𝐑𝐎𝐘𝐀𝐋 𝐅𝐋𝐔𝐒𝐇

𝟏𝟔. 𝐅𝐄𝐉𝐄𝐙𝐄𝐓

CAMILLA

Cseng a fülem, mint még sosem.

A szívem a torkomban dobog. Próbálok rájönni, hol vagyok. Néhány emlékkép beúszik a lelki szemeim elé, amint Jimmyvel szexelünk a liftben, aztán Gia és Matt aggódó tekintete, majd a levél. Az üzenet, amit Lazzaro Bernardi írt. Aztán a telefonbeszélgetés vele, végül a robbanás.

Ó, te jó ég!

Ekkor jut el az agyamig, hogy miért látok homályosan és zúg a fülem. Felrobbant az épület, ahol a kormányzó lányának a születésnapi partija zajlott.

Jimmy!

Hol van Jimmy?

Szerencsére kezd a szemem hozzászokni a sötéthez, így körbenézek magam mellett, de törmelékeken kívül semmi mást nem látok. Óvatosan megpróbálok felülni a szűkös helyen, azonban azonnal megszédülök. Ösztönösen kapok a tarkómhoz, mert egy éles fájdalom hasít bele minden mozdulatomnál, de hamar kiderül az oka. Az ujjaim nedvességet éreznek, és habár tényleg rettenetesen rosszak a fényviszonyok, nem kell sokat találgatnom, hogy mi borítja be az ujjaimat. Csak hogy biztosan megbizonyosodjak róla, mi az valójában, az ujjamat az orrom elé tartom, mert jelenleg talán a szaglásom az, ami a legjobban működik.

Vér.

A semmivel sem összetéveszthető fémes szag bekúszik az orromba. Megsérültem, de élek, és ez a legfontosabb.

Erőt veszek magamon, hogy az eredeti célomra koncentrálhassak. Bele sem akarok gondolni, hogy mi a legrosszabb eset, ami történhet velünk, kettőnkkel, úgyhogy a fogaimat összeszorítva tornázom fel magamat álló helyzetbe. A szédülés enyhe kifejezés a jelenlegi állapotomra, de tudom, hogy ha feladom, akkor nem jutunk ki élve innen.

Lassan oldalra fordítom a fejemet.

- Jimmy! - kiáltom, amint megpillantom a férjemet a törmelék között feküdve.

Gyorsan odamászok hozzá, majd lerogyok mellette. Az arcát piszok borítja, akárcsak az öltözetét, ami ráadásul néhány helyen el van szakadva. A fejét a kezeim közé veszem, így leszek figyelmes a homlokán lévő sebre, ami vérzik.

- Jimmy! Amorino! - szólítgatom. - Térj magadhoz, kérlek! Kérlek!

Az ujjaimmal simogatom az arcát, de meg sem moccan.

- Nyisd ki a szemedet, szerelmem! - Ezzel egy időben az enyémből kicsordul néhány könnycsepp. - Jimmy, hallod? Ne csináld ezt velem! Kérlek, gyere vissza hozzám!

Próbálom letörölni az arcáról a robbanás okozta port, amikor a másodperc törtrésze alatt tölti be a teret valami fura hang. Ösztönösen fekszem rá, amikor az épület újból megindul körülöttünk.

Visítok. Teli torokból visítok.

- Cami! Cami! Semmi baj, már nem ott vagy.

Ahogy kinyitom a szemeimet, Jimmy zöld íriszei összekapcsolódnak az enyémekkel. A szívem úgy vágtat, mint egy versenyló a cél előtt. Azonnal az ölelésébe bújok, ő pedig szorosan magához húz a karjaival, a fejét pedig a vállamba hajtja. Nem érdekli, hogy ömlik rólam az izzadság, eláztatva az ágyneműt, mégis hagyja, hogy hozzábújjak.

- Megint azt álmodtad, ugye? - kérdezi halkan a fülem mellől.

- Igen - felelem levegő után kapkodva. - Újra átéltem. Azt hittem, hogy te...

Elcsuklik a hangom, képtelen vagyok kimondani.

- Tudom, mia cara. De már nem ott vagyunk. Túléltük.