𝐑𝐎𝐘𝐀𝐋 𝐅𝐋𝐔𝐒𝐇

𝟐𝟖. 𝐅𝐄𝐉𝐄𝐙𝐄𝐓

Dorothy - MUD

JIMMY

Eddig nem volt értelme leellenőrizni a biztonsági kamerák képét, de a tegnapelőtti után nem volt kérdéses, hogy be kell pótolni ezt az elmaradást. Amióta Mauro rá lett állítva, minden percben vártam a hívását, és ma hajnalban végre jött az üzenet. Mivel amúgy sem tudtam aludni, ezért kimásztam az ágyból, felöltöztem, aztán lesétáltam az irodába.

Már meg sem tudom mondani, hányadik alkalommal indítom újra a felvételt, de a lényegen ez nem változtat – miután az orvos megvizsgálta az apámat és mielőtt mi megérkeztünk hozzá, alig tíz perc telt el, viszont a kamerák akkor nem rögzítettek. Persze nem nehéz kitalálni, mi történt. Láttam már elég alkalommal, ha a rendszert jelzavaróval akadályozzák a munkájában, és ez ezúttal sem volt másként. Nyilvánvalóan a lehallgató készülék után ez nem kéne, hogy meglepjen, de az bánt a legjobban, hogy akkor nem történt ellenőrizés ezen a téren.

A rohadt életbe már!

Viszont, ha Bernardi akkor nem látogatja meg az apámat, ő nem tudott volna róla, miszerint ellenem szövetkezik az akkori consigliere, és nem tudott volna üzenni nekem az ő maga szövevényes módján.

Amikor elmeséltem a fejleményeket az anyámnak, percekig csak hallgatott, valószínűleg a könnyeivel küzdött, aztán olyat mondott, ami gyakorlatilag eddig még meg sem fordult a fejemben.

– Tudta, és miután te bemutattad neki Camillát, látta, hogy végre sikerült továbblépned Valentinán, mellesleg abban is biztos vagyok, hogy szimpatikusnak találta a lányt, ezért nem harcolt tovább a betegségével. Megírta a levelet, aztán...

Nem volt szükség a mondat befejezésére.

Hirtelen minden értelmet nyert.

Hát persze, hogy így történt!

Előveszem a telefonomat egy fejrázás után. Megnyitom az üzeneteknél, aztán bepötyögök egy köszönömöt Maurónak, elküldöm, majd a kezeim közé temetem az arcomat. Bernardi halott, több információt nem lehet most már kiszedni belőle, noha akad még kérdésem bőven. Kezdetnek az, hogy merre bujkál az az utolsó féreg Evans, és hol rejtegeti Amber Williamst. Ezek ismeretében mindjárt könnyebb lenne a helyzetem.

Egy kopogás ránt ki a gondolataim közül, de rögtön követi az ajtó nyílása.

Milo arcával találom szemben magamat, csakhogy az az arc felettébb aggódó és félelmet sugalló.

– Mi az? – kérdezem azonnal.

– Ahogy megbeszéltük Camillával, vártam rá a szobámban a korrepetálás miatt, de nem jött – hadarja a fiú, én meg a falon lévő órára pillantok, mert fogalmam sincs, mennyi az idő. Ezek szerint fél nyolc. –, ezért bementem hozzátok.

– Mondd már! – vágom rá erélyesebben, mint kéne, egyszerre azzal, hogy felpattanok a helyemről.

– Inkább gyere!

Milo ilyennel sosem tréfálna, szóval gyorsan követem fel a lépcsőn, egyenesen a hálószobánkig. A látvány, ami bent fogad, majdnem ledönt a lábamról. A fürdőbe vezető ajtó nyitva van, a feleségem pedig a küszöbnél félig fekszik, félig ül a pólóban, amit az alváshoz visel a napokban, előtte a padlón viszont egy nagy tócsa, ami pirosas színű.

Egy pillanatra a torkomon akad a levegő, ám a következőben már mellette térdelek.

– Mia cara, mi a baj?