𝐑𝐎𝐘𝐀𝐋 𝐅𝐋𝐔𝐒𝐇

𝟐𝟐. 𝐅𝐄𝐉𝐄𝐙𝐄𝐓

CAMILLA

Amikor azt mondtam, hogy majd én felügyelem és koordinálom a menedékház létrehozását, nem is sejtettem, mekkora fába vágtam a fejszémet ezzel, hiszen olyan szintű szervezést igényel az egész folyamat, amit még sosem csináltam.

Reggel hatkor ébredtem, reggeliztem, majd kocsiba ültem - természetesen Alberto a munkakörének megfelelően nem maradt le tőlem -, hogy belevessem magamat a munkába. Fél nyolckor megérkezett a villanyszerelő-csapat, mivel az egész épületet át kell vezetékelni, majd az ablakcsere szintén megkezdődött, és mindezek mellett - mivel ez még engem nem is igényelt igazán - folyamatosan csörög azóta a telefonom.

Délután, ha minden igaz, érkeznek a vízszerelők, aztán a hét folyamán megtörténik majd az épület szigetelése, ezen felül meg kell javítani az emeletre vezető lépcsőt, át kell nézni a gázrendszert, és a későbbi, apróbb munkákról még nem is beszéltem.

- Asszonyom! - szólít meg az egyik szakember, talpig munkásfeleszerelésben.

- Igen? - fordulok felé kérdőn az iménti telefonbeszélgetés befejezését követően. - Valami probléma van?

- Ami azt illeti, igen - bólint egyet. Remek! - A tetővel akad némi gond, így nagyobb esőzés esetén szinte biztos, hogy be fog ázni.

- Mit javasol, mit lehet tenni ezen ügyben?

- A cserepeket mindenképpen meg kellene igazítani, de elég sokat cserélni lenne célszerű. Az azokat tartó gerendák meglepő módon egészen jó állapotban vannak, viszont a csatornára szintén ráférne egy csere.

Leülök az egyik még épségben és viszonylag tisztaságban lévő székre, majd végig simítok a hajamon.

- Értem! - felelem. - Ha adok egy papírt, össze tudja írni nekem a szükséges dolgokat körülbelüli árakkal? Szeretnék beszélni a férjemmel róla, de jó lenne tudnom, mennyibe kerül ez majd nekünk.

- Természetesen.

Így hát a férfi kap egy papírt és tollat, majd pár perc alatt elkészíti nekem a listát, megköszönöm, aztán visszamegy a csapatához, én meg tárcsázom az előbb említett személyt. Ha minden igaz, a kikötőben van, de már azóta lehet, hogy a raktáraknál tart ellenőrzést.

Szerencsére néhány csörgés után fogadja a hívásomat.

- Mia cara, mondd csak! - hallom meg a mély hangját a vonal túlsó feléből.

A testem automatikusan emlékeztet, hogy az a hang miket szokott a fülembe súgni a túlfűtött pillanatokban, de igyekszem gátat szabni a gondolatnak. Sem az idő, sem a hely nem megfelelő.

- Fény derült néhány komplikációra, aminek a kiküszöbölése nélkül nem biztos, hogy ildomos lenne tovább folytatni a munkálatokat - mondom egy sóhajtás után. - Átküldöm neked a becsült kalkulációt, oké?

- Hogyne!

Gyorsan lefényképezem a papírost, majd továbbítom Jimmynek.

- Nem kevés, az tény, de ha muszáj, hát muszáj - mondja meglepően nyugodtan, mert bevallom, azt hittem, kicsit kiborul majd a számok láttán. Bár ismerve a Morelli-család vagyonát, nem kéne, hogy ez meglepjen. És mintha hallaná a gondolataimat, a következőket mondja: - Nézd úgy, hogy befektetés, mivel valóban az. Amikor majd látod, hogy hány valakin segítettél ezzel, akkor már nem így fogod felfogni, ahogyan most. Szóval hagyd a fenébe a pénzt, ne foglalkozz azzal, hanem koncentrálj a jó ügyre! Az legyen a szemeid előtt!