudok koncentrálni, de sajna nem sok esélyt látok rá. – Miről van szó?

– Nem várathatod meg tovább a capókat! – jelenti ki Christina a szokásos nyugalmával. Remélem, egyszer megfejtem a titkát, mert gyanítom, szükségem lesz erre a képességre a jövőben. Mondjuk úgy percek múlva. – Annak idején nem voltam oda ezért a házért, de nem bánnám, ha nem gyújtanák fel unalmukban. Márpedig ez fog történni, mivel nem kaptak engedélyt a dohányzásra, és mind tudjuk, milyenek ezek a férfiak. Már megbocsáts, Gabriele! – pillant a megszólított személy felé, aki elmosolyodik.

– Ugyan, Christina! – legyint egyet, majd felém fordul. – Nos, asszonyom, készen áll?

– Ezt meg ne halljam még egyszer! – vonom fel a szemöldökömet, aztán a telefonomat a kezembe kapom és magamra erőltetett magabiztossággal lépkedek egyre közelebb azon ajtó felé, ahonnan a távolság csökkenésével folyamatosan hangosabb a kiszűrődő zaj.

Remek, ezek tényleg felforgatják az otthonunkat!

Gabriele Esposito hűségesen követ, mivel őt kértem meg, hogy az újabban Matthez tartozó feladatkört átvegye a férfi visszatéréséig, hiszen van bőven tapasztalata ebben a világban, mellesleg ő az egyetlen, akiben megbízok, nem úgy, mint azok, akikhez tartok.

Sietős lépteimnek köszönhetően azelőtt érkezem meg, mielőtt felfoghatnám. Nem baj, legalább annál hamarabb túlleszek rajta. Veszek egy nagy levegőt, majd lenyomom a kilincset. Végül is mi baj történhet odabenn, ami miatt esetleg valóra váltom az elképzelésemet? Hinnem kell abban, hogy vagyok olyan személy, aki elbír néhány dühös kapitánnyal.

Természetesen minden szem rám szegeződik abban a pillanatban, ahogy kitárul az ajtó, és a másodperc törtrésze alatt áll be a teljes csönd. Nem tudom, kit vártak, de eléggé meglepett arckifejezéssel méregetnek, ám mindösszesen pár másodpercig, míg az egyikük felpattan a székéből és meghajol előttem.

A többiek, szám szerint még nyolcan követik a példáját, míg elsétálok mellettük az asztalfőig. Mindösszesen annyira dőlök rá a bútorra, hogy az ujjbegyeim érintsék a felületet, viszont a szemeimet nem veszem le a férfiakról, ahogy ők sem rólam. Gabriele néhány lépéssel hátrább megáll a jobb oldalamon, majd újabb levegőt veszek.