𝐑𝐎𝐘𝐀𝐋 𝐅𝐋𝐔𝐒𝐇

𝟐𝟓. 𝐅𝐄𝐉𝐄𝐙𝐄𝐓

Figyelmeztetés! A fejezetben durva nyelvezet és erőszakra utaló szövegrészletek találhatóak.

────────────

JIMMY

Az, hogy nem aludtam az éjszaka, tény.

Hogyan is lehettem volna képes rá, mikor elrabolták a feleségemet, a testőre majdnem meghalt a vérveszteségtől, az első emberem barátnőjének pedig olyan dolgokat kellett átélnie, ami még sok emberemet is próbára tenne.

Ám legalább már azt tudjuk, hogy egy bizonyos Reno Evans dolgozik Lazzaro Bernardival, akiről azóta előkerült már néhány információ, de mind olyan, ami közel sem releváns számunkra. Legalábbis nem úgy tűnik, bár azért Mauro mélyebbre ás, hogy kiderítsük, mi az indítéka, miért állt össze az öregemberrel.

Nem mondanám, hogy azóta sikerült lenyugodnom, mert az anyám minimum kétszer szólt rám, hogy fejezzem be a pusztítást a házban, mert ilyen tempóban néhány órán belül egy romhalmaz marad az épületből, és a biztosító arra nem fizet, ha a tulajdonos veri széjjel az egész kócerájt, mert éppen nem képes kontroll alatt tartani magát.

– Miattam történt – szólal meg Milo, aztán leül mellém az ágyra, mert valami csoda folytán az még épségben van.

Amint vettem a bátorságot és értesítettem Camilla szüleit, utána első dolgom volt, hogy személyesen elmenjek a fiamért az iskolába, hogy hazahozzam, mert talán ez az egyetlen hely jelenleg a városban, sőt, az egész államban, ahol biztonságban lehet.

Márpedig Curtis az utasításomat követően tökéletesen gondoskodott a biztonsági rendszer mind személyi-, mind technológiai feltételeinek magasabb szintre kapcsolásában, így nem csoda, hogy már a kapuban úgy fest az egész, mint egy kibaszott erődítmény. Ám ha ez kell ahhoz, hogy másnak ne legyen baja, míg véglegesen meg nem oldom ezt a problémát, hát legyen.

A fiú felé fordulok.

– Miről beszélsz? – kérdezem tőle értetlenül, mert nem látom, hogyan lenne lehetséges, hogy a történtek miatta következtek be.

– Ha nekem nem kell iskolába mennem, akkor Cami nem kísér el, és akkor nem rabolják el.

Szegény gyerek szinte majdnem sokkot kapott tegnap, amikor felvázoltam neki az eseményeket, és amint hazaértünk, elvonult a szobájába, és az anyám elmondása alapján sírt, de nem szólt egy szót sem.

Megrázom a fejemet, mert nem értek egyet vele.

– Ne beszélj badarságokat, Milo! Ez annak a hibája, aki elrabolta őt, nem pedig a tied. Hidd el – teszem hozzá –, ha nem így, akkor más módon vitték volna el tőlünk. Ők ezt az utat választották, ami, még egyszer mondom, nem a te hibád!

Szótlan marad pár másodpercig, igyekszik feldolgozni azt elhangzottakat, aztán elkomorul a tekintete. A szívem összeszorul, és sejtem, hogy érzelmileg nehéz téma következik, ezért gyorsan felvértezem magamat, nehogy kiboruljak, mert most tényleg higgadtnak kell maradnom. Milo semmiről nem tehet, és még csak az hiányzik, hogy rajta öntsem ki a dühömet azért, amiért Bernardi és a társa, Evans ilyen nyíltan szembement velem.

Ha eddig még nem lett volna nyilvánvaló, most már visszavonhatatlan a tény: háborúban állunk.

Érzem a bennem lévő szörnyeteget újra ébredezni, ezért veszek egy nagy levegőt éppen azzal egyszerre, hogy a fiú megszólal.

– Azóta nem beszéltünk róla, de remélem tudod, hogy nem utállak.

Egyszeriben könnyek mardossák a szememet, ám gyorsan elpislogom őket. Legalábbis igyekszem így tenni.